Egy kommunista és egy hungarista

srt klmn
salamon erno
Sértő Kálmán Salamon Ernő

Két költőről szól ez a cikk. Az egyik Sértő Kálmán, aki a harmincas évek „sztárolt” népi hangja volt, a másik Salamon Ernő, aki nyomorban élte le életét. Mindketten fiatalon haltak meg. Sértő harmincegy éves korában elpusztította magát, Salamont elpusztították szintén harmincegy évesen. Sértő nem volt tanult. Az öt elemit végezte el, már fiatalon dolgozni kezdett, napszámosként járta Baranyát, a költészetre katonaévei alatt adta a fejét, verseiben nagy teret kapott a szerelem, saját későbbi elmondása szerint egy vidéki primadonna lett a múzsája.

Salamont, akinek apja zsidó volt, taníttatták. Marosvásárhelyen érettségizett, majd két évet tanult jogot a kolozsvári egyetemen. Innen visszament szülővárosába Gyergyószentmiklósra, ahol bekapcsolódott a kommunista mozgalomba, de ennek nem lett kifejezett hatása a költészetére. Versei sok szempontból hasonlítottak József Attila költeményeihez. Rendkívül megrázóan adta vissza a székely szegények mindennapjait, a munkások keserves életét. Mai szóval „mélyszegénységben” élt, melyből kitörni a maga tisztességes útján nem tudott. Megjelenhettek ugyan versei erdélyi kulturális folyóiratokban, megrázóan őszinte költeménnyel búcsúzott József Attilától, de nem talált mecénásra, aki támogatta volna művészi pályafutását.

Sértő Kálmán szintén szegény sorban tengődött baranyai napszámosként. Ezt megelégelve költeményeivel a fővárosba indult. A 18 kilogrammnyi vers nagy részét maga sem tartotta sokra, úgy vélte, hogy annak többsége ostoba szerelmes ömlengés. A fővárosba viszont a legjobbkor érkezett. Szinte még le sem szállt a vonatról, máris számtalan pártfogója akadt. Szerencséjére a paraszti romantika csúcsra járatásakor érkezett Budapestre, ahol falni kezdték nyersen falusias költeményeit. A kor több jelentős írója és költője, például Illyés Gyula is óvta őt a hirtelen jött népszerűség káros hatásaitól. Nem hallgatott rájuk. Polgári és úri szalonok, kaszinók kedvelt költője lett, maga is dicsekedett azzal, hogy szobájának egy egész fala van tele szerelmes levelekkel, amelyeket már mind a fővárosban kapott. Korábban sem vetette meg az italt, de az új közegben hamar komoly gondjai lettek az alkohollal. Megtisztulásra és kilépésre vágyott abból a könnyű életből, amelybe belecsöppent. 1938-ban a hungarizmusban találta meg a gyógyírt. Egy látványos fordulattal fordított hátat a polgári világnak, amelyben népies kellékként volt jelen. Harciasan antiszemita cikkben esett neki azoknak, akik éveken át patronálták és finanszírozták bohém életét. Sértő saját megfogalmazása szerint menekült arról az útról, amelyen Ady is végighaladt. Már első hungarista írásában azzal kérkedett, hogy a hosszú évek alatt számtalan „zsidó titok” tudójává lett és azokat sorban nyilvánosságra is fogja hozni. Lépése általános megdöbbenést váltott ki a hazai kulturális életben, mivel korábban tényleg sokan nyilatkoztak kedvezően Sértőről, annak ellenére, hogy költeményei nem mutatták a művészi fejlődést, egyre egyhangúbbá vált népies költészete.

Eközben Salamon, aki apai ágon zsidó származású volt, egyre szegényebb és szegényebb lett. Nem fedezték fel, nem fogadták be sem az úri, sem a polgári szalonokba. Értelmiségi létét maga is egy fölösleges nyűgnek élte meg. Még szüleit is ostorozta, akik taníttatták, ahelyett, hogy egy jó és használható szakmát adtak volna a kezébe. Költeményei egyre borúsabb hangulatúak lettek, érezte az Európát veszélyeztető világégést, 1935-ben saját pusztulását is vizionálta egy versben. A világháború közeledtét Sértő is jelezte, de ő azt egy kívánatos eseménynek tekintette. Számára a románok a magyaroktól rettegő ellenségek, míg Salamon, aki együtt élt velük, arról írt, hogy a két népnek szükségszerűen együtt kell élnie és dolgoznia.

Sértő 1941-ben halt meg. Lényegében önmagát pusztította el. Salamont, mint munkaszolgálatost Ukrajnában lőtték agyon 1943 telén. A második világháború után Sértőt sok évtizedre elfeledték, a szélsőjobboldal a rendszerváltás után fedezte őt fel ismét, elsősorban harcias verseit idézik mindmáig. Salamon a szocialista Románia egyik kommunista ikonja lett, szülővárosában ma is állhat szobra és egy gimnázium is megőrizhette a nevét, de költészete ma szinte teljesen ismeretlen, annak ellenére, hogy sokan az erdélyi József Attilaként beszélnek róla.

Kétségtelen, hogy mindkét fiatal magyar költő tehetséges volt, bár egyikük a másiktól bizonyára elvitatta volna magyarságát zsidó apja miatt. Mindketten egy-egy izmus követőjévé lettek, hogy melyikük volt a hitelesebb, szimpatikusabb? Azt döntse el az olvasó. A döntést segítendő egy-egy verset idézünk mindkét költőtől:

Salamon Ernő

Tél hava

Elérkezett a lágyhavu hónap,
ideje lett kacagásnak, jónak,
acélokkal, korcsolyákkal állnak
jégre párok s vigan körbe járnak.

Mellemet beteg meleg fereszti,
szeret a fagy, — ingem beereszti;
szeret a hó, — lábam beereszti;
mellemet a köhögés fereszti.

Korcsolyázni járnak jégre párok,
korcsolyákkal én jégre nem járok,
fizetésem egyezer és ötszáz,
arra járok, hol velem köhög száz.

Munkáslakás, ketrecek és pajta
beteg népek betegednek rajta,
hajnalba a gyárakba kijárnak,
éhes rabjai az éhes gyárnak.

Őket nézem, velük járok kedvvel
harcolnak szíjakkal, kerekekkel,
olajoznak, meghajolnak, bárha
rosszal hajlik a hát januárba.

Meghül teste nőnek és gyereknek,
betegséggel telnek a fejek meg.
Sokat visz el nagyon drága árt szed,
pár deszkára lekopog a pár szeg.

A munkásnak betegség a bére,
ha öregszik félre dobják, félre;
félre dobják, félre, mint a rongyot,
ríhatnak az anyák s a porontyok.

Igazuk van! Jobban tette volna,
dolog helyett, ha tekergett volna;
akkor is csak ez volna a bére,
csak éppen hogy joggal dobják félre.

******** Sértő Kálmán

Utolsó roham

Mikor utolsó rohamra megyünk,
Egy ugrás és a nyakukon leszünk,
Megkérdezzük majd, búzánk kell-e még,
Szemsugarunktól ruhájuk leég,
Vérében fetreng minden ellenünk,
Mikor utolsó rohamra megyünk.

Mikor utolsó rohamra megyünk,
Mindent elsöprő lángot lehelünk,
Jaj annak, akit felkap fogsorunk,
Hegyen-völgyön át dögölni dobunk,
Szentkardos hadúr vezényel nekünk,
Mikor utolsó rohamra megyünk.

Mikor utolsó rohamra megyünk,
Fogcsikorgató kérdezők leszünk,
Széttépték azt az angyali hazát,
Az öregisten legszebb bánatát,
Még csecsszopóknak sem kegyelmezünk,
Mikor utolsó rohamra megyünk.

Mikor utolsó rohamra megyünk,
Völgybe hegyeket temet a szelünk,
Lángba borul az arcunk, a karunk,
Mi lángseregek, magyarok vagyunk,
Hetvenhét világ jöhet ellenünk,
Mikor utolsó rohamra megyünk.

Mikor utolsó rohamra megyünk,
Buzogányt, fokost, baltát lengetünk,
Az Isten reszket, elbújik a Nap,
Bocskoros sereg a fűbe harap,
Elvett jogokat százszor elveszünk,
Mikor utolsó rohamra megyünk.

Mikor utolsó rohamra megyünk,
Nem lehet többé cicázni velünk,
Barikád hasad, hajránk, ha dörög,
Tolvajok fodros vére hömpölyög,
Hörgésekre csak tűzzel felelünk,
Mikor utolsó rohamra megyünk.

  •  
  •  
  •  
  •  

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük