Egyperces

Derecskei Z 2015

Novella

A kanapé szélén, összehúzza magát az asszony. Ő csak felügyel, pedig senki sem kérte, hogy ott legyen. Előtte a gyerekek egy kiterített szőnyegen játszanak éppen, harsog a szobában a vékonyka hangok mesekürtje. És csak potyognak a szövetre a láthatatlan könnycseppjei, örömében félszegen szorít egy ujjperc egy másikat. Az asszony pedig képtelen betelni a szoba látványával, még ha évek óta nem szólították a nevén, mintha láthatatlan volna a kanapé szélén, úgy várja haza az unokáját.

A férfi megérkezik. A gyerekek egyszerre pattannak a fémes hangú nyikorgásra, egymásra ugrálva üdvözlik az édesapjukat. Az asszony feláll. Megtörli fáradt arcát, és elindul az ajtó irányába, mint egy fáradt őz a téli pocsolyában, kinek lábát egy vadász sörétje keresztezett.

Megbotlik az egyik játékban, de erre sem mozdul senki sem. Aztán maga elé tekint. A távolban egy fényes boltív kezd kibontakozni, a felejtés léte már régóta várja az érkezését. Pedig még maradna egy pernyit, csak egy utolsó pillantás az otthoniakra. Évekig reménykedett benne, hogy az ő szavát soha sem fogják elfelejteni. Mikor csendre int egy fiatal fiút, és bosszúsan összehúzza a szemöldökét. Hitt benne, hogy neve örök időkre bevésődik a játékaikba. A kanapé szélén ülve, a hátrahagyott évek szellemeivel.

  •  
  •  
  •  
  •  

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük