Csurka halott!

csurka lzr

Halála kapcsán sem tudok semmiféle patetikusan semmitmondó közhelyet mondani. Életművét nem tudom semmiféle pozitív jelzővel illetni és nem is akarom.

Nagy Feró önmagát még a nyolcvanas években a nemzet csótánya címmel illette, valami hasonló ugrik be nekem Csurkáról. Nekiállt turkálni a történelem szemétdombján és előtúrta onnan a gusztustalan antiszemitizmust, a trianoni tragédiát visszafordíthatatlan katasztrófává változtató revizionizmust és a nemzeti identitást végtelenül eltorzító sovinizmust.

Amikor ránk virradt a rendszerváltás, kétszáz kilométerre Budapesttől piszkosul nem tudtuk, ki az a Csurka. Páran, például a Spiró György már tudták. Biztos vagyok benne, hogy elhíresült, a jobboldali szellemi zombikat mindmáig mérhetetlenül felbőszítő versét sok szempontból Csurka ihlette.

Jönnek a dúlt-keblü mélymagyarok megint,
füzfapoéták, füzfarajongók, jönnek a szarból,
csönd van. Senki se pisszen. Alantról
kevéske hűlt költő csontujja int.
Ó, ha gyilkolni szabadna újra,
csámcsogva, hersegve szívnák a vért –
miért is? ki tudja. Trianonért?

Feledjük el mindazt a gazságot, ami a nevéhez köthető? Feledjük, hogy szellemi moslékával olyan „kiválóságokat” hizlalt, mint Vona Gábor vagy Kocsis Máté? Feledjük, hogy élete egyik utolsó cselekedeteként rá tette kezét az Új Színházra? Nekem nem megy. Amikor Mussolinit fellógatták a partizánok vagy Hitler benzinnel meglocsolt holttestét belobbantotta testőre, a világ felsóhajtott. A különbség csak annyi, hogy mi nem sóhajthatunk fel. Csurka öröksége velünk maradt. Visszahozta az egymillió nyilas országát, vezetőik sok szempontból gusztustalanabbak, mint Szálasi és követői voltak.

Csurka halott, de a szelleme itt maradt. Nincs helye annak, hogy munkásságának bármely fejezetét felmagasztaljuk, mert az egészre árnyat vet az elmúlt negyedszázad becstelen közéleti ámokfutása. 

  •  
  •  
  •  
  •  

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük