Dél-Korea “gazdasági csodája” gyilkos elnyomásra épült

Hatvan évvel ezelőtt Pak Csong Hi tábornok katonai puccsot hajtott végre Dél-Koreában. Ezzel vette kezdetét egy nyílt politikai diktatúra, mely korlátlan gazdasági teret biztosított a nagyhatalmú “Csebol” ipari konglomerátumoknak. Ezt a két évtizedes folyamatot sokan máig úgy nevezik, hogy “csoda a Han-folyón”, arról azonban már nem beszélnek, hogy ez csak a munkások féktelen kizsákmányolásával volt végrehajtható. Az 1960-as és 70-es években Pak Csong Hi “növekedés az első” gazdaságpolitikája a rendkívül hosszú munkaidőre, alacsony bérekre, gyilkos munkahelyi biztonsági előírásokra, a munkavállalók szigorú elnyomására, valamint a féktelen környezetszennyezésre és ökológiai pusztításra épült.

A puccs megértéséhez először is meg kell vizsgálnunk azt az időszakot, amely a japán gyarmatosítás alóli felszabadulással kezdődött. Az 1945 utáni Egyesült Államok Katonai Kormánya Koreában (United States Army Military Government in Korea USAMGIK) és a hevesen kommunista- és munkásellenes Li Szin Man-kormány elnyomó politikája teremtette meg azokat a feltételeket, amelyek a puccshoz vezettek.

A baloldal felemelkedése 1945 után

1910 és 1945 között Korea a japán birodalom gyarmata volt. Brutálisan kizsákmányolták a koreai munkaerőt, alapvetően nyersanyagokat és mezőgazdasági terményeket szállítottak a Japánba. A gyarmati megszállást kísérő korlátozott ipari fejlődés egy olyan munkásmozgalomnak adott életet, amely szorosan kapcsolódott a japán imperializmus elleni küzdelemhez. A helyzet drámaian megváltozott a második világháború vége után. Korea felszabadult a három évtizedes gyarmati uralom alól, a baloldali szakszervezetek és parasztszervezetek erősödtek, a javak igazságosabb elosztását, az rendőri erőszak megszüntetését és demokratikus földreformot követeltek.

A szövetségesek közti háborús együttműködési politikát folytatva a Szovjetunió beleegyezett, hogy nem nyomul a 38. szélességi körön túlra, az Egyesült Államok szállta meg a déli országrészt. A Vörös Hadsereg 1945 augusztusában kezdte meg Észak megszállását, az Egyesült Államok hadserege pedig szeptemberben vette át az ellenőrzést Dél felett. A japánok kapitulációja és az amerikai csapatok megérkezése közti hatalmi vákuumban azonban a kommunista aktivisták hamarosan a legfőbb, a nép által is támogatott politikai erővé váltak, amely legitim módon irányíthatta a koreai társadalom jövőjét. A gyarmatosítás alatt elnyomott baloldaliak megragadták a lehetőséget, hogy végre megteremtsék az egalitárius és demokratikus Koreát. A konzervatív, jobboldali erőknek és az üzleti elitnek nem volt legitimitása a koreaiak szemében, mivel joggal tekintették őket árulóknak, akik együttműködtek a japán gyarmatosítókkal.

Ez volt a munkásszerveződések fellendülésének időszaka. 1945-ben, miután a japán hatóságok mintegy harmincezer foglyot szabadon engedtek, akiket azért gyűjtöttek össze, mert kommunista kötődésű szakszervezetekben tevékenykedtek, megalapították a Koreai Függetlenség Előkészítő Bizottságát (CPKI). Ezt a testületet országszerte több tucat helyi népi bizottság és iparági szakszervezet támogatta, amelyek spontán módon alakultak a félszigeten az amerikai csapatok megérkezése előtt. 1945 augusztusában már 145 ilyen bizottság létezett országszerte. 1945 végére a Koreai Kommunista Párt által szervezett Munkásszakszervezetek Nemzeti Tanácsa több mint félmillió tagot számlált.

Az amerikai csapatok megérkezése után azonban a baloldal számára ez a lehetőség gyorsan véget is ért. Attól tartva, hogy Korea kommunista-barát állammá alakulhat, az USAMGIK gyorsan cselekedett, hogy elnyomjon minden forradalmi törekvést. Az amerikai katonai kormányzat a japán gyarmatosítókkal együttműködő bürokratákat és kollaboránsokat helyezett hatalmi pozíciókba a katonai kormányzaton belül. Megtartották a korábbi gyarmati rendőrséget is. Az amerikai hatóságok támogatták a konzervatív Koreai Demokrata Pártot – amelynek nem volt érdemi népi támogatottsága – és nem voltak hajlandók elismerni a Népköztársaságot, melyet 1945. szeptember 6-án alapítottak Szöulban, a felszabadulás utáni baloldali szervezkedési hullámot követően. Az USAMGIK erőszakkal feloszlatta a helyi autonóm kormányzati szerveket is, mint például az országszerte működő népi bizottságokat.  

Az 1945. decemberi moszkvai konferencián a Szovjetunió és az Egyesült Államok megállapodott egy legfeljebb ötéves gyámságban, amely után újra foglalkoznak majd az egyesítés kérdésével. A 38. szélességi körnél húzódó határ megszilárdulását követően azonban a baloldali szervezkedés elnyomása fokozódott délen – ami 1946 szeptemberében általános sztrájkhoz vezetett. Az USAMGIK fegyveres rendőröket vetett be a sztrájkok felszámolására, ami számos sztrájkoló halálához vezetett, sokakat letartóztattak. Vidéken a parasztok fellázadtak, elégedetlenségüket a rendőrökre és a földesurakra zúdítva. A becslések szerint a résztvevők száma 250 000 és 1 millió közt volt.

Válaszlépésként az amerikai katonai kormányzat totális támadást indított, mozgósítva a jobboldali erőket és a megmaradt gyarmati rendőrségi infrastruktúrát azzal a céllal, hogy leverje a népfelkelést.

A mozgalom újjáéledésének megakadályozása érdekében az amerikai hadsereg betiltotta a Koreai Szakszervezetek Országos Tanácsát, és támogatta a Koreai Szakszervezetek Általános Konföderációjának megalakulását, ezzel lehetővé téve a szakszervezetek és a vadsztrájkok feletti nagyobb ellenőrzést. A felkelés erőszakos leverése nagymértékben csökkentette a paraszt- és munkásszervezetek erejét, a népi bizottságok felbomlásához vezetett, és szétzúzta a szocialisták és a szakszervezeti aktivisták szervező erejét.

A baloldaliak lemészárlása

Az Egyesült Államok a hidegháborús helyzet súlyosbodása közben általános választások megtartását és új kormány felállítását szorgalmazta Dél-Koreában. Emiatt diákok, baloldaliak, földművesek és munkásaktivisták is tiltakoztak. Általános sztrájkot és tiltakozásokat  szerveztek. Ebben közel 1,5 millióan vettek részt; a katonai kormányzat válasza ötvenhét halálos áldozatot és 10 584 letartóztatást követelt. A legtöbb koreai szemében a választás törvénytelen volt, az akkoriban létező 425 bejegyzett politikai párt és polgári szervezet közül mindössze negyvenhárom vett részt a választáson, amelynek eredményeként Szingman Li Szin Man-t választották meg Dél-Korea első elnökévé. Ezzel kizárták a lehetőségét annak, hogy a munkások által vezetett forradalmi átmenetre kerüljön sor. Megszilárdították az USA-barát, antidemokratikus uralkodó elit hatalmát, az antikommunizmus az uralkodó osztály alapideológiájává vált, amelyet arra használtak, hogy állandó félelmet keltsenek a munkásokban és a népben.  

A következő években a Li Szin Man-kormány végrehajtotta a baloldaliak tömeges lemészárlását a félszigeten, ehhez az is kellett, hogy újra a jogrendbe illesszék a japán gyarmati korszakból származó nemzetbiztonsági törvényt.

A szakszervezetek és baloldali szervezetek tagjait arra kényszerítették, hogy csatlakozzanak a Nemzeti Vezetési Ligához, ez megkönnyítette a baloldaliak megfigyelését és elnyomását. A koreai háború alatt legalább harmincezer embert végzett ki a dél-koreai hadsereg, mert feltételezéseik szerint észak-koreai szimpatizánsok voltak. A háború után szintén dél-koreai katonák mészároltak le foglyokat és a bírósági tárgyalásra várókat országszerte, ami további húszezer halálos áldozatot követelt.

Li Szin Man segélygazdaságának összeomlása

Az 1950-53-as koreai háború, valamint a hazai földreformok a dél-koreai társadalom masszív átalakulását eredményezték. A földbirtokos osztály eltávolítása lehetővé tette a tőkefelhalmozás új rendszerét Li Szin Man uralma alatt. A tőkefelhalmozás hatékony rendszerének létrehozását azonban megakasztotta az új kormányzat politikai korrupciója és nyerészkedése. Az amerikai segélyekkel elárasztott Li Szin Man-kormány nem tudta kihasználni az állam erejét a gazdasági növekedés ösztönzésére és a tőkeintenzívebb iparágak fejlesztésére. A kormányzat inkább megelégedett az amerikai támogatások ellopásával.

Ebben az időszakban a japán gyarmatosítók által kisajátított vállalatok néhány kiváltságos kapitalistához kerültek, akik fokozatosan tették rá a kezüket a nemzeti vagyon mind nagyobb hányadára és így alakultak ki a koreai Csebolok, a gigantikus méretű vállalkozások. Az állam és néhány nagyvállalat közötti korrupt ügyletek, valamint az erőszakos politikai átnevelés, a diákok és baloldaliak megfigyelése, valamint a nyílt elnyomás és terror révén a Li Szin Man-rezsim megerősítette a koreai háború miatt kialakult osztályviszonyokat és tovább fokozta a félsziget társadalmi polarizációját.

A kormányzat elképesztően korrupt módon működött együtt az üzleti szférával, a dél-koreaiak életkörülményei a rendkívüli amerikai támogatások ellenére sem javultak. Sőt, az olcsó élelmiszerek, amelyek amerikai segélyek formájában érkeztek az országba, lefelé nyomták a helyben termesztett élelmiszerek árát, csődbe juttatva a gazdálkodókat.

Az 1950-es évek végére az egész rendszer kezdett összeomlani. Ahogy az Egyesült Államokból érkező segélyek csökkenni kezdtek, a Li Szin Man-kormányzat nem tudta többé a tőke hűségét biztosítani. A dél-koreai uralkodó osztály kétségbe vonta a Li Szin Man-rezsim fenntarthatóságát, mivel nem sikerült hatékonyan elosztani az erőforrásokat és racionális tervet készíteni a jövőbeli tőkefelhalmozásra. A Li Szin Man-rezsim haveri kapitalizmusa nem javította a koreaiak mindennapi életét sem. Az 1957-es csúcs után a gazdasági növekedés üteme csökkenni kezdett. A Li Szin Man-kormány korrupciója, eredménytelensége és erőszakos politikai elnyomása miatt felháborodott diákok és munkások tömegesen vonultak az utcákra, tüntetéseik elsöpörték Li Szin Man-kormányt.

Az uralkodó osztály hatalmának helyreállítása

Az 1960-as áprilisi forradalom adott egy apró lehetőséget, hogy az országban a baloldal visszaszerezze társadalmi befolyását. A szakszervezetek és a szakszervezeti tagok száma nagymértékben nőtt rövid idő alatt. 

Mielőtt azonban a munkásoknak, a diákoknak és a baloldaliaknak esélyük lett volna visszaszerezni a hatalmat az uralkodó elittől, a munkás- és demokráciapárti aktivistákat ügynököknek bélyegezték. Pak Csong Hi tábornok 1961. május 16-án erre hivatkozva puccsot hajtott végre, ami azonnal véget vetett a demokratikus kormányzásért és a gyárak feletti munkásellenőrzésért indított mozgalmaknak. Az Egyesült Államok úgy ítélte meg, hogy Pak antikommunista diktátor, aki nyíltan amerikabarát, így elfogadta hatalomátvételét. 

A japán császári hadsereg egykori hadnagyaként Pak Csong Hi megszervezte a dél-koreai élet gyors militarizálását. A meglévő politikai és üzleti elitnek ő ugyan nem volt tagja, azonban gyorsan elfogadták és ennek köszönhetően olyan átfogó gazdasági reformokat és politikai átszervezéseket hajtott végre, amelyek a Li Szin Man-kormány idején nem voltak kivitelezhetőek. A Gazdasági Tervezési Tanács létrehozásával Pak központosította az állam elosztó funkcióit és névlegesen átvette a magánvállalatok irányítását. Ezzel segítve, hogy a globalizálódó gazdasági környezetnek megfelelően az exportorientált iparosítás felgyorsuljon. A baloldal megtizedelése és demoralizálása garantálta az alacsony béreket és a szükséges engedelmes munkaerőt, amely ennek az új tőkefelhalmozási rendszernek az alapja volt.

A május 16-i puccs és Pak Csong Hi katonai diktatúrájának felemelkedése az uralkodó osztály reakciós válaszának tekinthető az áprilisi forradalomra, amely az embereknek az Amerika-barát Li Szin Man diktatúrával szembeni dühe miatt tört ki.  A puccs a jobboldali koreai uralkodó osztály és az amerikai imperializmus – amely a hidegháború idején Koreát antikommunista előőrsnek tekintette – közötti együttműködés eredménye lett. 

Cikkünk a Jacobin tanulmánya alapján készült.

Munkások Újsága

  •  
  •  
  •  
  •