Cigány barátaimhoz!

hands2

Szörnyű gyilkosság történt, nem mentegetem azt a rongy alakot, aki elkövette. Mint sokan mások, én is megnéztem a facebook profilját. Egy volt a sok ezer közül, egy kisgyerek tűnt fel több helyen is, nehéz megérteni, hogy miért is ölt az az ember. Ma bayerzsoltik, kurucinfók üvöltenek, cigányoznak. Ti cigány barátaim tehetlenek, mérgesek és dühösek vagytok. Mert rajtatok is lecsapódik az, ami történt. Az uszítók népes tábora azonnal célkeresztbe vett bennetek is. Ők most ebből megint profitálnak. Amíg cigányoznak, addig nem a kassai gettóparancsnokról szólnak a hírek. Amíg cigányoznak, nem figyelünk oda, hogy miként fekszenek le az Imf delegációnak az unortodox hályogkovácsok. Nekik, a vonyító csürhének úgy kellett ez a gyilkosság, mint egy falat kenyér. Lehet követelni a bűnözésre hajlamosak kasztrálását, milliárdos beruházásból megvalósuló térfigyelő projekteket és még többet a terrorelhárítóknak.

Érdekes, hogy néhány hete minden rasszista disznó aktívan kussolt, amikor egy nagymagyar ifjú lemészárolta a saját családját. Akkor nem volt téma sem a többségi származás, sem a vallott politikai deviancia. Akkor Ti cigány barátaim nem linkeltétek szét a facebookot azzal, hogy “itt a családgyilkos nagymagyar rusnya retek pofája”. Akkor sem tettetek ilyet, amikor nagy nehezen elkapták a gyerekgyilkos cigányvadászokat. Akkor viszont szégyent éreztetek, amikor a veszprémi balhé volt. Olyan emberek miatt éreztetek így, akik korábban talán szóba sem álltak volna veletek, a csórókkal, akik nem vagytok hajlandóak olyan dolgokat megtenni, amit ők megtettek.

Tudom, hogy a legtöbben keményen küzdötök azért, hogy a családotok asztalára étel kerüljön. Tudom, hogy mennyit szenvedtek amiatt, hogy munkához jussatok, mert előttetek szinte mindig bezárulnak az ajtók. Tudom, hogy gyerekeiteknek is ugyanezen nehézségekkel kell szembenézniük.

Ostoba, mérhetetlenül ostoba az, aki kollektíven bűnösnek nyilvánít egy népcsoportot. Ez akkor is ostobaság, ha okosarcú félőrültek statisztiai tényekkel bizonyítják, hogy több a cigány bűnöző, mint a nemcigány. Kicsit is felvilágosult ember elutasít mindenféle rasszista előítéletet. Csak a gyáva szemetek menekülnek ebbe az irányba.

Cigány Barátaim! Nektek nincs közötök ehhez a gyilkossághoz. Nem Ti tettétek, hanem egy ember, aki reméljük elnyeri méltó büntetését. Nektek nem szabad sem magyarázkodni, sem szégyenkezni. Az, hogy ez megtörténhetett mindannyiunk hibája, mert a társadalom egésze felelős a kialakult devianciákért.

  •  
  •  
  •  
  •  

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük