Éhesországban ült a kormányon egy hazudós vezír

orban kolbasz

Hol volt, hol nem volt, Kövér Laci bajszán is túl, ahol kurta farkú Bayer Zsóti is túr és még azon is túl, Éhesországban ült a kormányon egy hazudós vezír. Éhesország meséje.

Eme vezírnek és pereputtyának képmutatása hamar híre mönt hetedhét országon. Minden barátja közel juthatott húsos fazekához, melyet a szegény nép verejtéke töltött meg. “A rabló volt a hős, -s ki néma volt netán s csak lelkesedni rest, már azt is gyűlölték, akár a pestisest.” Az új világból is kitiltották e népséget. Hétszínyű Habonyi monyók és rabló társai nem léphettek a nagy vízen túli világra többé. Nem resteltek semmit, hiszen olyan és annyi adót vetett ki szolganépére a vezír kaméleonja, hogy az utolsó bőrt is lehúzta dolgozóiról. Csipke Rózsika is besegített vezírinek. Oktatni csak drágán, csak gazdagot. Így marad tejföl a zsebünkben. Orvosnak csak gazdagot, a többi már rég itt hagyott. Lett is káosz rendesen korházakban vétkesen.

Közben a fellegvárban, Felcsúton csengőszó és muzsika épülhetett, dajdadaj. Barátok közt millácskák, leányomnak üdülő, vejemnek meg jaktokkal öblöcske. Mészárosom retye-tyut, Kamélon fiacskának minden jut. Mindenki más lapátolt, közmunkával harácsolt. 51-ezerből élhetett, Rétvárytól már szocpolt sem kérhetett. (Sem j én sem te nem kapsz.) Balsikerek ellene sosem fértek közelbe. Nem is fél már ettől, elvett ő mindent ezektől. Marhatták már egymást, így a vezír jókat nevetett hát.

Klerikális csuhások, Orbán marad pápátok. Vasárnap zárhattok, asszonyokat alázhattok. Az ellenzék létezett, civilekről éhezett. Civilek még ockodtak, netán ellenzékben torkolhat. Ez kedvez a vezírnek, jövőre is henyélhet.

Forrás: Gépnarancs

MUON TV

  •  
  •  
  •  
  •  

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük