Érdekes korban élünk – Interjú Galló Bélával

hatter gallo1

Interjúsorozatunk folytatásában Galló Bélát, az Egyenlítő c. folyóirat főszerkesztőjét kerestük meg, aki készséggel válaszolt kérdéseinkre:

Szerinted mikor vesztett utat a baloldal?

A 2008-ban kezdődő tartós gazdasági válság sok mindenre rávilágít, visszamenőlegesen is. Miközben a civilizációnkat alapjaiban érintő ökológiai romlásra máig nem akaródzik komolyan válaszolni, s ezért aztán időzített bombán ücsörgünk mind a hét milliárdan, a világ szociális gondjai is rohamosan szaporodnak. A kelet-európai rendszerváltás fő inspirálói, a jóléti nyugati minták maguk is válság sújtotta övezetek. A kapitalizmus történelmi léptékű szociológiai innovációja, a középosztály folytonos szélesítése és gyarapodása már egyáltalán nem magától értetődő. Az életvitelszerű hitelfelvételeken alapuló amerikai modellt, illetve a takarékosságra bazírozó európai jóléti mintát kikezdte a globalizáció, melyről bebizonyosodott, hogy korántsem zéró-összegű játszma. Ennek negatív hatásai jócskán „begyűrűznek” Nyugatra is.

Továbbá a Szovjetunió léte sem fékezi már politikailag a tőkelogikát. Egyszóval az elmúlt több mint két évtized alatt valóban globálissá váltak és elmélyültek az emberiség problémái, s mindezt már aligha lehet a „komcsikra” fogni. Nyakunkon a kapitalizmus a maga egyelőre fékezhetetlen valóságában. Ezekre a tényekre a baloldal mindmáig nem képes világméretekben reflektálni. A szociáldemokrácia sokáig divatos válasza, a „történelem végét” elfogadó Giddens-féle „harmadik út” koncepció úgy bukott meg, ahogy keletkezett: lényegében nyomtalanul. Ezért aztán erőteljes nyugati trend, hogy a középosztályosodás politikai artikulációi, a bal- és jobbközép pártok elveszítik egykori hitelüket, megjelennek a szélsőséges erők, főleg jobbról…

Úgy gondolod, hogy egy világtörténeti fordulópontra érkeztünk, melyet nem értünk?

Érteni sokan értjük, de mintha minden hatalmi tényező struccpolitikát folytatna. Majd csak lesz valahogy. A Nyugaton kívüli terebélyes világban persze születnek válaszkísérletek, ott van pl. Dél-Amerika, Kína, India. De az igazi fordulópontot az jelentené, ha mindenütt megerősödne, megújulna a rendszerkritika. Ezen nem feltétlenül a kapitalizmus erőszakos megdöntését értem, az már rendszerellenesség volna. A rendszerkritikát a baloldal ma átengedi a szélsőjobboldalnak, amely mindig egyes társadalmi csoportokat, idegeneket jelöl ki bűnbaknak, ellentét-ben a baloldali hagyománnyal, amely a struktúrákat kritizálja. Nemrég épp a Guardianban írta azt egy korántsem „komcsi” szerző, hogy ideje volna felhagyni ezzel az előzékenységgel. Intő jel, hogy a középosztály már világszerte mozgolódik, hiszen a forradalmakat sosem az igazán elnyomottak, mindig a vesztét érző középosztály szokta kirobbantani. A „facebook-forradalom” már ennek előszele, hiszen az igazán csóróknak nincs számítógépük, mobilnetük, vagy digitális fényképezőgépük.

Nálunk miért hiányzik a rendszerkritika és miért nincs baloldali válasz?

Az MSZP két esetben nem fordított figyelmet az intellektuális építkezésre: kormányon és ellenzékben. Akik döntési helyzetben vannak, nem veszik észre, hogy a két évtized alatt felhalmozódó protest-energiákból komoly ellenkultúrát lehetne, kellene teremteni. A jobboldalnak azért van kiterjedt kapcsolati rendszere és társadalmi háttere, mert létrehozták az azt kiszolgáló infrastruktúrát: honlapok, nyomatott sajtó, közösségi terek, stb. formájában. A baloldal még a minimális fenntartási szintjét sem teszi lehetővé és sajnos az MSZP veresége után sem történt érdemi váltás ezen a téren. Ugyanakkor meggyőződésem, hogy a baloldali ellenkultúrára szükség van és létezik is rá látens igény. Bizonyíték erre az olvasó, aki az Egyenlítőt vagy a Munkások Újságát lapozgatja. Amúgy ha megnézzük: ma Magyarországon nincs baloldali, szocialista napilap és hetilap, csak pár folyóirat őrzi a lángot. Ebben a helyzetben arra van szükség, hogy a kis bozóttüzekből egy nagy erdőtüzet varázsoljunk, beszéljünk egymással és így szépen rájövünk, többen vagyunk, mint gondolnánk.

Sokan mondják azt, hogy a baloldal válsága azzal hozható összefüggésbe, hogy megszűnt a munkásosztály; és a baloldali, szocialista pártok nem találták meg az új politikai szereplőt. Hogyan vélekedsz erről?

Ezt a liberális mainstream szereti hangoztatni. A munkásosztály nem szűnt meg, nem tűnt el, pusztán átalakult. Ha megszűnt volna a munkásosztály, akkor a munka-tőke ellentét is értelmetlenné válna, 2008-ban pedig nem lett volna válság. Nem. Egyszerűen arról van szó, hogy a munkásosztály fogalmát kell leporolnunk. Én például az agyam munkájából élek, dolgozom, nincs se vállalatom, se gyáram, nem vagyok kizsákmányoló, ergo én is a munkásosztályhoz tartozom!

Az ellenzéki apátia mellett ugyanakkor új, érdekes szerveződések, mozgalmak alakulnak. Őket hogyan látod?

A regnáló politikai elitről állít ki szegénységi bizonyítványt, beigazolódni látszik a kínai átok: érdekes korban élünk. A jelenlegi pártstruktúrák betegségére utal, hogy nem tudják kezelni a társadalomban jelentkező érzelmi, értelmi és hangulati jelenségeket. A „Nem tetszik a rendszer” típusú spontán szerveződésekkel az a baj, hogy elkenik, nem mondják meg, hogy mivel van bajuk konkrétan: a kapitalizmussal, az Orbán-rendszerrel, netán mindkettővel? A 4K! ugyanilyen hangulati kezdeményezésnek tűnik. A baloldal kitörési potenciálját a magam részéről sokkal inkább a szakszervezetek összefogásában, megerősödésében látom. Közeljövőnk nagy kérdése, hogy ez bekövetkezik-e. Már nincs hova hátrálniuk, nincs hova hátrálnunk.

MUON TV

  •  
  •  
  •  
  •  

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük