“Gázos” parasztvakítás a Klubrádióban

gaz

A minap hallgattam a Klubrádió egyik információs műsorát, ahol egy szakértő hölgy megpróbált magyarázatot adni arra, hogy egyesek miért panaszkodnak a gáz fűtőértékének feltételezett csökkenése miatt. Gondolom mindenki hallott már olyan hírt / történetet, amely arról szól, hogy ugyanannyi melegítési idő mellett nem akar felforrni a víz, a gázmérő pedig csak pörög-pörög. Erre a jelenségre akart magyarázatot adni a hölgy, de szerintem egy csepp józanésszel a magyarázata inkább volt „gázos”, mintsem hihető.

Azt gondolom mindenki tudja, hogy bár a számlán a gázfogyasztást köbméterben tüntetik fel, fizetni mégis a MJ (megajoule) / köbméter – azaz a fűtőérték – alapján kell. A szerződésben szerepelnie kell egy meghatározott értéknek, amely a gáz ún. garantál fűtőértékét jeleníti meg. Ez valahol 35 MJ / m3 körül van. A hölgy elmondása szerint, mivel a gáz fűtőértékét folyamatában nem lehet ilyen stabilan tartani (miért is nem?), ezért a szerződés engedélyez 5% eltérést, és a szabályos érték 32 és 38 MJ között kell legyen.

Már ezzel itt bajok vannak, mert a nagyjából 3 MJ/ m3 eltérés a normáltól az nem 5%, hanem majdnem 10%, de egye kukac, ezt még elnézem. Csakhogy…ez az eltérés bizony közel sem magyarázat arra a jelenségre, hogy látványosan miért nem fűt annyira a gáz. Olyannyira nem, hogy olykor még a láng színe is más. És tudjuk fizikából, hogy a láng (a fény) színe szoros összefüggésben van a hőmérséklettel, az energiatartalommal.

De továbbmegyek. Gondoljunk csak bele. Tegyük fel, hogy egy kis lábasban a feltett víz korábban 10 perc alatt (600 másodperc) forrt fel. Ha a gáz fűtőértéke 5%-al tér el – és valamiért mindig szeret lefelé eltérni, ugyanolyan árak mellett – akkor ez azt jelenti, hogy a víz legfeljebb 30 másodperccel később forr fel. Ez pedig közel sem akkora eltérés, amely indokolná azt, hogy ilyen hírek szárnyra kapjanak. Ha ez az eltérés már több percben mérhető, akkor viszont már el tudom hinni.

Röviden: Ezzel a magyarázattal már megint minket néznek teljesen hülyének. Továbbá, ha a szolgáltató a maga szabta szabályokon belül csak 5%-al csökkenti a gáz fűtőértékét, nekünk meg akkor is ki kell fizetni, akkor ez bizony 5% tiszta profitot jelent nekik. És ez bizony egy olyan piacon, ahol (állítólag) alacsony profitráták vannak, viszont rengeteg fogyasztó, ott súlyos milliárdokat (ha nem tízmilliárdokat) jelent egy ilyen eltérés. És nem a mi javunkra.

MUON TV

  •  
  •  
  •  
  •  

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük