Felháborodás Görögországban “Észak Pestisének” nyilatkozata miatt

imfhelp

Nincs még egy éve, hogy DSK gyalázatos lebukása után Sarkozy Christine Lagarde addigi francia pénzügyminisztert javasolta az IMF igazgatójának, akit meg is választottak. Az Attac France akkor – a mexikói ellenjelölttel párhuzamba állítva – az “Észak pestise és Dél kolerája” közötti választásról írt. Most Lagarde egy Guardian-interjúban a szokásos módon adóelkerülőknek minősítette a görögöket, akikkel szemben “elsőbbséget élveznek a segítségnél egy falusi iskola gyerekei Nigerben”. A nyilatkozat óriási felháborodást keltett Görögországban, Mélenchon szerint pedig, ha Lagarde-nak “lenne egy kevés politikai morálja, lemondana pozíciójáról”. De – mint tudjuk – ezeknek nincs… Az alábbiakban Mélenchon nyilatkozatát és a Guardian-interjúról szóló l’Humanité cikket közöljük.

Mélenchon : “Milyen jogon beszél így a görögökről ?”

Jean-Luc Mélenchon a Hénin-Beaumont-ban folyó törvényhozási választási kampányban fontosnak tartotta, hogy reagáljon Christine Lagarde-nak a görögökre tett megjegyzésére.

Jean-Luc Mélenchon, a Baloldali Front korábbi elnökjelöltje vasárnap elítélte és az IMF igazgatói pozíciójához méltatlannak nevezte Christine Lagarde azon megjegyzéseit, amellyel felszólította a görögöket, hogy „minden adót” fizessenek ki, és arra utalt, hogy a francia IMF-vezetőnek le kellene mondania.

“Milyen jogon beszél így a görögökről ?”, jelentette ki a France 3 csatornán. “Ezek a megjegyzések méltatlanok, ha volna egy csepp politikai morálja, Mme Lagarde-nak mennie kellene az általa betöltött pozícióból”. Miért nem azt mondja: a tulajdonosok, vagyis a kapitalisták azok, akiknek ki kell fizetni az adóikat, amikor ők nem fizetik azokat ? Az ortodox egyháznak kellene (adókat) fizetni. A tisztességes emberek kifizetik az adójukat, mert a kifizetéskor levonják a fizetésükből. Az alkalmazottaknak nincs lehetőségük rá, hogy kibújjanak az adózás alól” – tette hozzá Mélenchon.

Mindenesetre, Christine Lagarde-nak a Guardian-ben tett megjegyzései felháborították a görögöket, akik június 17-én az urnáknál fognak ezekre válaszolni. Méltatlankodnak, reagálnak és ezt egyenesen az IMF vezetőjének címezik: „június 17-én a görögök válaszolni fognak a világ uzsorásainak, akik kizsákmányolják országunkat” – figyelmeztetett egyikük. Tudják Önök, hogy eddig mekkora kárt okoztak a görög népnek ? – kérdezte egy másik internetező, „nem vagyunk lusták és nem vagyunk koldusok”. Vagy egy másik: „Köszönjük az Ön szeretetét és támogatását, tudja meg, hogy a görögök nem ostobák. Ismerjük az önök játékait és nem tűrjük el tovább !”

Forrás: Mélenchon

Lagarde : « A görögöknek minden adót ki kell fizetniük »

Christine Lagarde, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) igazgatója általános felháborodást keltett a görögök között. Arra hívta fel a görögöket, hogy szokjanak rá az adófizetésre, mert a kis gyerekeknek Nigerben előbb van szükségük segítségre.

Ezek a megjegyzések azon ritka alkalmak egyikekor születtek, amikor a korábbi miniszter leereszkedett oda, hogy nyilatkozzon a Guardian-nek. Úgy gondolom, hogy a görögöknek azzal kell kivenni részüket a segítségből, hogy minden adójukat befizetik” – még tovább kiemelve, hogy „ezek az embereknek állandóan azon jár az esze, hogyan bújjanak ki az adófizetés alól”.

„Azokra a kis falusi iskolák gyerekeire gondolok Nigerben, akiknek csak két órát tartanak naponta, akik hárman ülnek egy széken és szenvedélyesen törekszenek arra, hogy tanulhassanak” – folytatta. „Folyamatosan rájuk gondolok, mert azt hiszem, hogy előbbre való őket segíteni, mint Athén lakosságát.”

« És Ön, Madame Lagarde fizeti az adót? »

Az IMF francia igazgatója ezernyi felháborodott reakciót kapott, főleg a saját Facebook-oldalán, ahol később enyhíteni próbálta a megjegyzéseit. Egy görög internetező így kérdezett: Gondolt Ön egyszerűen arra, hogy kifutottunk a pénzből ?” Egy másik emlékeztetett arra, hogy naponta két öngyilkosság fordul elő Görögországban és a részvénytőkések azok, akiknek vér tapad a kezéhez. Megint mások azt követelték, hogy Christine Lagarde adóbevallását akarják látni. Görögországban, ahol a pártok újra a június 17-i választási kampánnyal vannak elfoglalva, a PASZOK, a szocialista párt vezetője szombat este azzal vádolta, hogy „megalázta” a népet.

„Senki nem alázhatja meg a görög népet ebben a válságos időszakban és ez különösen vonatkozik Mme Lagarde-ra” – mondotta egy beszédében. „Felszólítom arra, hogy gondolja át ezt a megnyilatkozását.”

Lagardienne

Az Attac tavaly júniusi nyilatkozata: pestis és kolera

FORRÁS: Gondolkodjunk együtt

  •  
  •  
  •  
  •  

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük