Maradnak a menekültek a célkeresztben

Elfogadhatatlan, felháborító, felelőtlen, a politika megerőszakolta az európai jogot – így, a tőle már megszokott hangnemben reagált a magyar diplomácia első embere az Európai Bíróság kvótaperben meghozott határozatára, amely alapján 1294 – Magyarországra visszaküldött – menekült kérelméről a magyar hatóságoknak …

Teljes cikk

Orbán mégis kiegyezik Brüsszellel?

Egy rugalmassá tett kvótarendszerrel a hazai közvéleményt is kiszolgálhatná az Orbán-kormány, de kiegyezhetne az európai szövetségesekkel is menekültügyben. A nemzetközi sajtó szerint ráadásul hónapok óta erről tárgyalhat Orbán Viktor és diplomáciai képviselői az Európai Unió különböző testületeivel. A menekültügyi botránykeltés …

Teljes cikk

Hány menekültet fogadtak be az unió országai eddig?

Vajon mennyi szolidarítást mutattak Európa országai az elmúlt két évben a menekültsválság által leginkább érintett országok felé? Két évvel ezelőtt Jean Claude-Juncker, az Európai bizottság elnöke szenvedélyes kirohanást intézett azok ellen a tagállamok ellen, akik szerinte “nem vették ki részüket …

Teljes cikk

Magyarország az EU szélére szorul

Magyarország és Lengyelország lassan kiszorul az Európai Unió szélére – írja az egyik legnagyobb pénzügyi lap és egy amerikai helyi újság is. Magyarország és Lengyelország egyre inkább eltávolítja magát a fősodorbeli uniós politikától – olvasható a The Financial Times cikkében. …

Teljes cikk

Orbán vagy Európa?

Ha Orbán olyan futballista lett volna, mint ahogyan álmaiban elképzelte, akkor a politikában is jobban látna a pályán. Akkor talán már észrevenné, hogy elégedetlen a játékával a csapat, és azon gondolkodnak a többiek, nem inkább a kispadon volna-e a helye. …

Teljes cikk

Nem Magyarország a legrasszistább az Európai Unióban

Az Independent sokkolónak nevezi azt felmérést, illetve az eredményeket ismertető négy térképet, ami azt mutatja be, mennyire elfogadóak az európaiak. A cikk szerint az Eurostat kutatói négy kérdést tettek fel a 28 uniós tagállamban, ezek alapján a legelfogadóbbnak a nyugati, északnyugati, …

Teljes cikk

16 milliárdunkba kerültek a Soros és Brüsszel elleni kampányok

16,5 milliárd forint közpénz, a Magyar Nemzet számításai szerint ennyi ment el november óta a Soros, Brüsszel és mások elleni kormányzati propagandakampányra. A kommunikációra elszórt pénzek döntő többsége egyetlen ember cégeinél landol: a kormányzati kommunikációba az utóbbi hónapokban berobbanó Balásy …

Teljes cikk

A nácizmus és a kommunizmus emlékezete az Európai Unióban

A keleti uniós tagállamok politikusai háborítatlanul mossák össze a kommunizmus és a nácizmus bűneit, s azon munkálkodnak, hogy Brüsszelben emlékműve is legyen sajátos történelemfelfogásuknak. A brüsszeli európai intézményektől nem messze, a kicsit félreeső Jean Rey téren emelnék a „nemzeti szocializmus, …

Teljes cikk

Maradhatnak mosogatni a magyarok

Azok az EU-s állampolgárok, köztük a magyarok is maradhatnak a brexit után Nagy-Britanniában, akik már legalább öt éve ott élnek. Ezt a brit miniszterelnök jelentette be. Az automatikus letelepedési státussal egészségügyi ellátás, oktatás és szociális juttatás is jár majd. Az …

Teljes cikk

Konkrét lépéseket javasol Orbán eltakarítására az Economist

Az Európai Néppárt rúgja ki a Fideszt tagjai közül, az Európai Unió pedig adjon kevesebb felzárkóztatási forrást Magyarországnak, sőt, tegye az uniós pénzek folyósítását annak függvényévé, hogy az ország belép-e az európai ügyészséget létrehozó országok közé – javasolja a brit Economist nevű …

Teljes cikk