Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Rozsnyai Ervin, a kiemelkedő marxista filozófus, költő és író életének 86. évében elhunyt. Roppant tudására, emberi kvalitására és nyelvi tehetségére épülő filozófiai, történeti, közgazdasági és szépirodalmi művei a magyar marxista forradalmi baloldal történelmi jelentőségű alkotásai. Azon leszünk, hogy az interneten munkái mind elérhetőek legyenek a jelen és az utókor számára. Mementóul tanítványai, tisztelői által Rozsnyai Ervin 80. és 85. születésnapjára készített, Rozsnyai Ervin rendkívüli életművébe bepillantást engedő írásokból alább és a Tudástár/Történelmi arcképcsarnok oldalon adunk közre néhányat. [A szerk.]
Rozsnyai Ervin Tanár Úr (Retu) 85. születésnapjára
„Ez volt az életem:
két karéj fasizmus között
egy vékony szelet sülthús.
Az is, mint a csizmatalp.”
(Rozsnyai Ervin: Szendvics)
Rozsnyai Ervin nemcsak mint filozófus, hanem mint költő, író és közgazdász is magasan kiemelkedik korunk hazai értelmiségi rétegéből. Bármelyik műfajt vagy tudományágat választja is mondanivalója eszközéül, mániákusan egyről szól: a minden elnyomást és kizsákmányolást egyszer s mindenkorra megszüntető közösségi társadalom kialakulásának feltételeiről, akadályairól és szükségszerűségéről.
Világgazdasági kérdésekkel foglalkozó közgazdászként, aki csak ugatja a filozófiát, versein és elbeszélésein kívül talán a „Közösségi társadalom és filozófia” c. műve gyakorolta rám a legfőbb hatást. Ebben az irodalmi műnek is beillő, élvezetes tanulmányában érteti meg olvasójával, hogy már az ismeretelméleti kérdésekre adott válaszban benne rejlik a kérdező osztályálláspontja. A filozófiában járatlan ember számára is közérthető nyelven, tiszta logikával tárja elénk, hogyan sarjad egy tőről az egymásnak látszólag szögesen ellentmondó empirizmus és racionalizmus, és hogy mindkettőnek a gyökere az a köd, amely a történelmi perspektívát és ezért magának a történelmi gyakorlatnak a lényegét is eltakarja az általános konkurenciaharc, a bellum omnium contra omnes viszonyaiba ragadók szeme elől. Csak történelmi perspektívában tűnik ki a kapitalista társadalmi rend múlandó jellege, ami egyben azt is jelenti, hogy csak a jövő társadalmának szemszögéből lehet megérteni az emberiség több évezredes Odüsszeáját. A „Közösségi társadalom és filozófia” testközelbe hozza magát a dialektikát is, amelyet elvont módon elsajátítani nem is lehet.
Rozsnyai Ervin alkotta meg és definiálta a kapitalizmusból a szocializmusba vezető átmeneti társadalom fogalmát, megértetve, miért téves annak bármilyen más elnevezése (pl. „államszocializmus”), illetve hogyan származik a helytelen elemzésből és értékelésből a helytelen elnevezés. A „Miért kell nevén nevezni?”, a „Szocializmus volt, vagy valami más?”, a „Forradalmi és ellenforradalmi Szovjetunió”, „A történelem kelepcézi”, és a Tenner Györggyel együtt írt „A Kádár-korszakról” c. munkáiban a konkrétumok alapján, de azokat az általános szintjére emelve tárja fel az átmenet kettős (kapitalista és szocialista) jellegét. Azt a kettősséget, amely nemhogy a gazdasági viszonyokban, de magában az egyes emberben is élet-halál harcot vív, és amely kettősség egyben a közösségi ember és önző individuum, a szabad és az elnyomott, az irányító és irányított ember kettőssége is. Ő világította meg, hogy a munkamegosztás továbbélése a szellemi és fizikai munka megosztása formájában hogyan válik az átmenet sírásójává. Csak az átmenet kettős jellege alapján lehet megérteni és megítélni a történelem szubjektív mozzanatainak (az egyének és pártjaik) lehetséges, szükséges és tényleges szerepét, feladatuk roppant nehézségét, tétjét és eredményét. A történelem viharai, az emberiség felszabadulásának, „felnőtté válásának” kínjai felett csak az ítélkezik fehér kesztyűs kézzel, aki nem érti, s ezért elutasítja e küzdelmet. Nem a cél, az eredmény szentesíti az eszközt.
E kérdéskörhöz tartozik az átmenet történelmi személyisége szerepének allegóriáját adó „A két Machiavelli” c. kötet. A Retutól tanultak segítettek hozzá, hogy más gondolkodók hasonló üzenetei tisztábban, rendezettebben jelenjenek meg számomra. Ilyen például Thomas Mann „A törvény” c., a nép szolgálatáról szóló kisregénye. Ebben kibontakozik az átmenetet vezető kínja, amit egyfelől népe túl lassú és vonakodó felnőtté (szabaddá) válása, másfelől az emiatt kényszerű, közvetlen értelemben „népellenes” tettek okoznak neki. A tettek, amelyeknek egyetlen célja van, a nép szolgálata, s amelyek csak e cél megvalósulásának függvényében kaphatnak osztályzatot. Ugyanezt a vezér-nép viszonyt mutatja be a különleges hittel és a nép iránti szeretettel bíró ember önfeláldozása és kitartásának eredménye szemszögéből Gorkij „Dankó szíve” c. meséje is. A közvetlen áldozatok miértje és szükségszerűsége az osztálytársadalmakban nevelkedett tömegek számára láthatatlan. Tűzzel-vassal, szeretettel, haraggal, fenyegetéssel, önfeláldozással vagy ámítással kell rávenni őket, hogy végigmenjenek a szabadságba vezető úton, ahogy azt Mózes és Dankó, Retu „két machiavelli”-ének megtestesülései pillanatnyi elbizonytalanodás nélkül teszik. A történelem szubjektív vezérelemei tévedhetnek vagy árulóvá is válhatnak, de egy újabb történelmi próbálkozásban a szubjektum ismét meghatározó szerephez jut, s olyan mértékben lesz sikeres, amilyen mértékben képes a történelmi haladást („a nép érdekét”) szolgálni.
Rozsnyai Ervin alkotta meg a transznacionális monopolkapitalizmus fogalmát, mutatta be kialakulását és specifikumait. „Az imperializmus korszakváltásai” c. közgazdasági könyve formációelméleti alapmű. Szintén az ő nevéhez fűződik az e művében bevezetett, a hosszú ciklusok technológiai tartalmának elemzésén alapuló „csomópontválság” fogalom, ami, eltérően az egyszerű a konjunkturális válságoktól, az extenzív fejlődés tartalékainak kimerülésével, több szektor egyidejű válságával jelentkezik, és a termelés egészen új technikai alapokra helyezését követeli. A 2008-ban felszínre tört válság szintén csomópontválság.
A „’Történelmi’ fasizmusok”-ból a bukott szocialista kísérlet után következő tőkekorszak jelenének körvonalai rajzolódnak ki, bizonyítékául annak, hogy a történelem mindaddig körbe jár, amíg az alapvető társadalmi ellentéteket, nevezetesen az osztálytársadalmat meg nem szünteti. Ma a fasizmusra preventív jelleggel van szükség, ami meghatározza mai formáját is. A fasizálódás folyamata napjainkban már sokak számára felismerhető. Legutóbb Bartus László „Az Unió első fasiszta állama” címmel jelentetett meg tanulmányt az Amerikai Népszavában, amelyben Mussolini rendszeréhez és ideológiájához hasonlítja a jelenlegi magyarországi rendszert. A történelmi perspektíva híján azonban ezek az új felismerők sem tudnak megoldást kínálni a bajra, amelynek szülőanyjáról mit sem tudnak, és éppen ez a hiányosságuk okozza, hogy csak késve, már-már kifejlett változatában és csak jelenségszinten tudják azonosítani azt.
Retu már akkor felismerte Gorbacsov likvidátor-lényegét, amikor a hazai baloldal még tapsolt a szovjet főtitkár Lenin-idézeteinek, hogy aztán sietve rendszert váltson. Tudta, hogyan függ össze egy egyszerű vizitdíj-szavazás a nagypolitikai fejleményekkel, milyen rendszer következik a tőke szolgálatába álló szociáldemokrácia után. Minden, amit mond vagy mondott, igazolódott. Hogy előtte és utána mások ugyanazokat a lényeges társadalmi kérdéseket más formában, vagy korlátoltabban, de hasonló tartalommal megfogalmazták, csak őt igazolja. Különösen, hogy Retu adja azt az optikát, amelyen át nézve a nyitott szemű olvasó számára múltunk és jelenünk művészeti, szaktudományos vagy politikai cselekvései homályosból élesre válnak, és bekerülnek az emberiség történelmi harcának logikai rendjébe.
Egyszer egy hallgatóm azt mondta nekem: „Tanárnő, rájöttem, hogy a tudás fáj.” Én Retunak köszönhetem fájdalmam nagy részét, és a köztünk lévő tudásbeli távolság miatt csak sejteni tudom, neki mennyire fájhat…
Ha a filozófia a tudományok királynője, akkor Retu a királya. Rozsnyai Ervin szerteágazó munkásságát valaha még tanítani fogják az általános és középiskolákban, egyetemeken. Addig is: kívánom, hogy még sokáig sugározzon ránk a benne lobogó szellemi és lelki erő.
„…ha csontig sebes is a válla,
hurcolja igazát tovább –
igazunkat, mely valahára
majd égre fröccsen, mint a láva,
s tűzgörgeteggel tesz csodát.”
(Rozsnyai Ervin: Nem szabad)
Forrás: MEBAL.hu
