Che Guevara ereiben ír lázadók vére folyt

Az IRA éhségsztrájkolóival való kubai szolidaritástól a nicaraguai forradalom ír támogatásáig a közös antiimperialista ügy mély köteléket kovácsolt Írország és Latin-Amerika között. “A fiam ereiben az ír lázadók vére folyt” – jelentett ki Ernesto Guevara Lynch, a legendás Che Guevara apja, aki büszke volt ír gyökereire, és arra, hogy családja a Cromwell-korszak idején Írországból menekülve Argentínában kezdett új életet.

A “lázadó ír vér” nélkülözhetetlen volt Latin-Amerika emancipációs küzdelmei során – és ma is az. A latinok és az írek a XIX. század óta együtt harcolnak az imperializmus ellen. A Brit Birodalom által okozott éhínség és elnyomás elől menekülő ír bevándorlók Latin-Amerikában új csatateret találtak, hogy szembeszálljanak a gyarmatosítás kegyetlenségeivel. Az írek és leszármazottaik számos új latin-amerikai köztársaság megalakulásához járultak hozzá, mint például Chilében Bernardo O’Higgins, de ilyenek voltak a bolíviai hadseregben jelen lévő írek is. Ez fordítva is igaz – emlékezzünk csak az ír-argentin Eamon Bulfinra: ő volt az, aki Buenos Airesben született, és aki 1916-ban, a húsvéti felkelés idején kitűzte az ír köztársasági zászlót a Főposta épületére.

Che, az ír

A kubai forradalom leghíresebb “ír képviselője” és központi alakja Ernesto “Che” Guevara volt. Kelta felmenői, a Lynchek, a monarchiát megdöntő és Angliát több éven át diktátorként uraló Oliver Cromwell által lettek elüldözve hazájukból.

Che családjának tagjai elmenekültek Írországból és Spanyolországba mentek, ahonnan Argentínába utaztak. Az ország ekkor még spanyol gyarmat volt. Che dédapja a tizenkilencedik század közepén a Spanyolország elleni függetlenségi háborúban is harcolt. Az ír diaszpóra sok más tagjához hasonlóan Lynchék is fontos szálakkal kötődtek őseik földjéhez. Che csak egyetlen napot töltött Írországban, amikor  az Aeroflot Moszkvából Havannába tartó járatát a Shannon repülőtérre irányították, ahol a gép megállt tankolni, de a sűrű köd miatt nem tudott felszállni. Ekkor került sor a kubai-argentin forradalmár rövid látogatására Írországban, ahol elmondta, hogy büszke ír származására és ír kötődéseire, és kijelentette, hogy az írek megdöntötték a Brit Birodalmat, utalt ezzel az 1919 és 1921 között vívott ír függetlenségi háborúra.

Kuba

Ezek a kapcsolatok nem csak az a 19. századi történelmében voltak jelen. Fidel Castro akkor vált forradalmárrá, amikor a Havannai Egyetemen politikai diákszervezőként dolgozott. Itt Julio Antonio Mella, a Kubai Kommunista Párt egyik ismert alapítója inspirálta őt. A harcias Mellát Mexikóba száműzték, mert úgy látták, hogy veszélyt jelent Gerardo Machado kubai elnök véres diktatúrájára. Új hazájában is a kommunistákkal együtt szervezkedett. Mella édesanyja, Cecilia McPartland Írországban született – vagyis a kubai történelem egyik legnagyobb hőse, aki az 1950-es években inspirálta a kubai forradalmárokat, szintén ír származású volt.

1981-ben, amikor az ír köztársasági foglyok történelmi éhségsztrájkba kezdtek a brit állam ellen, Fidel Castro volt az, aki elsők közt az elnyomottak mellé állt. Az éhségsztrájk az ír nacionalisták és a brit önkényuralom közti ötéves harc következménye volt, amely azután tört ki, hogy Margaret Thatcher megfosztotta a republikánusokat politikai fogoly státuszuktól. Bobby Sands, megválasztott parlamenti képviselő és az Ideiglenes Ír Köztársasági Hadsereg tagjának vezetésével a foglyok egymás után kezdték megtagadni az ételt. Tíz sztrájkoló, köztük Sands végül éhenhalt. Észak-Írországban zavargások törtek ki, ezrek tiltakoztak felháborodottan.

Thatcher nem hatódott meg, Castro viszont igen. A kubai vezető 1981-ben találkozott Gerry Adamsszel, a százéves ír függetlenségi baloldali párt, a Sinn Féin (“Mi Magunk” ír gaelül) akkori vezetőjével, és szenvedélyesen szólt a köztársaságiak ügyéről:

“Nem hagyhatjuk figyelmen kívül, ami Észak-Írországban történik. Kötelességemnek érzem, hogy utaljak erre a problémára. Véleményem szerint az ír hazafiak az emberi történelem egyik leghősiesebb fejezetét írják” – mondta a republikánusokból álló hallgatóságnak. “Ők csak valami olyan egyszerű dolgot kérnek, mint annak elismerése, hogy valójában kik is ők: politikai foglyok … . A zsarnokok reszkessenek azoktól az emberektől, akik képesek meghalni az eszméikért.

A Sinn Féin vezetője ugyanebben az évben Kubába utazott, és emlékművet avatott az éhségsztrájkban meghalt tíz ember tiszteletére. Aaron James Kelly, a Hálózat az Emberiesség Védelmében ír koordinátora így nyilatkozott:

Jogos és bizonyítható érdeme van annak az emléktáblának, amely a havannai La Calle O’Reillyt díszíti a “két sziget népének ugyanazon küzdelme és a remény tengerében” felirattal. Kuba és Írország egyaránt megtapasztalta a birodalmak által okozott károkat.

A kubai forradalom sikerével ellentétben, amelyet a múlt század összes forradalma közül a legfontosabbnak tartanak világméretű jelentősége miatt, az írországi függetlenségi háború egy megakadt vagy megállított forradalom volt, amelyet a reakciós erők háttérbe szorítottak. Nemcsak az északi államban továbbra is fennálló brit uralom miatt, hanem a déli államban a fasiszták és konzervatívok által gyakorolt hegemónia miatt is.

Az USA és az EU (más szóval az imperialisták) csábítása ma is erős, és különösen megvetendő, hogy egy olyan sziget lakói, amelyet a brit birodalom szándékosan éheztetett ki az An Gorta Mór (anagy éhínség) idején, most örömmel és perverz módon támogatják az amerikai imperializmus Kuba elleni blokádját.

A latinok és az írek közös küzdelmének hagyományait ma is ápolják. A South Down-i ír parlamenti képviselő, Chris Hazzard egyike azoknak, akik pártjában, a Sinn Féin-ben felelősek a két nép közti kapcsolatokért. Arra a kérdésre, hogy miért fontos, hogy a latinók és az írek támogassák egymást, így válaszolt:

Az internacionalizmus mindig is az ír republikanizmus középpontjában állt, sőt, maga az ír republikanizmus is nemzetközi eszmék és hatások terméke. Mindig is büszkék voltunk arra, hogy határozottan kiálltunk a gyarmatosítás és az imperializmus ellen Írországban és szerte a világon, beleértve Latin-Amerikát is. A Sinn Féin ma is büszkén képviseli ezt a radikális hagyományt. A nemzetközi szolidaritás és a folyamatos nemzetközi munkánk a nemzeti felszabadításért folytatott küzdelmünk kulcsfontosságú eleme. Írország függetlenségi harcának története során az ír forradalmárok sok szolidaritást adtak és kaptak másoktól a nemzeti és szociális felszabadítás közös ügyében.

A Jacobin cikke alapján: KLIKK

Munkások Újsága

MUON TV

  •  
  •  
  •  
  •