FELSZABADULÁS 80
A budapesti hadművelet kezdetén a „Dél” hadseregcsoport 35 (köztük 9 páncélos- és gépesített) hadosztállyal és 3 dandárral rendelkezett. A legjelentősebb erői (21 hadosztály és 3 dandár) javarészt német alakulat a nyíregyháza – miskolci irányban, vagyis a 2. Ukrán Front jobbszárnyán és a középen levő csapatokkal szemben harcoltak. A balszárny előtt két, az előző harcokban megtépázott magyar hadosztály állt; körülbelül négy hadosztály helyezkedett el Budapest körzetében.
Miután a Legfelsőbb Főparancsnokság Főhadiszállása értékelte a kialakult helyzetet, különösen a magyar uralkodó réteg ingatag politikai magatartását, és számot vetve a 2. Ukrán Front balszárnya előtti ellenséges védelem gyengeségével, utasította a front parancsnokát, hogy a 46. hadsereg és a 2. gárda gépesített hadtest (parancsnoka K. V. Szviridov altábornagy) legkésőbb október 29-ig menjen át támadásba a Duna-Tisza közén. A cél az volt, hogy a Tisza nyugati partján áttörjék az ellenséges védelmet, s ezzel biztosítsák a 7. gárdahadsereg átkelését; a továbbiakban a 4. gárda gépesített hadtesttel megerősített 46. had- seregnek a Budapestet védő ellenségre kellett csapást mérnie. A front többi hadserege (a 40. és a 4. román hadsereg kivételével) azt a feladatot kapta, hogy a Tiszán átkelve foglaljon el hídfőket a folyó nyugati partján. A tervek szerint a 4. Ukrán Front Csehszlovákia belseje felé támad, s lekötve az előtte tevékenykedő 1. német páncéloshadsereget, megakadályozza, hogy annak részeit átdobják a budapesti irányba; a 3. Ukrán Front, folytatva főerőinek átcsoportosítását és összpontosítását a jugoszláviai Bánátban, előrevetett egységeivel hídfőket vesz birtokba a Duna jobb partján, és bekapcsolódik a Magyarország területén folyó általános támadásba.
A támadás megkezdésekor a 2. Ukrán Front csapatai a “Dél” hadseregcsoporttal szemben gyalogságban kétszeres, lövegekben és aknavetőkben (a páncéltörő és a légvédelmi lövegeket nem számítva) 4-4,5-szeres, harckocsikban és rohamlövegekben 1,9-szeres, repülögépekben pedig 2,6-szeres túlerőben voltak.
A frontparancsnok elhatározásának megfelelően a I.T. Slemin altábornagy 6 hadserege jobbszárnyával – két lövész- és egy gépesített hadtesttel – csapást mért Kecskemét általános irányban. A 7. gárdahadsereg feladatul kapta. hogy október 30-án reggel Szolnok délkeleti körzetéből lendüljön támadásba. keljen át a Tiszán, és estére érje el a Tószeg-Nagykörös terepszakaszt. A front tartalékában levő 6. gárda-harckocsihadseregnek a 7. gárdahadsereg sávjában kellett kifejlesztenie a sikert a budapesti irányban. A front jobbszárnycsapatainak a 40., a 27., az 53. hadseregnek, a román magasabbegységeknek és Plijev altábornagy lovas-gépesített csoportjának – megparancsolták, hogy tovább törjenek előre a nyíregyháza – miskolci irányban.
Október 29-én, a nap második felében, a front balszárnycsapatai áttörték az ellenséges védelmet a Duna-Tisza közén. A második nap végére a 46. hadsereg 20-40 kilométert nyomult előre. A 7. gárdahadsereg ezalatt 10-30 kilométer kiterjedésű hídfőt létesített a Tisza jobb partján. Az ellenség megkisérelte, hogy tartsa Kecskemétet az oda átdobott 24. páncéloshadosztály erőivel. A várt eredményt azonban ez sem hozta meg, s november 1-én reggelre a szovjet csapatok teljesen megtisztították a várost a megszállóktól. Utóbb ismeretessé vált a német fasiszta hadvezetésnek az a terve, hogy a Duna-Tisza közén Szeged irányában támad, de ebből a vállalkozásból – mint később Friessner megjegyezte – semmi haszon nem származott:
“Az ellenség Dél-Magyarországon a részben menetből indított támadásával néhány nappal megelőzte a német hadvezetést. A német és magyar csapatok tervének végrehajtásában Szeged körzetébe irányuló támadása helvett most az egész arcvonalon védeni kell.”
Úgy is mondható, hogy a német fasiszta hadvezetés számára a helyzet nem volt kellemes, de mindezért Friessner szavai szerint kizárólag a magyar csapatok voltak a felelősek.
“A 15. magyar hadosztály és a 8. magyar tartalék hadosztály teljesen szétzüllött. és visszavonult a Budapest felé vezető úton…”
írta emlékirataiban, s arról is szólt, hogy intézkedésével sikerült megállítania a harcmezőről megfutamodott szövetségeseket. Az útra záróosztagokat állíttatott, amelyek össszegyűjtötték a hátraözönlő csapatok maradványait, s beosztották őket a német egységek állományába.
November 1-én, a nap második felében a támadáshoz csatlakozott a közben odaérkezett 4. gárda gépesített hadtest, s ezzel a 46 hadsereg működési sávjában már két gépesített hadtest támadott.
November 2-án ezek a hadtestek 75 kilométert nyomultak előre, s a következő napon elfoglalták a magyar fővárostól 15 kilométerre levő Alsónémedit. Erre az időre azonban az ellenségnek sikerült Budapesthez átdobnia három páncélos- és egy gépesített hadosztályt, s megerősítenie az itteni védelmet. A front többi csapatainak a helyzete nem változott lényegesen, kivéve Plijev altábornagy lovas-gépesített csoportját, amely – kihasználva a 46. hadsereg kezdeti sikereit – Szolnoktól délre átkelt a Tisza jobb partjára. Itt érdemes megállni pár pillanatra, és megemlíteni egy szerintünk figyelemre méltó beszélgetést, amely Sztálin, a legfelsőbb főparancsnok és a 2. Ukrán Front parancsnoka között zajlott le. A beszélgetés rövidhullámú adó-vevőn történt, közvetlenül azelőtt, hogy a 46. hadsereg Budapest ellen támadt.
A legfelsőbb főparancsnok:
- Szükséges, hogy mielőbb, pontosabban a napokban elfoglalja Magyarország fővárosát, Budapestet. Ezt mindenáron meg kell tennie. Képes ön erre?
A 2. Ukrán Front parancsnoka:
- Ezt a feladatot öt nap múlva lehetne teljesíteni, azután, hogy megérkezik a 46. hadsereghez a 4. gárda gépesített hadtest. Megérkezése november 1-re várható. Akkor a (2. és 4.) gárda gépesített hadtesttel megerősített 46. hadsereg képes lesz hatalmas meglepésszerű csapást mérni az ellenségre, s két-három napon belül elfoglalni Budapestet.
A legfelsőbb főparancsnok:
- A főhadiszállás nem adhat önnek öt napot. Gondoljon arra, hogy politikai megfontolásokból a lehető leggyorsabban el kell foglalnunk Budapestet.
A 2. Ukrán Front parancsnoka:
- Tökéletesen megértem, hogy Budapest mielőbbi elfoglalása éppen politikai meggondolásokból sürgős. (Ebben az időben volt megalakulóban a demokratikus kormány. A főváros német fasiszta megszállás alóli felszabadítása meggyorsította volna megalakulását, s előnyös hatással lett volna a burzsoá pártok és csoportok néhány ingadozó elemére. – A szerző megjegyzése.) De meg kell várni a 4. gárda gépesített hadtest beérkezését. Csak ebben az esetben lehet sikerre számítani.
A legfelsőbb főparancsnok:
- Nem egyezhetünk bele a támadás öt nappal való elhalasztásába. Haladéktalanul meg kell kezdeni a Budapest elleni támadást.
A 2. Ukrán Front parancsnoka:
- Ha ön most öt napot ad nekem, akkor a következő napokban legfeljebb öt nap múlva elfoglalom Budapestet. De ha nyomban támadásba megyek át, a 46. hadsereg – minthogy erői nem elégségesek nem képes gyorsan kifejleszteni a csapást, elkerülhetetlenül hosszas harcokba fog keveredni a magyar fővároshoz vezető utakon. Vagyis képtelen lesz menetből elfoglalni Budapestet.
A legfelsőbb főparancsnok:
- Ön feleslegesen makacskodik. Nem érti meg a Budapest irányába haladéktalanul mérendő csapás politikai szükségességét.
A 2. Ukrán Front parancsnoka:
- Megértem Budapest elfoglalásának teljes politikai fontosságát, és ezért kérek öt napot…
A legfelsőbb főparancsnok:
- Határozottan megparancsolom önnek: holnap indítson támadást Budapest ellen!
A hallgatót nyomban le is tette, s ezzel a beszélgetés befejeződött. De néhány perc múlva újból csengett a telefon. A. I. Antonov hadseregtábornok, a vezérkar főnöke kérte őt, hogy a legfelsőbb főparancsnoknak szóló jelentés végett határozzák meg a 46. hadsereg támadásba való átmenetének időpontját.
A 2. Ukrán Front parancsnoka a 46. hadsereg törzsétől beszélt a legfelsőbb főparancsnokkal és a vezérkar főnökével. És ott helyben utasította a hadseregparancsnokot, hogy október 29-én reggel kezdje meg támadását. Természetesen a támadás lassan bontakozott ki, így a német hadvezetésnek ideje maradt arra, hogy elegendő erőt és eszközt vonjon össze, s az ellenállást szilárdan megszervezze. Ezért is húzódtak el a Budapestért vívott harcok. Mindezek beszédesen bizonyították azt az indokolatlan türelmetlenséget, amely olyan fontos hadműveleti feladat meghatározásakor is megnyilvánult, mint a magyar főváros elfoglalása. Önkéntelenül is felmerül egy hadvezér bölcs mondása: “Nem sietek, hiszen gyorsan akarok cselekedni.” Az igaz, hogy ezután a legfelsőbb főparancsnok sokáig kerülte, hogy Budapestről, mint témáról, telefonbeszélgetést folytasson.
Amikor az ellenség harckocsikat vont Budapest alá, és szívós ellenállásra készült, a Legfelsőbb Főparancsnokság Főhadiszállása a fölösleges veszteségek elkerülése érdekében elrendelte, hogy szüntessék be a két gépesített hadtest és a kisszámú gyalogság keskeny sávban folytatott támadását a főváros ellen. Megparancsolta a frontparancsnoknak, hogy gyorsítsa meg a frontjának jobb- szárnyán és közepén levő csapatok (a 7. gárda-, az 53., a 27. és a 40. hadsereg) kivonását a Tisza nyugati partjára, széles arcvonalon bontakoztassa ki a támadást, és északról, valamint északkeletről mért csapással semmisítse meg a budapesti ellenséges csoportosítást. A balszárnycsapatoknak (a 46. hadseregnek, a 2. és 4. gépesített hadtestnek) délről mérve a csapást, együtt kellett működniük a jobbszárnyon és középen harcoló csapatokkal.
A Legfelsőbb Főparancsnokság Főhadiszállása parancsát teljesítendő, november 11-én újból megkezdődött, és november 26-ig tartott a csapatok támadása az egész arcvonalon. E támadás során sok lakott helység felszabadult a megszállás alól. A csapatok kelet felől, a főcsapás irányában elérték a Budapestre vezető utakat; a jobbszárnyon pedig Miskolc keleti körzetét, és egészen megközelítették a Bükk hegységet és a Mátrát. De a fő feladatot, vagyis Budapesttől keletre széttagolni és megsemmisíteni a budapesti csoportosítást, majd északról megkerülni a várost, a továbbiakban pedig északról, északkeletről és délről mért csapással elfoglalni Budapestet nem sikerült teljesíteni. Ezt sok körülmény indokolja, például a felázott utak, a szűnni nem akaró esőzések, az elhúzódó hadtápvonalak miatt késlekedő lőszerszállítmányok, a négy hónapon át szüntelenül támadó csapatok kimerültsége stb. A Budapest elleni támadás félsikerében közrejátszott az is, hogy alábecsülték a magyar fővárostól közvetlenül délre a Dunán való átkelés nehézségeit, amely körzetbe pedig a német hadvezetés nagy erőt és sok eszközt összpontosított. Végeredményben a támadást északnyugati irányban kifejlesztő 46. hadsereg beleütközött az ellenség erős védelmébe, az úgynevezett Margit-vonalba, és azt képtelen volt leküzdeni. Néhány esetben a szervezés és a felderítés is kívánnivalót hagyott maga után.
Forrás: M.V. Zaharov – A 2. és a 3. Ukrán Front felszabadító hadműveletei Délkelet- és Közép-Európában 1944-1945
