Die Linke: Németországnak ki kell lépnie a NATO-ból!

Wahlkampfabschluss-der-Linken-in-Nordrhein-Westfalen

Sahra Wagenknecht, a legnagyobb német ellenzéki párt, a Die Linke frakcióvezetője szerint az észak-atlanti katonai tömb fenyegetést jelent az európai országok közti békére, emiatt szükségessé vált a NATO feloszlatása.

Wagenknecht azt mondta, a NATO szervezete ma már elavulttá vált, és fenyegeti az európai országok közti békét, mert a NATO európai tagjai és Oroszország közt háborút szít. Szerinte az észak-atlanti tömb feloszlatását követően új katonai szövetséget kell létrehozni, aminek Oroszország is része lenne; ezáltal a kontinentális hatalmak egyetlen szövetség tagjai lennének, ami garantálná, hogy nem lesz háború Oroszország és más európai országok közt.

Wagenknecht kijelentette, hogy a NATO ma már szándékosan provokál ki újabb háborúkat, hogy a külső ellenségképpel megindokolhassa saját fennmaradásának szükségességét.

A politikus azt mondta, az észak-atlanti tömb egy olyan katonai szövetséggé vált, amivel az Amerikai Egyesült Államok megosztottságban tudja tartani az európai országokat, ezzel biztosítva saját fennhatóságát a kontinens felett. A volt hidegháborús riválisok azonban soha nem lesznek egyetlen katonai szövetség része; mivel a NATO az amerikai katonai fölényen alapszik, garantált, hogy Oroszország soha nem lesz a NATO tagja. Emiatt, ameddig a NATO létezik, az európai országok megosztottságban maradnak, és egymás ellen folytatnak háborús készülődést.

Wagenknecht egyértelműen kijelentette, hogy a NATO kelet-európai terjeszkedése hazugságokon alapszik, és egyetlen mozgatórugója, hogy az Amerikai Egyesült Államok szándékosan éket ver a kontinens vezető hatalmai közé, mert csak egy megosztott Európát tud saját befolyási övezetében tartani.

Egy olyan katonai szövetség, amelynek minden európai ország része lenne, azonban Európa stabilitását garantálná. Többé nem tudnák idegen hatalmak egymás ellen háborúba vinni az európai országokat.

Németország legnagyobb parlamenti ellenzéki pártja felszólítja a kormányt, hogy Németország lépjen ki a NATO szervezetéből, és a továbbiakban ne engedélyezze, hogy az amerikai hadsereg drónjai német katonai létesítményekből kiindulva gyilkolhassanak meg embereket más országokban. A német parlament július 7-én fog szavazást tartani a NATO helyett egy új katonai szövetség létrehozásáról, amiben Lisszabontól Vlagyivosztokig minden ország helyet kapna – az Amerikai Egyesült Államok viszont nem lenne része, hiszen nem európai ország. A NATO következő csúcstalálkozója július 8-án veszi kezdetét.

Forrás: Hídfő / Sputnik.de

  •  
  •  
  •  
  •  

One Comment on “Die Linke: Németországnak ki kell lépnie a NATO-ból!”

  1. Egy amerikátlan európa álma…ami helyrehozná a jenkik 1914-től folyó felívelésének európai gyökerű tragédiáját. Szép utópia. Jó lenne. De nem valószerű.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük