Egyre pofátlanabbak az egyházak

funny-priest-and-nun

A hitélet fontos magánügy, a jobboldali értelmezés szerint azonban sokkal inkább az egyik legfontosabb közügy is. A kiemelten fontos közügyek pedig kiemelt támogatásra is jogosultak a Fidesz és a Jobbik politikusai szerint. Ne csodálkozzunk hát azon, hogy papokat és lelkészeket látunk szélsőjobboldali eseményeken, számukra igenis megtérülő dolog a politikai állásfoglalás. Amikor néha egy picit túllendülnek, akkor kapunk egy-egy  gesztust, amilyen Erdő Péter Élet menetén tartott beszéde volt, vagy a legutóbbi trianoni harangozás elutasítása. Azért ne érzékenyüljünk el, már csak azért se, mert még az ateista adófizetők is bőven szórják a perselypénzt választott politikusaik döntései miatt.

Azt szinte lehetetlen meghatározni, hogy mennyi közpénz vándorol az egyházak irányába, de van egy különleges tétel, amely mind jellegét, mind összegét tekintve felháborító. Egy az állam és az egyházak közt született megállapodásnak köszönhetően több tízmilliárd forintot szórunk bele az egyházak ölébe. Miről is van szó? Egy ingatlanjáradéki trükkről. A sztori onnan indul, hogy a második világháború után az egyházak világi hatalmát megnyirbálták, nem vallási célt szolgáló ingatlanjaik jelentős részét elvették. A rendszerváltást követően ezek többségét visszakaptak, amit nem, annak fejében örökjáradékot kaptak. Mit jelent ez? Azt, hogy szeretett egyházaink az idők végezetéig jogosultak arra, hogy egykori épületeik egy része (!) után annyi pénzt kapjanak, amennyiből vígan lehet hitéletet gyakorolni az idők végezetéig.

Mekkora összegről volt szó eredetileg? Még elviselhető nagyságúról, azonban 2007-re az eredeti összeg megduplázódott, 2011-re pedig megötszöröződött, 3.2 milliárdról 16 milliárdra nőt. Azt nem tudjuk, hogy az egyházak jól imádkoztak vagy jól helyezkedtek-e vezetőik, de a katolikusok jobban tették, bármelyiket is tették, mert Semjén Zsolt javaslatának köszönhetően kaptak még egy ötmilliárdos kiegészítést az egész országot sújtó általános megszorítások ellenére is.

Valószínűsíthető, hogy az elmúlt 15 évben mi adófizetők többszörös értéken kifizettük már azon ingatlanokat, amelyek után ma is vastagon fizetünk. Sokan egy legyintéssel elintézhetik a dolgot, de ez nagyon komoly pénzösszeg. Abban az országban, ahol hajléktalanokon, rokkantakon kell spórolni, ahol nem jut pénz a demokratikus politikai erőknek, nagyon is szükség lehet ennyi pénzre.

Persze az egyházakkal senki sem akar rosszba lenni, ezért borítékolhatóan minden fog így maradni. A Fidesznek így jó, a Jobbiknak így jó, az MSZP és az LMP inkább nem nyúl ehhez a témakörhöz. Pedig mondjuk lenne helye ennyi pénznek. Vajon lesz valaha valaki, aki azt meri mondani, hogy megkaptátok ami járt, idáig tartott az örökjáradék, kell a pénz óvodákra, iskolákra, kórházakra?

Oszt jónapot. 

  •  
  •  
  •  
  •  

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük