Egy szabadságharc margójára

Komám eltévedtünk
nagy ez a sötétség
fölgyújtottuk
a világot
s nem látunk egy lépést”

(Ady: Két kuruc beszélget)

Rosszul álltak a dolgok amikor megkezdtük a szabadságharcot. Hatalmas államadósság, pöffeszkedő IMF, szegény kicsi Magyarország. Megbukott neoliberális kormány, tengernyi megszorítás. Minden hang a kurucokért kiáltott. „Kígyóinknak Esze komám, lépjünk a nyakára..”

Akadt is egy szabadságharcos, Orbán Viktor. Ő már 8 éve készült a kormányzásra. (Hogy hogyan azt máig se tudjuk.)

Mit tesz ilyen helyzetben egy igazi kuruc? Először is felköti a kardját. Aztán a Bankárnak „idd meg a borát, vágd pofon őt magát” –ahogy az a kuruc dalokban van. (Eredetileg persze paraszttal a bankár helyett.) És igen, a pofont a ’paraszt’ kapta, a magyar élet sakktáblájának örök vesztese.

Hiába gonosz, kapzsi ez az IMF, a piac drágábban finanszírozza az államot, csak éppen a kurucvezér olyan gazdaságpolitikát vezet be amilyet akar. És egyáltalán olyan politikát amilyet akar. Ez persze tetszett Orbán Viktornak, aki az államszocializmus örökségét hordja magában, és Horthy rendszerét szeretné rekreálni. Az Angliában tanulmányozott liberális filozófia lepergett róla nyomtalanul. Nem is lett volna ez baj ha jobbal helyettesíti. Csakhogy nem.

Béjött Matolcsy, az alvezér, az agytröszt, hogy megvalósítsa a gazdasági szabadságharcot. Matolcsy olyan mint a Batman-ben a Kétarcú: egyik arca neoliberális, a másik keynesiánus. De mindkettő csúf.

Matolcsy, a Kétarcú, feldobta a pénzérémét, hogy fej vagy írás (mert kb. így döntenek ők) és az Fej lett. Nos, akkor ide a nyugdíjpénztárak pénzével, oszt’ jónapot! Az adósságcsökkentés hőstette megvalósult, és úgy tűnt már csak a kedvező szelekre vár a gyorsnaszád, amely sajnos tépett vitorlákkal közlekedik. A piacnak most bíznia kellett a magyar állam gazdasági stabilitásában. Valamiért azonban mégsem bízott annyira. Hiszen hiába lettünk mi „unorthodoxok” azért ők ortodoxok maradtak. A császár áttérhet az ufológus vallásra, ha a nép keresztény marad. Matolcsy mester keynesiánus arca megvillant: a munkahelyek számának növelésével lendíteni kell a gazdaság növekedését előre. Csakhogy mitől is nőtt volna a munkahelyek száma? Bizonytalan gazdaságpolitika, kontár belpolitika, összeveszés az Unióval, közben pár koki és saller a demokráciának és az IMF-nek: ezek nem növelik a munkahelyek számát. A vezér úgy vélte kis ár az ő hatalmának abszolutizálása azért a nagy ajándékért amit az ő népének ad, ámde az ajándékot aztán elfelejtette adni.

Nos, a közmunka bevált dolog, ha másképp nem nő a dolgozók száma a munkanélkülit munkára kényszerítjük. Ezzel persze nem nő a GDP, hiszen ha kivitelre tudna termelni a munkanélküli akkor lenne rendes állása. A minimál bér alatt végzett közmunka nem lendít az ország állapotán. Matolcsy mester ismerte ugyan a New Dealt, de elfelejtette, hogy a mai magyar gazdaság nem egy zárt rendszer és a körülmények megváltoztak a 2-ik világháború óta. Keynes ennél bonyolultabb.

Ekkor vezették be a megszorításokat. A ’megszorítás’ nem szép szó. Olyasmi mint az ’argo’, egy longobárd káromkodás ami miatt a longobárd ember ölni is képes volt ha ezt mondták neki. A magyar ember a fokosért nyúl ha a ’megszorítás’ szót hallja, és ez érthető is. A kurucvezér ezért nem is használta ezt a szót. Inkább körülírta, úgy hogy nem ortodox módszer, jogos és egészségvédő adó (a csipaszadó), gazdasági reform, stb. Bár a helyzet rossz volt, azért ha nem vezetik be az egykulcsos adót, ami minden bizonnyal a Fidesz mögött álló vagyonos rétegek, pénzügyi vezérek érdeke, akkor nem kell meglépni ezt a rettenetes lépést. Akkor nem kell minden egyes nap új, amatőr bóvliadókat kivetni. No és ha nem vesz MOL részvényt a kormány.

De nem úr az, aki nem pazarol! A mentén ezüstgomb legyen, a csizma legyen szattyánbőr: mert ez a kuruc módi. Valószínűleg valakinek ez a MOL ügylet is érdekében állt. Nem a magyar népnek, az biztos. Az így eltapsolt pénzt pedig beszedjük a megsz..öö… a reformokból.

Azonban a német gazdaság nem nőtt úgy ahogy kéne, és nem tudta felhúzni a magyar gazdaságot, valamint a görögök beleköptek a levesbe. Az euro-válsággal együtt minden bizonytalan gazdaságpolitikájú, mutyi-állam finanszírozása megrendült. A piac nem akart többé befektetni ezekbe az ingatag államokba. Ehhez jött a kormány ámokfutó, visszafelé cigánykerekező ötletelése: hol így, hol úgy ’mentették’ a devizahiteleseket. Leginkább sehogy. Annyira jó volt a végtörlesztés kierőszakolása hogy a bankvilág szembefordult a kormánnyal és a labancok most már szervezkedni kezdtek. Közben hiába rohantunk neki a bankároknak amúgy pro patria, kuruc módra, mert a devizahitelesek többsége továbbra is szenvedett. Sőt, a forint árfolyamesése az egekbe emelte a devizahitel törlesztő részleteit, és felébresztette a spekulánsok kutyafalkáját ellenünk. Mindezek mellett a nagy nehezen, eltulajdonított pénzből, a jövő kárára csökkentett államadósság 74 százalékól 82 százalék lett. A hitelminősítő keselyűk már énekelve köröztek felettünk.

Hát így kerültünk a majtényi síkra, Tyukodi pajtás. Regéld hozzá azt, amit esetleg kifelejtettem belőle. Vágjunk jó arcot, amikor jön az IMF „kedves ukrán hölgye” és megaláz minket. Most jó időre elveszik a kardjainkat. Képzeljük azt, hogy csak a kurucvezért vágják majd pofon helyettünk. Hiszen


Most már nagyon , mert nem lehet rosszabb,
Szívünk borát gonosz ittasoknak
Mivel hogy úgy is odaadtuk: mindegy,
Majd elvezérel az Ördög már minket.”


  •  
  •  
  •  
  •  

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük