Gyengülő ellenállás – Что делать?

tunti

Gyengülő Ellenállás? Sokan azt gondolhatják, hogy a kormányzat gyengülésére céloztam.
Sajnos nem.
Nem az előttünk álló rendőrsorfalak inognak a nekifeszülő ellenzéki tömegek rettentő súlya miatt, a  „gyengülő ellenállást” pont a másik oldalon tapasztaljuk. Orbán ellenzékét látjuk egyre gyengébbnek és határozatlanabbnak. A kormánnyal szemben ott áll ugyan a társadalom elégedetlen többsége, de azt továbbra sem látjuk, hogy kik lesznek azok, akik illő precizitással és akarattal hajtják végre Orbán hatalomból való eltávolításának grandiózus feladatát.
Az ellenzéki kísérletek kudarcai nyilvánvalóak. Az LMP szétesett és hullt alá a semmibe, követve olyan nagyszerűnek indult próbálkozásokat, mint a Magyar Szolidaritás Mozgalom. Tovább haladva a sorban azt látjuk, hogy Bajnai Gordon rekordidő alatt szürkült bele a magyar közélet valódi társadalmi befolyással nem bíró szereplőinek sorába. Ezt persze mi annyira nem is bánjuk, miként azt sem, hogy Gyurcsány Ferenc is végleg feladni látszik a küzdelmet és rántja magával a mélybe a polgári liberalizmus oly sok butaságot, rosszat elkövető képviselőit is.

Kik állnak még a barikádokon? A diákok? Decemberben még én is lelkesedtem a diákokért, remélve, hogy ők lesznek az a generáció, amely majd túl tudja lendíteni az országot jelenlegi holtpontján. Az ő irányukba továbbra is támogató vagyok, annak ellenére is, hogy nem látom sem az igazi elszántságot, sem az általános változtatás szándékát részükről. Athénban már harckocsikkal járnak az utcán a rendőrök, Kairóban a fiatalok életüket adják egy demokratikusabb és szabadabb világért, Budapesten csak tétova sétálgatások vannak, de sokan, főleg a középiskolások számára ezek a demonstrációk jelentik a belépést az aktív ellenzékiek táborába, ezért igenis legyünk türelmesek irányukba.

Что делать? Azaz “Mi a teendő?”, kérdezhetjük mi is Leninhez hasonlóan. A kérdésfeltevés már csak azért is vicces, mert a bolsevik politikus száztíz esztendővel ezelőtt tette fel ugyanezen kérdést. Akkor, amikor az oroszországi szociáldemokraták egy részében megfogalmazódott a felismerés, hogy a munkások nem elég öntudatosak, nem kezdenek bele maguktól a cári hatalom elleni harcba. Lenin természetesen választ is adott saját maga kérdésre. Mit mondott? Azt, hogy ha a forradalmi változás, átalakulás nem indul magától, akkor bizony szükség van egy élcsapatra, amely elindítja és irányítja ezt a folyamatot. Másfél évtized múlva övék volt Oroszország és elindították a XX. század egyik legnagyobb és legvitatottabb kísérletét. Arról most nem kívánok vitát nyitni, hogy ez mennyire volt sikeres és előremutató

Mi a helyzet ma Magyarországon? Dettó ez. Vannak dicséretre méltó próbálkozások, elszánt emberek, gondoljunk csak a TV-szákház előtt demonstrálókra, az Éhségmenet szervezőire és aktivistáira, de az elégedetlen többség nem látja  sem a célt, sem az irányt, az alternatívát pedig a legkevésbé. Hol van az a másik Magyarország, ami mellé oda lehet tenni az X-et? Tényleg vissza kell térni a 2010 előtti vergődéshez? Tényleg csak a magukat és környezetüket, eszmeiségüket lejáratott arcok vannak?

Sokan azt mondják, hogy a demokratikus oldalon nincs szükség populizmusra, valódi baloldaliságra, radikalizmusra. Sőt, bűnnek tekintik, ha valaki elmozdul a politikai centrumból és az „orbáni szörnyűségek” miatti sápítozásról harcias hangra vált. Miért is bűn ma demokrataként baloldalinak lenni? Miért is bűn, ha valaki megszólítja a többséget? Csak nem azért, mert a mi demokratáink szokás szerint a politikai váltógazdaságban gondolkodnak, abban viszont nincs helye az öntudatos és harcias tömegeknek, akik holnap elzavarhatják Orbánt, de holnapután az utódját is, ha az nem megfelelően végzi a rá bízott munkát? Lehet, hogy a mi demokratáink vigyázó szemeiket már Kairóra vetik, ahol a diktátor elzavarása után az utód elzavarása van napirenden? Reméljük nem, de nem árt óvatosnak lenni. Ma még egy oldalon állunk a rezsim ellen küzdő liberálisokkal, de tisztában kell lennünk azzal a ténnyel, hogy többségük csak puszta politikai elitváltásban gondolkodik, márpedig a mi célunk ennél sokkal, de sokkal több. Mi az egész velejéig rothadt politikai, gazdasági és társadalmi rendszer ellen szervezkedünk. Nem feledhetjük, hogy mi is valójában a mi történelmi küldetésünk és a nagy feladat végrehajtását nem bízhatjuk azokra, akik ma még talán társaink a harcban, de holnap már akár ránk is uszíthatják azokat a fenevadakat, akik ma még a zsarnok zsoldjában állnak és a legfőbb feladatuk a társadalom többségének megfélemlítése.

Kalmár Szilárd

  •  
  •  
  •  
  •  

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük