Európa válsága

Great Depression 007

Az megvan, hogy Hamburgban a GDP az uniós átlag 195, Stockholmban 179 százaléka, miközben a három legnyomorultabb bolgár régió 30, 31, illetve 32 százalékkal számolhat?

Ezt csak azért kérdezem, mert sűrűn hallani, hogy az Európai Unió legnagyobb válságainak egyikével találkozik, amikor a menekültüggyel randevúzik. Mintha nem lett volna itt néhány éve világgazdasági válság, amelynek során a kontinensen országok rogytak össze, nemzedékek süllyedtek el a kilátástalanságban. Mintha nem alakultak volna ki olyan menthetetlen szegregátumok, amelyekbe születni annyit jelent, mint örök nyomorba rendeltetni. Mintha nem lenne kezelhetetlen a bevezetőben említett régiós egyenlőtlenség, amelyet az unión belül látunk.

Ilyen kihívások voltak és lesznek. Ma például a vagyoni, jövedelmi és kulturális egyenlőtlenségek jelentik a fő rizikót, nem a menekültek, mert ők már az okozat. A vándorlók, jöjjenek Eritreából, Szíriából vagy Borsod megyéből, tartsanak Münchenbe, Londonba vagy a Balaton-partra, reményért menetelnek. Emberek indulnak meg, ha úgy látják, lakóhelyükön – háború vagy recesszió miatt – nincs sanszuk. Ezt látjuk, amikor szabolcsi nincstelenek költöznek nyugat-magyarországi munkásszállókra, hogy meggyszedőként dolgozzanak, onnan pedig vendéglátósok mennek Ausztriába, hogy ugyanazért a melóért jobb fizetést kapjanak.

Ez a mobilitás természetes Európában és az Egyesült Államokban egyaránt, a motivációk nem különböznek a menekültekre ráolvasott szándékoktól. És a migránsok száma ma elhanyagolható a közösség lakosságához képest, nem jelentenek fenyegetést a munkahelyekre. Azt persze ettől függetlenül lehet állítani, hogy minden ideérkező az Iszlám Állam fedetlen ügynöke, különös tekintettel a térítő csecsemőkre, akiket a médiaszimpátia növelésére fejlesztett a terroristák innovációs osztálya. Ám ez éppannyira igaz, mint hogy mindenki az életét féltve rohant át Törökországon és Szerbián egyaránt, mert mindenhol vadásztak rá. Egyik verzió sem igaz, de mindkettő alkalmas arra, hogy úgy tegyünk, mintha historikus csúcsválsággal lenne dolgunk, miként arra is, hogy komolyan úgy foglaljunk állást: nincs itt semmi látnivaló, miközben ezrek rongyoltak be kontrollálatlanul az unió területére.

Az ügyet minden oldalról övező hisztéria alkalmas arra, hogy azt a látszatot keltse: Európa soha nem látott válságban van. Meccset csináltak a vándorlásból, amelyen valakinek nyernie kell, hajrá, magyar rendőr vagy hajrá, menekült. Pedig akár beszélhettünk volna arról is, hogy a jobboldal mondása legitim arról, nincs állam határ nélkül, s antropológiai pesszimizmusából okkal következik, hogy nem bízik idegen kultúrák képviselőinek sikeres integrációjában, okkal védi a magkultúrát. A baloldalnak is lehetnének legitim félelmei, ha arról beszélne, a jóléti állam fenntartása viszonylag zárt társadalmakban lehetséges, s a politikai közösségen belüli egyenlőtlenségek csökkentését nem segíti elő a beáramló tömeg, miközben terepen a feltétel nélküli segítés az egyetlen morálisan vállalható álláspontja. Ám nincs itt már vita, csak mocskos plakátkampány, könyörtelen jobboldali részvétlenség és tökéletes baloldali mondáshiány, amennyiben hülye kormány, hülye kerítés.

Nem Európa van tehát válságban, hanem intézményei és politikai elitje Merkeltől Orbánig. Az Európai Unió közéleti lambadát jár a pávatáncesten.

Nem is tehet mást, mert nem tudja, éppen mi.

Ezért ez a vita messze nem arról szól, kik jönnek, hanem arról, kik vagyunk.

Forrás: Népszabadság

  •  
  •  
  •  
  •  

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük