Dánia lényegében lezárja az országot a menekültek előtt

A koppenhágai parlament úgy döntött, hogy a menekültügyi eljárásokat EU-n kívüli harmadik országokba helyezi át. Szakértők dominóhatástól tartanak.

A Dániában menedékjogot kérő menekülteket a jövőben közvetlenül a kérelem benyújtását követően az EU-n kívüli harmadik országba viszik, ott vizsgálják meg a menedékjog iránti kérelmüket. Pozitív döntés esetén a menekülteknek csak védelmet és tartózkodást kell biztosítani ebben a harmadik országban, amely cserébe valószínűleg pénzügyi támogatást kap Dániától, vagy az ENSZ menekülttáborába kell őket szállítani. Ha elutasítják kérelmüket, onnan is ki kell toloncolni őket. A koppenhágai parlament csütörtökön 70 szavazattal 24 ellenében elfogadta a kormányzó szociáldemokraták által benyújtott törvényjavaslatot, amely “a menedékkérők áthelyezésének lehetőségét vezetné be a menedékkérelmekről szóló döntés elbírálása és a harmadik országokban való elhelyezés céljából”.

Mattias Tesfaye migrációs miniszter, aki maga is etióp bevándorló fia, a törvénytervezettel kapcsolatban azt mondta, hogy pártja nem akarja, hogy Dániában és az EU-ban a jövőben hatalmas összegeket költsenek több százezer menedékkérő kérelmének feldolgozására, mikor nyilvánvaló, hogy a kérelmezők fele valójában nem is menekült. A törvényjavaslat messze túlmutat az EU Bizottság menekültellenes elképzelésein, amely azt javasolja, hogy a menedékkérelmeket a külső határokon, de az EU-n belül előzetesen vizsgálják meg, hogy szükség esetén gyorsabban és könnyebben lehessen kitoloncolásokat végrehajtani.

Mette Frederiksen dán miniszterelnök kisebbségi kormányát a szavazáson a liberális Venstre párt támogatta. Ez utóbbi azt is követelte, hogy a parlament szavazzon a harmadik országokkal a befogadóközpontok építésére kötött szerződésekről. A kormány eddig nem tudta megmondani, hogy mely államok jöhetnek szóba. A Jyllands-Posten című újság szerint azonban már tárgyalásokat folytattak Egyiptommal, Tunéziával, Ruandával és Etiópiával. Ruandában, ahol már működik egy Dánia által társfinanszírozott központ a líbiai menekültek számára, Tesfaye április végén egyetértési megállapodást írt alá az ottani kormánnyal a menekültügy és a migráció területén való együttműködésről.

Az Amnesty International emberi jogi szervezet szerint a menedékkérők harmadik országba küldésére irányuló minden kísérlet nemcsak “lelkiismeretlen, hanem potenciálisan törvénytelen” is. Az a terv, hogy a menekültügyi eljárást és a menekültek védelmét egy másik, az EU-n kívüli országba helyezzék át, nem jelent felelősségteljes és fenntartható megoldást és ellentmond a nemzetközi menekültügyi együttműködés alapelveinek – jelentette ki a szavazás előtt Henrik Nordentoft, az ENSZ menekültügyi ügynökségének (UNHCR) az északi és balti országokért felelős képviselője. Attól tart Nordentoft, hogy a dán szavazás dominóhatást válthat ki az EU-ban.

2015-ben több mint 20 000 menedékkérő érkezett Dániába, tavaly azonban mindössze 1500-an kértek az országban menedékjogot. A 2019 nyara óta kormányon lévő szociáldemokraták jelentősen szigorították az előző liberális-konzervatív kormány által a migrációs politikával kapcsolatban alkalmazott kemény vonalat. “Nem tehetünk ígéretet a nulla menedékkérőre, de megfogalmazhatunk egy jövőképet: Hogy új menekültügyi rendszert akarunk, és mindent megteszünk annak bevezetése érdekében” – nyilatkozta Frederiksen miniszterelnök.

Munkások Újsága

  •  
  •  
  •  
  •