Interjú Andor Lászlóval.
Nő a szakadék az Európai Unión belül a stabilabb, erősebb gazdaságok és a gyengébb peremrégiók között – hangsúlyozta Andor László a STOP-nak adott interjújában. Az Európai Bizottság foglalkoztatásért, szociális ügyekért, és társadalmi összetartozásért felelős biztosa szerint felelőtlenség lenne elengedni a görögök “kezét”. Úgy véli: a megoldáshoz gyorsabb és hatékonyabb EU-szintű intézkedésekre lenne szükség.
STOP: Jelenleg sokan, sokszor és sok helyütt beszélnek az Európai Unió válságáról. De azért Dél-Európa kivételével a legtöbb helyen még nem érezhető látványos hanyatlás. Mekkora valójában a probléma?
Andor László: A válság komoly ellentmondásokat hozott a felszínre, és ezek egyre nyíltabb politikai ellentétté váltak. Nő a szakadék a stabilabb, erősebb gazdaságok és a gyengébb peremrégiók között, s ezt a jelenlegi intézményrendszerben – főként a valutaunió eddigi szabályai mellett – nem lehet áthidalni. Nemcsak Dél-Európáról van szó, hanem például Írországról vagy a balti államokról is. Amíg pedig ezt nem tudjuk megoldani, az EU növekvő kockázatokkal él együtt. A probléma tehát igen súlyos, annak ellenére, hogy ebből egy átlagos német vagy dán állampolgár viszonylag keveset érez a saját bőrén.
– Ki vagy kik tudják kivezetni az Európai Uniót a válságból? Egy erős, határozott élharcosra vagy teljes körű egyetértésre és közös stratégiára van szükség?
– Meggyőződésem, hogy kellenek tekintélyes, széles látókörű vezetők, de az EU lényege a tárgyalás és kompromisszum-keresés; megoldást csak ezen az alapon lehet találni. Amit gyakran hallunk (nem ok nélkül), hogy a Lisszaboni Szerződés nem teremtett olyan hatalmi és intézményi elrendeződést, amely a válságkezeléshez és a hosszú távú, stabil működéshez megfelelő volna. Egyszerre kellene, hogy lehetőségünk legyen gyorsabb, hatékonyabb EU-szintű intézkedésekre, valamint erősebb demokratikus legitimációra. Vannak, akik szerint ez lehetetlen, szerintem csak bonyolult. Ha erős és közös a szándék, ki lehet dolgozni egy új szerkezetet, amely aztán új szerződésbe foglalható.
– Nem is olyan rég neves közgazdászok azt nyilatkozták, Európának egy új Margaret Thatcherre lenne szüksége.
– Margaret Thatchert nem tartom pozitív történelmi szereplőnek, nem keresnék hasonlót az Európai Unió élére. Az EU-nak olyan dolgokra van szüksége, amilyenekben Thatcher gyenge volt: párbeszéd, konszenzusépítés, szociális érzékenység. Thatcher nevéhez fűződik a pénzügyi dereguláció, amelynek a következményeit most sok millió európai család szenvedi el. Thatcher óriásira duzzasztotta a munkanélküliséget Nagy-Britanniában, a mi feladatunk a munkahely-teremtés és a foglalkoztatás bővítése. Ha feltétlenül modellt kell keresni, akkor inkább Jacques Delors-t (az Európai Bizottság korábbi elnöke – a szerk.) vagy Willy Brandtot (az NSZK negyedik szövetségi kancellárja, a század egyik kiemelkedő, Nobel-békedíjas német politikusa – a szerk.) említeném.
– Az euróválság hogyan oldható meg jelentős “vérveszteség” nélkül, ha Görög-, Olasz- vagy például Spanyolország helyzetét nézzük? Az lehetséges, az EU egyszer elengedi a görögök kezét, ha azok nem megfelelően kezelik saját belső helyzetüket?
– A görögök kezét nem szabad elengedni, és nagy felelőtlenség, hogy egyes (főleg német) politikusok azzal fenyegetőznek, hogy Görögországot majd kirakják az eurózónából. Ehhez egyrészt joguk sincs, másrészt pedig konkrét pénzügyi károkat is okoznak az ilyen kijelentések. Ha egy adósságválság kialakul, ott nemcsak felelőtlen hitelfelvétel, hanem felelőtlen hitelnyújtás, hazárd befektetés is van a háttérben. A politika feladata, hogy konstruktív és méltányos módon ossza el a veszteségeket. Már csak azért is, mert a bajok nemcsak belső görög, spanyol stb. tényezőkből fakadnak, hanem a Gazdasági és Monetáris Unió eddigi működéséből, utóbbira pedig a németeknek mindig is sokkal több ráhatásuk volt, mint a görögöknek.
– Annak milyen hosszabb távú hatásai lehetnek, hogy tömegek menekülnek a “nyomor” elől elsősorban Dél-Európából?
– Európa sok tehetséges polgárát “veszíti el” azáltal, hogy sokan – főleg fiatalok – elvándorolnak Görögországból, Portugáliából, Írországból más földrészekre. Aki elmegy, az átlagnál tettrekészebb, dinamikusabb, valószínűleg képzettebb is. Ez tehát egyszerre demográfiai és gazdasági veszteség – amennyiben a folyamat a közeljövőben nem fordul a visszájára. A dolog azért is szomorú, mert Európa több más országában munkaerő-hiány van, viszont nyelvi akadályok és nem megfelelő képzettség miatt nem jön létre a kapcsolat.
– A fiatalok – egyes országokban – jelentős mértékű munkanélküliségét hogyan lehetne uniós szinten kezelni?
– Decemberben – Barroso elnök úr aktív részvételével – elindítottunk egy új kezdeményezést az ifjúsági lehetőségekért, ami a tanulást, munkavállalást és vállalkozást is magában foglalja. A strukturális alapokból (különösen a Szociális Alapból) több mint 7 milliárd eurót csoportosítottunk át olyan programok felé, amelyek a fiatalok számára gyorsabb és hatékonyabb segítséget nyújtanak. A korábban mondottak miatt pedig fontos még jobban segíteni a mobilitást: átláthatóbbá tenni az európai munkaerő-piacot, és egyszerre segíteni a szak- és a nyelvtudás fejlesztését, és az elhelyezkedés folyamatát. Dolgozunk továbbá az Ausztriában sikerrel alkalmazott “ifjúsági garancia” EU-szintre emelésén, ami segítene megakadályozni a fiatalok tartós munkanélkülivé válását, keretet adva a lendületesebb pályakezdésnek. Az Unió tehát tud többet tenni azért, hogy segítse a tagállamokat, anélkül persze, hogy a feladatokat tőlük átvállalná.
– Magyarországon több kutatás is bizonyítja, a fiatalok jelentős része vállalna valamely fejlett uniós országban munkát. Mekkora a mobilitásnak az a mértéke, amely még “egészségesnek” mondható?
– Nem tudok egységes mérőszámot mondani, inkább az elvet hangsúlyoznám. Ideális esetben a mobilitás “körkörös”, tehát néhány év – anyagi gyarapodással és tapasztalatszerzéssel járó – munkavállalás után az illető térjen vissza a hazájába, ami a legtöbb esetben személyes szempontból is jó, meg a gazdaság egészének is. Nyilván lesznek olyanok, akik végleg új hazát találnak, de jobb, ha ez csak egy kisebbség. Nem definiáltuk, hogy mi az egészségtelen mobilitás, de tudok példákat mondani. Például ha a célországban a beáramlott csoport körében sokkal nagyobb a munkanélküliség, mint az átlagos, akkor az nyilván egy anomália, és indokolt közbelépni. Ez történt tavaly Spanyolországban a Romániából jöttek esetében. A kibocsátó oldalon is vannak olyan példák, amelyek már kórosnak mondhatók, gondolhatunk Lettországra vagy Litvániára.
– A túlzott elvándorlási hajlamnak Magyarországra nézve milyen hatásai lehetnek?
– Ha egy hosszabb időszakot tekintünk, akkor a Magyarországról való elvándorlás nem tekinthető túlzottnak, például a lengyel vagy román folyamatokkal összehasonlítva. A hirtelen megugró hajlandóság persze roppant érdekes, de számomra nem meglepő. Kérdés, kik mennek most el nagy számban. Azok-e, akik régóta munkanélküliek, részben képzetlenségük miatt, vagy pedig azok, akik képzettebbek, de nem érzik a megbecsülést és az előmenetel lehetőségét? Ha az utóbbi csoport túlreprezentált, és nem is jönnek vissza egyhamar, akkor az egy komoly gazdasági veszteség, és meg fog mutatkozni például alacsonyabb gazdasági növekedésben. Elképzelhető persze az is, hogy a potenciális veszteségek belátása korrekcióra ösztönzi a gazdaságpolitikát, de nem akarok találgatni.
– Az EU-n belüli mobilitással mennyire fér össze az, hogy a magyar fiataloknak hallgatói szerződésben írja elő az állam a röghöz kötést?
– A mobilitást kivételes esetekben, célzottan és arányosan lehet korlátozni. Korábbi esetek és bírósági döntések irányadónak tekinthetők. Hogy ezek az elvek most mennyiben érvényesülnek vagy sérülnek Magyarországon, a Bizottság szakértői vizsgálják, konzultálva a minisztérium illetékes vezetőivel is.
FORRÁS: Stop.hu
