Elfoglalták a SOTE rektori titkárságát

hahafoglalas

A Hallgatói Hálózat aktivistái, ma 15 órakor elfoglalták a SOTE rektori titkárságát. A mintegy 20 HaHa-s aktivista ülősztrájkba kezdett, és addig nem hajlandók elhagyni az egyetemi épületet, amíg az intézmény vezetősége nem kezdeményez eljárást Schmitt Pál, köztársasági elnök másolt kisdoktorijának ügyében. Mint ismeretes tegnap Schmitt Pál, köztársasági elnök kisdoktori dolgozatáról a SOTE vizsgálóbizottsága megállapította, hogy Schmitt dolgozatának nagy része másolt, mégsem kezdeményezte a fokozat visszavonását.

Az indoklás a következő volt: „A dolgozat szokatlanul nagy terjedelmű szövegazonos fordításon alapul, ami nem derült ki időben, holott annak feltárása a korabeli védési eljárás részét kellett volna, hogy képezze” – írja a jelentés összefoglalója. „A Testnevelési Egyetem szakmai hibát vétett, amikor ezt a szövegazonosságot nem tárta fel időben, s így a dolgozat szerzője azt hihette, hogy értekezése megfelel az elvárásoknak” – így a bizottság.

Az egyetemisták az ellen tiltakoznak, hogy miután kiderült, valóban másolt a dolgozat a SOTE vezetése nem tesz semmit. Kb. 20-an transzparensekkel ülősztrájkba kezdtek a SOTE rektori titkárságának irodájában, és felszólításra nem tágítanak.

A táblákon ilyen és ehhez hasonló feliratok vannak: a gerinc nem törzsanyag, Pali maga is meglepődött a dolgozatán, a plágium a tudományos közösség elárulása. A fénymásolóra meg nemes egyszerűséggel fel van rahasztva: diplomás fénymásoló.

15.20 körül néhányan át akartak menni a rektor irodájához, de a vagyonőrök ezt megakadályozták.

15.25-kor egy bemutatkozni rest biztonsági őr tessékeli ki a hallgatókat, akik nem hajlandóak elmenni, mert ugyan jogtalan, amit csinálnak, de ennél sokkal nagyobb probléma, hogy a köztársasági elnököt plágiumon érik, és ennek nincsenek következményei.

15.40 A szervezők további résztvevőket várnak, de a folyosókat lezárták a biztonságiak, se ki, se be.

15.45 Ketten bementek a titkárságvezetőhöz Dr. Lipp Kingához, aki a rektor megbízásából tárgyal a HaHa-sokkal.

15.58 A rektor holnap 5-kor fogadja a HaHa-t, amenyiben most hazamennek. A szervezők nem döntöttek még a továbbiakról.

16.12 Negyed ötkor zár az iroda, úgy értesültünk ekkor a biztonságiak kiteszik azokat, akik a földön ülnek.

16.20 Hajlandóak elhagyni az épületet az egyetemisták, amennyiben holnap nyilvánosan találkozhatnak a rektorral, és erről írásos nyilatkozatot kapnak. Úgy tudjuk, hogy ez már készül. A találkozó időpontja: csütörtük 5 óra.

16.45 Egy a neve elhallgatását kérő egyetemi polgár elmondta, holnap délelőtt összeül a SOTE doktori tanácsa és megvitatják Schmitt Pál másolt kisdoktorijának a kérdését. Forrásunk szerint ez mindenképpen így lett volna, és nem a HaHa akció eredménye. Az egyetemisták még nem hagyták el a rektori titkárságot.

17.15 A hallgatók úgy döntöttek nem hagyják el a helyszínt jelenlétükkel biztosítandó, hogy ne legyen elmismásolva az ügy. A bentlévők bármikor kimehetnek, de be senkit nem engednek. A levél a rektortól megérkezett, igaz nyilvánosság előtti találkozóról nincsen benne szó.

17:23  Kilencen maradtak bent. A többieket a sajtó háta mögött a hátsó kijáraton kísérik ki.

FORRÁS: Mohaonline

  •  
  •  
  •  
  •  

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük