Felháborodottak! + VIDEO

indignados

2011 márciusában sok elemző írás foglalkozott a spanyol válsággal, a megszorításokkal és az erre adott társadalmi válaszokkal. Valamennyi egyetértett abban, hogy a fiatalok reakciói jellemzően apatikusak, beletörődőek. Két hónappal később ugyanezek a fiatalok vezettek tízezereket – elfoglalni a tereket, utcákat és immár milliókkal együtt kifejezték felháborodásukat, ezzel elindítva a Los indignados-mozgalmat.

A globális krízist közvetlenül kiváltó ingatlanbuborékok kipukkanásában Spnayolország szélsőségesen érintett volt, tekintve, hogy 2007-ben Nagy-Britanniának, Franciaországnak és Németországnak együtt nem volt a spanyolhoz hasonló milliós nagyságrendű lakásépítési projektje. Ez kezdetben masszív nyereséget jelentett az ország építési vállalatai és bankjai számára, amelyek jelentős összegeket fektetettek be a nemzetközi pénzügyi piacokon. Amikor ez a mega-buborék kipukkant- ami együtt járt a nemzetközi hitelbefagyasztással, az építkezés szó szerint egyik napról a másikra leállt. 2008 decemberében csupán egyetlen egy ház épült fel egész Spanyolországban! Több száz milliárd eurós, helyi bankok által folyósított (úgynevezett “cajas”), ingatlanügynökségek és építőipari cégek által felvett hitel vált visszafizethetetlenné, és amikor a recesszió tömeges munkanélküliséghez vezetett, a bankok kegyetlenül kilakoltattak százezreket otthonaikból, olyan ingatlanok tömegeiből, amelyket ezután sohasem fognak eladni.

A Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE) és a jobboldali Néppárt (PP) kormánya lassan szánta rá magát a beavatkozásra, mert korrupt összefonódásban álltak a bankok menedzsmentjével.  A Bankia-nak például, amely pusztító hiteleivel végül a részben-államosított helyzetbe került a múlt hónapban, Rodrigo Rato, a korábbi Néppárti miniszterelnök-helyettes volt a vezetője.

Az ingatlanpiaci összeomlás eredményezte pénzügyi “fekete lyuk” beszippantotta a gazdaság egyéb területeit is, az államháztartás legyengült, így kellene Spanyolországnak visszafizetnie az államadósságot. Ez a helyzet önmagában sokkal rosszabbat jelent a kíméletlen kormányzati megszorításoknál. A megszorító intézkedéseket először a Zapatero-kormány vezette be: felemelte a nyugdíjkorhatárt, a Néppárttal alkotmánymódosítást hajtott végre, hogy megakadályozzák a jövőbeni kormányokat, hogy kölcsönt vehessenek fel.  A tavalyi  őszi választásokon a szocialistákat minden teketória nélkül, négymillió, elsősorban munkásosztálybeli szavazat révén elbocsátották.

Mariano Rajoy és a Néppárt győzelme óta ezek a kiigazítások még könyörtelenebbek. Munkaügyi “reformokkal” megszünetettek két fontos biztosítékot, az egyik az önkényes bércsökkentés, a másik az elbocsátás esetén (hosszú távon folyósított munkanélküli segély) lépett életbe. Az idei költségvetésben az oktatásra 22 százalékkal kevesebb jut, a tandíjat pedig 66 százalékkal emelték. Egy aljas kísérlet eredményeképp, amely a bevándorlókat próbálta a válságért felelőssé tenni, a kórházaknak meg kell tagadni az iratokkal nem rendelkező külföldiek ellátását (bár sok egészségügyi dolgozó nem törődik ezzel a rendelkezéssel).

Az egyik tényező, amely emögött a barbárság mögött áll, hogy a jobboldal kipróbálja  a Naomi Klein által sokkterápiaként aposztrofált  kísérletet. Mielőtt a londoni zavargások megkezdődtek volna Rajoy Cameron programjára követendő modellként tekintett. És van egy másik, európai eleme a kormányzati offenzívának. A görög mentőcsomag után és miután látszott, hogy a spanyol és az olasz gazdaság is erre az útra lép, az Európai Központi Bank létrehozott egy egytrillió eurós alapot az érintett európai bankok számára. A hitel elsőként a spanyol bankokhoz érkezett meg, melyek ezután ebből hiteleztek a kormánynak! Ezzel együttjárnak kötelező kötöttségek: a költségvetési hiány korlátozása (a spanyol esetben ez 5,3 százalék), azaz megköveteli a költségvetési hiány csökkentését 3,4 százalékkal egy év alatt, ami sohasemlátott csökkentést jelentene. Rajoy bejelentette, minden pénteken újabb “reform” -mal állnak elő.

A mérhetetlen szenvedésen túl, az EU és Rajoy teljesen leállítja a gazdaság működését. A munkanélküliség tovább emelkedik, további 700.000 munkahely szűnt meg az elmúlt évben, és még az optimista hivatalos adatok szerint is a GDP várhatóan 2 százalékkal csökken az idén. Bár Rajoy szerint a megszorítások “megnyugtatják a piacokat”, a spekulatív támadások folytatódtak a jelentős reformok bejelentetése után is. Mivel a GDP-arányos állami adósság nő, az ideges hitelezők egyre inkább tarthatatlan mértékű kamatokat határoznak meg (2007 óta megduplázódak), egyszóval tanúi lehetünk egy lassú mozgású vonat falnak ütközésének, és mivel a spanyol gazdaság négyszer akkora, mint a görög, ennek kikerülhetetlen nemzetközi hatása lesz.

Az erősödő politikai válság

A gazdasági instabilitás és a megszorítás politikai zűrzavart von maga után. Fél évvel az abszolút többség megszerzése után a Néppárt támogatása elpárolgott és váratlanul elvesztette a legutóbbi választásokat Andalúziában. Kiújultak a központi állam és a spanyol történelmi nemzetek és régiók közötti ellentétek, és a kormány affelé tendál, hogy közvetlenül beavatkozzon a decentralizált költségvetés ellenőrzésébe. Az alig 100 napja hivatalban lévő kormány szembekerült egy komoly általános sztrájkkal, amelyet a munkaügyi reformok generáltak. A bizalmat vesztett szocialisták tovább tartják sohasem látott alacsony népszerűségi szintjüket, a megszorítások elleni mozgosítások ellenére is, egyedül az egykori  kommunista párti gyökerű Egyesült Baloldal tett jelentős, de még korlátozott lépéseket felfelé.

A szavazási szándékok csak részben tükrözik a növekvő haragot. Amikor a spanyol király szónoklatában védi a megszorítások szükségességét, majd kiderül, több tízezer eurót költ az adófizetők pénzéből botswanai elefántvadászatra, akkor oly mértékű volt a felháborodás ilyen képmutatás ellen, hogy még a mérsékeltebb politikai vezetők is visszavonulást tanácsoltak a korábban népszerű uralkodónak. Az El Pas rovatvezetője Josep Ramoneda írta a következőket: “Mintha Marxnak igaza lenne, a káosz a gazdaságban egyre nagyobb zavart okoz a politikai felépítményben. Látunk egy egyre általánosabbá váló válságot, politikai bizalmatlansággal [regionális autonómia], mély morális és kulturális válságot, válságot az intézmények legmagasabb szintjén  – és diplomáciai válság Argentínával [miután utóbbi államosította a spanyol Repsol olajtársaságot] ez mind mutatja Spanyolország csökkenő súlyát a világban.”

Az ő leírása többet suggall, mint a spanyol történelem korábbi időszakának megidézését, mely mély konfliktusok időszaka volt (mint például a 20. század elején, amikor Spanyolország elveszítette utolsó gyarmatait, a regionális-nemzeti konfliktusok felszínre kerültek, és a köztársaság létrejött). Ahogy a gazdasági zűrzavar tovább folytatódik, a rossz közérzet tovább erősödhet és társadalmi megmozdulásokhoz vezethet.

A Május 15-e mozgalom egy éve

A társadalmi küzdelmek az erősödő megszorításokkal együtt jelentkeztek, melyek legfontosabb fordulópontja a tavaly május 15-i indignados felkelés volt: a munkát és egyéb kilátásaikat elvesztett  fiatalok (52 százalékuk jelenleg munkanélküli) elutasítják a “politikai osztály” egészét. Emellett kifejezték elégedetlenségüket a főbb szakszervezetek felé, amelyek annak ellenére, hogy megszerveztek egy általános sztrájkot az előző év szeptemberében, ezt követően támogatták a nyugdíjak drasztikus csökkentését. A Május 15-e mozgalom a hagyományos szakszervezetektől és baloldali pártoktól függetlenül szerveződött.

A Május 15-e mozgalom megőrizte mozgósítási hatékonyságát, két nagy demonstárciós napot – október 15. és május 12. – szerveztek ebben az évben – több százezer résztvevővel 70 városában. Május 12-től a mozgalom egyéves évfordulójának napjáig táboroztak és aludtak az emberek a tereken és az utcákon. Ezután számos “blokád”-ot és más akciót szerveztek bankok és a kormány ellen.

A tavaly májusihoz képest az aktivisták száma csökkent, mindazonáltal az aktivista központok hálózatát sikerült megmenteni és a nyilvánosság rokonszenvét megtartotta a mozgalom (68 százalékos a népszerűségük egy nemrég végzett felmérés szerint).
Az egyik legfontosabb politikai irányzat, amely uralni kezdni a mozgalom formáját és tartalmát egyaránt, az autonomizmus. Ez az anarchizmus és a marxizmus egyfajta keveréke, mozgatórugója a radikális küzdelem, szervezete elkülönül a “hatalmi struktúráktól” – általában ideértve a hagyományos munkavállalói szervezeteket. Erős befolyása még nincs, mert ugyan a legtöbb aktivista “autonomista”, de főként azért, mert a mozgalom ideái “ésszerűnek” tűnnek azoknak, akik azért szeretnének harcolni, hogy még hatékonyabban vegyék kezükbe az életüket, de akiknél hiányzik a politikai tapasztalat (vagy szakszervezeti tagság).
Az autonomizmus pozitív hatással volt a mozgalomra – például segítette a politikai gyakorlatot az olyan témákban, mint a parlamenten kívül harc és a közvetlen demokráciát tekintve. Ugyanakkor többféle módon lassította is a mozgalom fejlődését. Az alkotmánymódosítás után a mozgalom nagy része nem volt hajlandó csatlakozni a főbb szakszervezeti a tüntetésekhez, korlátozva ezzel e történelmi léptékű ellenállás erejét (a szövetség megtagadását nem viszonozták a szakszervezetek, ők felszólították tagjaikat, hogy csatlakozzanak az indignados tiltakozásokhoz). Ez a megosztottság ellentétes volt azzal az együttműködéssel, amelyet az indignados és a PAH kilakoltatás elleni platform kötött, amely sikeresen védte több száz család érdekeit.

Még az eredeti autonomista a “decentralizált szabad terek” -re irányuló követelés is elérte a maga korlátait. Az épületfoglalások elleni egyre komolyabban fellépő rendőri erőszak azt mutatja, hogy a terek visszaigénylése csak ideiglenes lehet a kapitalizmusban, ezért a mozgalom már nem tekintheti ezt a követelést első számú prioritásnak.

Ugyanakkor nagy viták voltak a mozgalomban a hasonló kérdésekről, például, hogy melyik földrajzi helyszín és “társadalmi szubjektum” képes társadalmat formálni (mi szocialisták mindig amellett érvelünk, hogy munkások vannak a gyárakban és az irodákban is).Egyre nő az akarat a konkrét követelések megfogalmazására, május 12-én ezekből öt született meg. Hasonlóképpen az elv, hogy távol kerüljön a politikai a küzdelmekből, sem él már, amint azt mutatta az a javaslat, hogy szembe kell szállni a Pénteki Reformokkal a Néppárt PP székhelyén. Az antikapitalista baloldal már nyíltan vehet részt a mozgalomban. Míg tavaly a madridi tábor-tiltakozások a választási reform témája köré szerveződtek, az idén a fő kérdés a költségcsökkentések és az adósság volt.

Különösen biztató az erősödő összekapcsolódás a Május 15-hálózat és a szervezett munkások között. Annak ellenére, hogy folyamatos szektásodás jellemzi a nagy szakszervezeteket, már szövetségek kötettek szakszervezetisek és aktivisták között a kórházak és az oktatás védelmében. Május 15-i mozgalom fontos életrekeltő tényező volt a munkások küzdelmében. A március 29-i általános sztrájk különösen óriási méretű volt, azon a napon egymillió tünető, sok fiatal csatlakozott a radikálizmushoz. Vannak egyéb előnyei is annak, hogy a militáns munkásság a mozgalomhoz részévé válik: tavaly szeptemberben a madridi régióban a tanárok erőteljes sztrájksorozatot szerveztek a május 15-iek mintájára, (bár a tüntetéseket részben meg szakszervezeti vezetők hiúsították meg). Azokban a hetekben alapfokú, középfokú oktatási intézmények tanárai (és tanulói) álltak készen a sztrájkokra az egész félszigeten. Valenciában, ahol nagy demonstrációkat tartottak, miután tizenéves diáktüntetőket brutálisan megtámadták a rohamrendőrök, hat napon keresztül beszünették a tanítást. A következő hónapokban újabb általános sztrájkra történő felhívás várható.

Az egyre növekvő osztályharc és politizálódás- melyet a Május 15-e mozgalom radikalizmusa ihletett – és az uralkodó osztály fokozódó brutalizmusa és elnyomása még nagyobb összecsapásokat vetít előre. Mivel minden neoliberális reform tovább szítja a lángokat, miközben a gazdaságot egyre mélyebb szakadékba taszítja, nem lehetetlen elképzelni, hogy Spanyolország lesz az újabb “Görögország” (bár a baloldal és a szakszervezetek gyengébbek Spanyolországban). A kicsi és töredezett erőknek a radikális baloldalon fell kell nőni a feladathoz, új szövetségeket kell építeni az elkövetkező időszakban.

FORRÁS: REDNEWS

  •  
  •  
  •  
  •  

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük