Fogyasztásunk, termelésünk és a kulturális énük

HarkaiBB

 A neoliberális globalizmus egy doktrína. Minden rendszer természetesen doktrínér, a neolib fasiszta globalizmus is az, mert az emberi szabadságot megalapozó döntéseket strukturálisan szociopata piaci szereplők kezébe adja, akik a szabadsággal, a tömegjogokkal, a túléléssel üzérkednek. Ezzel szemben hatékony „doktrínát” kell felállítani, aminek megpróbálom felrajzolni a vulgárközgazdaságtani alapjait. A vulgárközgazdaságtan itt történetesen azt jelenti, hogy szakítok ennek a kuruzsló áltudománynak a hagyományaival, a közgazdaságtudomány ugyanis a tőke propagandája, ami korunk fasiszta neoliberalizmusában tetőzik. A neoliberális propaganda lényege az, hogy a „fasisztakapitalizmus” minden rendszer legjobbika, holott semmi mérhető tényszerűséggel nem szolgál erre, nem tud erre eredőt vonni – mert nincs is miből. A kapitalizmus nem a minden rendszer legjobbika, hanem a legkevésbé elnyomó, (talán a) legkevesebb embert háborúkban legyilkoló, legkevesebbet megnyomorító.

A kapitalizmus a kollektív szociopátia megtestesülése. A kapitalizmus és erkölcsi hontalan propagandistái nem véletlen hivatkoznak rendszeresen az evolúcióra, mert a kapitalizmusnak „csak” evolúciója volt, és nem volt emberi szakasza. Az evolúció egyszerűen megfogalmazva: „állati természetű”, de az embert az különbözeti meg az állattól, hogy szakít az állati léttel, szakít azzal, hogy az erős megölheti a másikat, vagy dologként kezelheti. A kapitalizmusnak ez az oligarchikus, imperialista szakasza ki is jelenti magáról: az a szociális, mikor magára hagyjuk az egyéneket, mert ez készteti őket a felemelkedésre. Ha erről lehámozzuk a propagandát, akkor azt kapjuk: az intézményesült szociális (segítő viszony) antiszociális – ez pedig az ŐRÜLET és a nyilvánvaló SZOCIOPÁTIA egyik formája. Az ilyen szégyenletes, és beteg ’politikai gazdaságtudománynak’ pusztulnia kell, mert az egymással együttműködésre kényszerülő emberek civilizációjának a jelenlegi formában nem feleltethető meg.

A „kapitalista evolúcióval” SZEMBEN, – mint az állati lét kifejeződésével szemben – fogalmazza meg az ember az emberek egyenlőségét, a méltóság tiszteletét, és annak erkölcsi szabályokba foglalását. A természetnek NINCS erkölcse, a természetnek farkastörvényei vannak, az ember, ha úgy tetszik a tudással nem eltávolodik az isteneitől, hanem éppen ezzel válik alkalmassá hogy közelebb kerüljön hozzájuk. Az erkölcs előfeltétele a megértés, az erkölcsös ember pedig nem egy „természeti automata”, hanem megérti a világot és tudatosan a jóra törekszik.

Ugyanakkor azt a jelenséget, hogy az evolúciónak – és így a kapitalizmusnak – NINCS erkölcsi meghatározottsága, ez egyre szembeötlőbb tömeges sorstragédiákhoz vezet, melyek az egyre erősebb társadalmi polarizálódással csak súlyosbodnak. Arisztotelész mondta, hogy erkölcs nélkül nincs gazdaság, és gazdaság nélkül nincs társadalom. Az erkölcsi elveket a közösségek állama kényszeríti rá a tőkére, így erkölcsi alapon álló állam nélkül nem maradhat fenn a társadalom sem. (itt nem a fasisztakonzervatív burzsoázia által emlegetett keresztényieskedő, kifosztóknak megbocsátó, megbékítő erkölcsre gondolok, az is mocskos célokat testesít meg – mivel megbocsátani azoknak lehet, akik a fosztogatással felhagynak és megbánást tanúsítanak.)

A TŐKÉNEK AZ A TÖREKVÉSE, HOGY FELSZÁMOLJA AZ ÁLLAMOT HOSSZÚ TÁVON AZ EMBERI MÉLTÓSÁGOT ÉS A CIVILIZÁCIÓT IS LE KELL ROMBOLJA, ÉS MINDEN VILÁGOKNÁL ALJASABB ÉS GYILKOSABB GLOBÁLIS ÉS REGIONÁLIS TERRORBA KELL FULLADJON. Korunk szociáldarwinista evolucionista kapitalizmusának legerősebb szereplői nem oly módon erősek, ahogy az ősközösségben említjük az erősebbeket, vagy ügyesebbeket, akik ellátták a szomszédok baját. Az ehhez szükséges eszközök akkor lényegesen szerényebb „teljesítményűek” voltak. Manapság a legkisebb erőkifejtés nélkül lehet emberek százezreit, vagy millióit elpusztítani, ezért az egész emberiség túlélése múlhat azon, hogy a gazdaság efféle evolucionista szakasza mihamarabb véget érjen.

VULGÁRKÖZGAZDASÁGTAN: GAZDASÁGI TÜNETEK

Mi minden szerveződik a tőke struktúrái alá, azaz mi kerül elbirtoklásra a tömegektől?

A tőkéjé a túléléshez nélkülözhetetlen társadalmi együttműködés, a túlélés nagy tőkebevonást igénylő magántársaságok kötelékében van biztosítva. A tőkéjé a tudomány, mert a gépesítés olvasztja magába a tudományt. A tőkéjé a tudomány használati joga, a licensz, és a tőkéjé a feltérképezett génállomány, a felfedezett génszekvenciák által. A tőke igényt tart a mezőgazdaság elfertőzésére a GMO-val, amivel a célja az, hogy aki vétlen módon GMO-t termeszt, az is fizessen uzsorát a részvényeseknek. A tőke a GMO-val ki akarja szorítani, és meg akarja szüntetni az őshonos fajtákat. A tőke igényt tart a bioszférára, és az ember teljes életterére is.

A tőkéjé a háborúzás joga, a tőke a fegyverkezéssel fosztogatja az adófizetőt (választót), a tőkéjé a média, ami kiformálja az emberek tudatában a háborúkat megalapozó gyűlöletet. A győzteseké a történettudomány, és az örök győztes a tőke – minden küzdelemben, csak néha metamorfózison esik át. A tőkéjé a PARLAMENTI DEMOKRÁCIA – a liberálburzsoá demokrácia, amit egyrészt külföldi és belföldi oligarchiák tartanak fogva, és tartanak kényszerpályán, vagy közvetlen módon zsarolnak (vö. devizahitelek.) A tőkéjé a pénzkibocsátás joga, a tőkéjé a pénzszaporodás révén előálló kamathaszon, a pénz értékének befolyásolása.

A TERMELÉS ÉS FOGYASZTÁS SZINTJE

A tőkéjé a BÉRSZÍNVONAL meghatározása (soso) és a tőkéjé az ÁRSZÍNVONAL meghatározása – a piac.

A tőke oldalán van a magas szervezettségű termelés TERMÉSZETES emberi hajtóereje – a termelés tehát SPONTÁN HAJTÓERŐK ÁLTAL LÉTEZIK. A tőkés gazdagok oldalán van a VÁSÁRLÁS egyre növekvő luxusfogyasztás hányada ÉS a termelőeszköz vásárlásra fordított összegek. A munkavállaló oldalán van: a MUNKAKEDV, MINT A TERMELÉS TERMÉSZETES hajtóereje, és a VÁSÁRLÁS természetes és elengedhetetlen szükségszerűsége, és valamekkora kényelem fogyasztás.

Mit állítok? Hogy a gazdaságnak négy spontán hajtóereje van: 

– a tőkések oldalán: a termelés megszervezése, ami bátor kockázatvállalást, és felelősségteljességet kíván, és aminek jutalma a tömegekéhez mért relatív többletfogyasztás, vagy fantomvagyon-szaporítás.

– a munkások oldalán: hajlandóság és kényszerűség a munkában való részvételre, aminek eredménye a létfeltételek kielégítése és valamennyi öröm megvásárlása.

Milyen állam lehet politikailag stabil ebben az egyszerű képletben, azaz

1./ milyen államban nem kell a tőkés osztályoknak fasiszta diktatúrát bevezetni? 

Melyben a munkások osztálya megelégszik azzal az aktuális munka/fogyasztási színvonallal, melyet a tőke lehetővé tesz neki.

2. / milyen államban nem kell a munkásosztálynak diktatúrát bevezetni? 

Melyben a tőkésosztály megelégszik a haszon és fantomvagyon halmozás olyan színvonalával, és termelés luxuscikk irányba eltolódásával, amiben a társadalmi béke még fenntartható.

Milyen állam lehet gazdaságilag stabil?

1. melyben a tőkésosztályok fenn AKARJÁK tartani a termelést, mert a belső „kulturális énjük” szerint megfelelő mértékű a nyerészkedésük mértéke.

2. melyben a munkásosztály MEGELÉGSZIK az általa biztosított munkamennyiséggel és munkaminőséggel és azzal a fogyasztással, melyet a saját produktivitásának egy részeként a kifizetett bérben kézhez kap – illetve megelégszik a béréért a „kulturális énje” alapján elegendő mennyiségű és minőségű (!) áruval.

Tehát a tőke és munka oldalon is kell létezzen a szereplőknek egy „kulturális énjük”, egy belső hajtóerejük a termelésben részvételre, egy belső értékrendjük annak megélésére, hogy mi az ami már szerintük nem elfogadható, és mi az ami még vállalható.

Mindez sok kérdést felvet, és magyarázatot is ad néhány jelenségre. Miért nem lázadnak fel a magyar tömegek mikor életszínvonaluk a német 10%-a? Ennek kulturális gyökerei vannak, ahogy a Szovjetunió „proletárjai” sem lázadtak fel Sztálin ellen, és kulturális alapja van annak, hogy egyes afrikai diktátorok tíz és százezreket mészárolnak le vagy, hogy a náci Németország ipari eljárásokkal törekedett a „végső megoldásra”. Ellenben nem csak a despotizmus és az államterror mögött kell a népek / nemzetek kulturális énjét meglátni, de a termelési / fogyasztási viszonyokban is. Ezt eddig máshol nem olvastam. Túlzott leegyszerűsítéssel úgy mondanám: egy állam akkor maradhat fenn, ha a lakosai megelégszenek a saját termelésük „értékével”, és nem adósságból tartják fenn a fogyasztást. Egy fejletlen állam polgárai ne akarjanak valamennyien iphone-t, mert ez alapvetően rengeti meg a gazdaságukat, ugyanis az efféle „luxus” csak a versenyképtelen tömegek fokozott kizsákmányolásával fedezhető, vagy adósságnövekedéssel. 

HA EGY LAKOSSÁG JOBBAT / TÖBBET AKAR (!) FOGYASZTANI, MINT AMI A PRODUKTIVITÁSÁBÓL FAKAD, AZ GAZDASÁGI ÉS TÁRSADALMI VÁLSÁGHOZ VEZET. Ezt az elvet sem a kapitalizmus sem a „kommunizmus” nem tartotta szem előtt. A kommunizmusban a kínálat volt erőszakos jellegű, a lakosság nem azt a minőséget kapta, amit akart, a kapitalizmusban pedig hitelből fogyaszt a polgár „minőséget”, és az „előre elköltött” pénz mögött nyilvánvalóan nem jelenbéli, hanem jövőbeli produktivitás áll, és a majdani lemondás tragédiája. 

De ennek nem csak ilyen olvasata van. Nem csak ez vezethet társadalmi összeomláshoz, hanem ha a lakosság többet akar dolgozni, hogy jobban éljen, de erre nincs lehetősége. Ha a lakosság jobb munkakörülményeket akar (rövidebb munkaidőt, gépesítést), de nem a bére rovására – magyarán kizsákmányolva érzi magát. Ha a lakosság életszínvonalát nem tudja fenntartani az inflációval szemben, vagy mert a többségi társadalom bértömege a tőkeoldali eljárások miatt csökken.

És ugyanez igaz a tőkeoldalon is.

AZ „ÚTTÖRŐ” TŐKÉS AKKOR FOLYTATJA A TERMELÉST, HA „KULTURÁLIS ÉNJÉNEK” MEGFELELŐ MÉRTÉKŰ A SZEGÉNYEKHEZ, ÉS A KÖZÉPOSZTÁLYHOZ VISZONYÍTOTT GAZDAGODÁSA. A kérdés az: a munkásosztály és a tőkésosztály a maga „kulturális énje” alapján képes-e egymással megbékélni, létezhet-e a gazdagok gazdagodásának olyan minimuma, melyben a „kulturális énjük” szerint a munkásosztályok is még elegendőnek ítélik a fogyasztásukat, és nem érzik túlzottnak a megpróbáltatásaikat? Nem lehetséges, hogy a munkásosztályok a maguk belátása és „kulturális színvonala” miatt a középosztály lecsúszásával sosem fognak megbékélni? Nem lehetséges, hogy már most kimondható, hogy sorozatos társadalmi összeomlásokra kerül sor, ha nem áll meg a szegényedés, és a kilátástalanság fokozódása, és a termelés és fogyasztás belső hajtóerőit jobban szem előtt tartó közgazdasági paradigma felállítása?

A NAGY KÉRDÉS: MŰKÖDHET-E A FENNTARTHATÓ TŐKÉS GAZDASÁG?

Az a társadalom lenne valóban fenntartható, ahol a munkaerő spontán, természetes belső hajtóerői miatt akar dolgozni ÉS fogyasztani, illetve a „gazdasági kibocsátás” az igényeit követi, ha többet akar fogyasztani, akkor képes többet termelni is. Ha jobb fogyasztásra vágyna, akkor képes jobbat előállítani. Képes lehet erre a tőkés gazdaság? Pillanatnyilag ez szinte áthidalhatatlan problémákkal járna – holott ez az archaikus társadalmak gazdasági eljárása volt, melyek jellemző módon nem belső válságból válságba bukdácsoltak, hanem évezredekig fennmaradtak.

Hogy lenne fenntartható a tőkés gazdaság a tőkeoldali elvek újragondolásával?

A termelésszervezés oldalán a „tőkés” felelősen akarjon termelni (a kommunisták is felelőtlenek voltak), a termékstruktúrát, a kínálatot, a volument, a minőséget ne a profit maximalizálásához igazítsa (pl. a Nike ne 16.000 Ft legyen, hanem csak 2.000), mert az extraprofit mások szegényedését okozza, ráadásul sokakat kirekeszt a javakból, és így mesterséges hiányt okoz. John Rawls lehet ezen a téren irányadó, szerinte az a gazdagodás ismerhető el jogosnak, ami nem jár mások / sokak szegényedésével – hozzátéve gazdasági kirekesztésével a mesterséges hiány következtében.

És itt vissza is térhetünk az állam szerepéhez. Mi is lenne az állam / államok szerepe ezekben a dolgokban? Az állam dolga az lenne, hogy megtalálja a gazdaság spontán erőinek egyensúlyát, azt mesterségesen helyreállítsa. A gazdaság (és a pénzgazdaság) átcsúszott a tőkések birtokába, holott a gazdaság funkciója az, hogy megfelelő minőségű és mennyiségű termékkel lássa el a társadalmat. Nem állítom, hogy minden államban a tőkések és munkások „kulturális énje” talaján létrejöhet kiegyezés, mert ezek más tűrőképességeket takarnak, és más karaktertípusok állnak ezek mögött, tehát akadhat állam, ahol nem lehet közös pont a bérszínvonal/ellátás/profitéhség szempontjából… Sőt azt sem állítom, hogy bizonyosan meg lehet állítani a szegényedést úgy, hogy a tőkések az elmaradt haszon miatt ne hagyják abba a termelést, vagy ne kezdjék el felsrófolni az árakat. De hát mire tartjuk az államot, ha nem arra, hogy ha úgy akarjuk, akkor nyomást gyakoroljon az árakra, a bérekre, limitálja a profitot, megszabja miből mennyit és milyen minőségűt kell előállítani, hogy bővüljön a pontosan felmért igények szerint a kínálat, hogy differenciálódjon a termékkínálat, hogy szabályozza a piacot az emberi tényezők alapján… Mert az állam nem lehet az arctalan tőkéjé, a farkastörvényeké, nemzetieskedő fasisztáké, meg haszonlesőké, mert az állam az erkölcs megtestesítője, nem azt kell tennie, ami néhány spekulánsnak „jó”, hanem ami általában emberi értelemben véve „helyes” – szem előtt tartva a közjót és a fenntarthatóságot. A mi államunk legalábbis ilyen kell(ene), hogy legyen.

Forrás: Facebook

MUON TV

  •  
  •  
  •  
  •  

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük