Demján kontra Bencsik

demjanbencsik

Hatalmas kár ért minket! Nem került képernyőre Orbán talpnyalóinak egyike, a Demokrata folyóirat főszerkesztője, mert a gazdája Széles Gábor letiltotta onnan. Mi történt? Talán Bencsik arról beszélt, hogy Demján egy tolvaj gazember Széleshez hasonlóan? Esetleg méltatlankodott amiatt, hogy kínai jövedelmi viszonykat akar a főprivatizátor luxemburgi árak mellett? Nem, szó sem volt ilyen lényegtelen kérdésekről. Bencsiknél az vágta ki a biztosítékot, hogy Demjánnak nem tetszik a nemzet építésznek újabb nagyszerű ötlete, a Nagy Imre szobor eltávolítása. Pontosabban fogalmazva azt jelentette be, hogy ő mint egykori támogató magáénak tekinti a szobrot. Nem egyértelműen tiltakozott és zavarta el a búsba a huncut mosolyáról és barátságos parlamenti beleszólásairól elhíresült országgyűlési elnököt, hanem bejelentette igényét pár mázsa bronzra. Válságos időben jól jön az egy gazdag burzsujnál is.

Bencsik tehát ezen szörnyűség miatt beszólt volna, azonban adásba már nem került műsora. Nagy kár, hogy ami gond volt Demján esetében, az nem volt gond akkor, amikor ugyanezen újságíró (?) “büdösszájú prolizott”. Persze a hazai szájhigiénia élharcosa talán igazából  csak üzenni akart a nemzet főtőkésének, hogy egy adományozás esetén elvész a tulajdonjog egy normális országban. Persze kishazánk minden csak nem normális ország. Olyan hülyeséget például senki sem csinálna Európában, hogy azon évet lövi be etalonnak, amikor hazája történelme során a legtöbbet szenvedett. Márpedig nálunk ma 1944 a minta. Az az év, amikor a német megszállókat csak egyetlen ember, Bajcsy-Zsilinszky fogadja fegyverrel a kézben. Az az év, amikor a hazai közigazgatás példátlan gyorsasággal szedte össze a zsidó magyarokat és adta át őket egy idegen országnak nyilvánvaló megsemmisítésre. Az az év, amikor egy vézna költőt csak úgy tarkón lehetett lőni, ha a fáradtságtól az út porába rogyott. Az az év, amikor feketébe öltözött hazafiak szabadon gyilkolhattak és fosztogattak a nácik által halálra ítélt magyar fővárosban. A Kossuth tér 1944-es állapotához hozzá tartozik számtalan bombatölcsér és ártatlan meghurcolt emberek kiontott vére az aszfalton. Vajon ezeket is reprodukálják majd Kövér utasítására? Vajon állomásozni fog ott majd néhány rettegő tekintetű SS katona, akik rémülten várják a megállítatatlanul előretörő szovjet felszabadítókat? Eseteg egy szoborkompozícióban megörökítik majd Szálasi Ferencet, aki nyalogatja a német megszállók talpát? A valódi 1944-es hangulat visszahozása érdekében majd felrobbantják a Margit-hidat a délutáni csúcsforgalom idején?

A fenti kérdésekre nyilvánvalóan nem a válasz. A nemzeti giccs ezeréves hagyományainak megfelelően készítenek egy térre való ízléstelenséget és gondosan eltávolítanak mindent, ami nem illik az úri bitang világ képéhez. Károlyi a raktárban fogja várni a negyedik köztársaságot, József Attila majd kuksol az ártérben, Nagy Imrét meg viszi haza Demján. Bencsik majd nyugodtan hátradől és ír egy nyálas vezércikket valamely fideszes vezérnek, mondjuk Kövér Lászlónak. Annak az embernek, akinek a nagyapja 1919-ben vöröskatonaként harcolt a hazáért, Horthy idején is büszke szociáldemokrata volt, aki haláláig tisztelt olyan embereket, mint Károlyi Mihály, Stromfeld Aurél, Kunfi Zsigmond vagy Mónus Illés. Ez a nagyapa ha látná, hogy mit művel Kövér valószínűleg minden kommentár nélkül egyszerűen leköpné az unokáját.

  •  
  •  
  •  
  •  

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük