Feudalizmus, újratöltve

lovag01

Egy hónappal ezelőtt azt írtam, hogy „pártunk és kormányunk” futószalagon gyártja és nyomja le a torkunkon a narancsos buktákat. Távol álljon tőlem a jövendőmondó táltos szerepköre, de piszkosul igazam lett. Szeptember hónapban olyan szociális szőnyegbombázást kaptunk a nyakunkba, hogy ahhoz képest a Bokros-csomag virágesőnek tűnik. A mai magyar valóság sokkoló. Gyerekeink nem mehetnek olyan egyetemre, ahol használható diplomát adnak a kezükbe. Keményen fizetni kell majd a jövendő orvosoknak, jogászoknak és közgazdászoknak. Ne legyen illúziónk.

Nem néhány ezer forintos tandíjakról lesz szó, amit ki lehet fizetni az eladósodás első és igen nagy lépcsőjét jelentő diákhitelből. A teljes költségtérítés milliós kiadást jelent majd éves szinten. A mi gyere-keink az ő logikájuk szerint legfeljebb papok vagy falusi tanítók lehetnek, mint pár száz esztendővel ezelőtt ükapáink, akik már akkor sem akarták elfogadni, hogy törvényszerű a társadalom kasztosodása.

feudalism01
Új feudalizmus, most

Gond persze nem csak itt van. A szélmalmoknak is hadat üzenő miniszterelnökünk állítólag megvéd minket, segít rajtunk. A „frankosok” előtörleszthetnek kedvező árfolyamon, ez szerintük rendkívüli dolog. Azoknak valóban, akiknek van bőven a vánkos alatt és csak egy jobb árfolyamot vártak. A többség azonban emiatt is csak szív, mert a bejelentés hatására az árfolyamok ismét az egekig csaptak. Arra már jobb nem is gondolni, hogy kiken fogják a bankok behajtani az előtörlesztési kényszer miatt előálló veszteségüket. Benyelik? Ezt csak egy olyan ”gazdasági zseni” hiheti el, mint Szíjjártó Péter. A többség tudja, hogy ezt így vagy úgy, de ráterhelik a maradni kénytelen ügyfelekre.Kik járnak még rosszul néhány szeptemberi döntésnek köszönhetően? Folytassuk a sort. Azok, akik szeretnének meleg lakásban élni, esetleg enni és inni is. A hamburgeradó miatt a hamburgeren kívül majd minden élelmiszer ára ugrott egy nagyot. A tervezett ÁFA-emelésből remélt háromszáz milliárd is a mi zsebünkből fog az államkasszába áramlani. Ha mégsem megy be ennyi pénz, az azért lesz, mert néhány jogszabály módosításának köszönhetően a szegények és átlagos jövedelműektől újabb ezreket készülnek elvenni és a gazdagokhoz átirányítani a kormánypárti politikusok. Akkora mínusz teremtődik ezen a területen, hogy azt még a „fülkeforradalmárok” sem merik bevállalni, ezért feláldozták az idáig szentként kezelt egykulcsos személyi jövedelemadót is és 202 ezer bruttó kereset felett egy meg nem határozott arányú pluszteherre kell számítani. A vicc csak az, hogy a 250 ezer alatt mindenki rosszul járt a 16 százalékos szja-val és a legújabb módosításokkal is, de az új „pluszkulccsal” azért jól fejbe verik őket is.

Sok-sok dologról beszélhetnénk még. Arról, hogy az átlagos nyugdíjasoknak megnyirbálják a járandóságát, de azt se feledhetjük, hogy a legszegényebbek közmunkára kényszerítése csak látszólag építő jellegű kezdeményezés. Ők a mostani tervek szerint 48 ezer forintos bérrel fel fognak tűnni a munkaerőpiacon, ami szükségszerűen hozza majd rossz helyzetbe az alacsony képzettségű, minimálbért kereső társaikat. Ne legyen senkinek illúziója! Néhány hónapon belül a közmunkás minimum lesz a valódi minimálbér.

Mire ez a nagy igyekezet? A 2010 előtt szociálisan annyira érzékeny Fidesz miként jutott el a gazdagok szélsőséges támogatásáig? Ma már tudjuk a választ. Nem a szavaikat, hanem a tetteiket kell nézni. Sajnos Orbán Viktor ezt nem a választók, hanem külföldi diplomaták előtt mondta néhány évvel ezelőtt.

chart01
Az ügymenetben alig valaim változott az évszázadok alatt

Mi a céljuk? Egyszerűen csak anynyi, hogy újrateremtsék a feudális társadalmat, ahol sok millió jobbágy eltart néhány ezer urat. Vidéken már egyesével meg tudjuk számolni a fideszes kiskirályokat. Azt is látjuk, hogy a Csányikból és Demjánokból álló nemzeti burzsujok nem élnek rosszul nekünk köszönhetően. Melléjük kellett felhozni a bérből és fizetésből élő gazdagokat. Azokat, akik a korábbi progresszív adórendszer miatt „csak” négyszer, ötször kerestek többet, mint az átlag. Az új adózási rendszer hozzájuk pakol át annyi pénzt, amivel már ők is tudnak reprezentálni. Be tudnak kerülni azok körébe, ahol nem gond megvenni egy luxusautót, egy luxusmotort vagy egy luxusmotorcsónakot a luxuslakásról már nem is beszélve. Igen, a jelenlegi országvezetés úgy gondolja, hogy kell legyen a bérből és fizetésből élők körében egy olyan modern dzsentri réteg, amely a földesúr és vállalkozó haverokkal ki tud ugrani egy focimeccsre Londonba és hazafelé menet nyugodt szívvel elugorhatnak Toscanába a csajaikkal egy kellemes borozásra. Komolyan gondolják mindezt az új nagyurak? Érzik, hogy ez mérhetetlen pofátlanság? Szándékosan hergelik az országot? Ha igen és nem vesznek vissza az arcukból, akkor ennek jó vége nem lesz! Miként is mondta Ady száz évvel ezelőtt?


“Ha jön a nép, hé, nagyurak, mi lesz?

Rablóváraitokból merre fut
Hitvány hadatok? Ha majd csörömpöléssel
Lecsukjuk a kaput?”

  •  
  •  
  •  
  •  

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük