Dopeman felkérői lehetnek a felbújtók?

A klipet 2011-ben, az Együtt–Korszakváltók későbbi alapítói közé tartozó Egymillióan a sajtószabadságért Facebook-csoport október 23-ai tüntetésén forgatták. 
 
A Facebook-csoport azóta beolvadt az Együtt pártba, mivel az megszüntette platformjait, így a Facebook-csoport adminisztrátora, Juhász Péter alelnökké nőtte ki magát. Hallgatása azért is gyanús, mert éppen maga hozott létre olyan virtuális platformot, amely a szabad véleménynyilvánítás mellett tört lándzsát, ők kérték fel Dopemant – máig felfoghatatlan okokból – alternatív köztársasági elnöknek. Nem szólal meg az Együtt párt első embere, Szigetvári Viktor sem, pedig a szobordöntés-akciót a korabeli tudósítások szerint a párt logója alatt hirdették – még ha a rendezvény fő házigazdája a Szolidaritás is volt – fő szónoka az azóta külföldre elgaloppozott Bajnai Gordon volt, aki utóbb szintén elhatárolódott, mintha meglepte volna a szobordöntési akció. Nem szólal meg a Párbeszéd Magyarországért Párt sem, pedig amíg nem szakítottak az Együtt–Korszakváltókkal, addig Karácsony Gergely (PM) volt a párt kommunikációért felelős vezetője, egy ilyen performansz megrendezése pedig alapos kommunikációs irányítást igényel.
 
A műsorvezetőt, Dopemant garázdasággal vádolják. Vártunk pár napot, hátha történik valami, de a mai napig nem szólaltak meg a szervezők és a zenész szakma sem – a rapper mellett.
 

MUON TV

  •  
  •  
  •  
  •  

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük