Felszólítjuk Setét Jenőt, s az egész ország roma közösségeit

setetjeno

Tisztelt Setét Jenő, tisztelt Ide tartozunk csoport, s minden roma közösség az országban. Mielőtt megtennénk felétek a felszólításunkat, megosztanék veletek egy rövid kis történetet. A Közelmúltban egy képzésen vettem részt néhány egyszerű szürke eminenciás roma társammal egyetemben. A Képzés végén az ünnepélyes oklevél átadására Balog Zoltán, akkor még felzárkóztatásért, s cigány ügyekért felelős államtitkát volt hivatott. Az eset abban az időben történt, amikor már jó pár hete tartott Gyöngyöspatán a rasszista, szélsőjobboldali, neonyilas terror a Gy.patai roma közösség ellen. Hetek óta tartott a terror, s a kormány, a Balog -féle cigány ügyekért felelős államtitkárság szó nélkül tűrte. Semmit nem tett a roma származású magyar állampolgárok védelmében.

Sőt szemmel láthatóan asszisztált az ártatlan gyermekeket, s asszonyokat terrorizáló neonyilas söpredéknek. Nos, akkor mi néhányan a képzésen résztvevő romák közül úgy döntöttünk, hogy nem engedi meg a lelkiismeretünk, és a büszkeségünk, hogy együtt parolázzunk egy szinte nyíltan rasszista, cigányság-ellenes elveket valló, hatalomban lévő politikussal. Úgy döntöttünk, hogy tiltakozásunk jeléül a Gyöngyöspatai roma közösséggel szolidaritást vállalva nem leszünk hajlandóak kezet rázni, s átvenni az oklevelet Balog Zoltán akkori államtitkártól. Vállalva minden esetleges negatív következmény a képzés szervezőit ultimátum elé állítva elértük, hogy ne Balog Zoltán legyen az, aki nekünk az oklevelet átadja. Tettük ezt pusztán lelkiismereti okokból, s hogy megőrizzük a magunk, s népünk büszkeségét.

Tisztelt Setét Jenő tudomásunkra jutott, hogy te mint az országos roma civil érdekvédelmi mozgalom kiemelkedő, emblematikus alakja. A Magyarországi cigányság képviseletében. 2013 Április 5-én a Nemzetközi Roma nap alkalmából együtt kívánsz ünnepelni az azóta a „Mennyei” Erőforrások miniszterévé avanzsált Balog Zoltánnal. Azzal a Balog Zoltánnal, aki cigányellenes, és rasszista tevékenységét egy percre sem hagyja abba. Azzal a Balog Zoltánnal, aki jelenleg azon ügyködik, hogy törvényessé tegye a roma gyermekek szegregációját, iskolai elkülönítését. Egy színpadon álltok majd vele Bódvalenkén, Ő köszöntő beszédet mond te pedig ünnepi beszédet. S együtt ünnepelitek majd a Nemzetközi roma napot! Kedves Jenő hogyan számolsz majd el a lelkiismereteddel? Ennyi erővel akár Vona Gáborral is ünnepelhetnétek, hisz a két politikus cigánysággal szembeni elvei között szinte csak nüansznyi a különbség.

Tisztelt Setét Jenő felszólítunk téged, s a csoportodat, hogy a Bódvalenkén tartandó ünnepi beszédedet mond le, az ünnepséget bojkottáld, s Balog Zoltán minisztert nyilvánítsátok Persona non grata, nemkívánatos személynek! Nekünk romáknak az emberi méltóságunkon, s büszkeségünkön kívül nem maradt semmink, felszólítunk, hogy mi nevünkben, a mi képviseletünkben ne csúfold meg azzal a méltóságunkat, s büszkeségünket, hogy együtt ünnepelsz az elnyomóinkkal.

Felszólítjuk a Nemzetközi Roma nap bódvalenkei szervezőit, hogy vonják vissza Balog Zoltán miniszter meghívását! Nyilvánítsátok Persona non grata, nemkívánatos személynek!

Felszólítjuk a Bódvalenkei Nemzetközi Roma napon fellépő roma származású művészeket, hogy mondják vissza a fellépéseiket, s Balog Zoltán minisztert nyilvánítsátok Persona non grata, nemkívánatos személynek!

Felszólítjuk Magyarország minden roma közösségét hogy ezentúl Balog Zoltánt soha ne hívják meg a rendezvényeikre, s nyilvánítsátok Persona non grata, nemkívánatos személynek!

FORRÁS: Nolblog

MUON TV

  •  
  •  
  •  
  •  

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük