Hadban állunk?

TZS Párizs

Igen. Sajnos. Sőt, már évek óta hadban állunk. A Párizsban történt tragédia engem is megrázott. Együtt érzek az áldozatok családjával, Franciaország minden megrendült polgárával, s mindenkivel, hiszen nem „csak” a franciákat érte támadás, hanem Európát, így minket is. Sőt, a terroristák az egész emberiségre mértek csapást.

Az események után elemzik sokan, hogy mi is történt és mi fog még. Egy emlékemet osztanám meg, amivel alátámasztom fenti kijelentő mondatomat. Több, mint 10 éve történt, hogy – még akkor parlamenti képviselőként – nekem is szavaznom kellett magyar katonai kontingens Irakba küldéséről. Voltak kételyeim. Szabad-e magyar katonákat harcba küldeni, szabad-e „hadba lépnünk”? Lelkiismereti kérdés volt ez számomra, több ok miatt is. Nagyapám sokat beszélt a II. világháború általa is megélt szörnyűségeiről. De az a tény is elgondolkodtatott, hogy a családunk 8 férfi tagja közül csak ketten tértek haza a Don-kanyarból, ahol (2.000 km-re) a „hazát védték” az „okos politikusok” döntése miatt. S már akkor is olvasgattam baloldali, vagy ha úgy jobban tetszik, alternatív gondolkodók írásait, de már akkor is „hallottam” Oliver Stone-ról.

Egy egri pártfórumra volt vendégünk az akkori honvédelmi miniszterünk, s mint egri pártelnök én fogadtam Őt a rendezvény helyszínén a kapuban. Amíg fellépcsőztünk az emeletre meg is osztottam vele kételyeimet. Beszélgettünk pár percet, s a végén azt kérdeztem: „Feri, a jó oldalon állunk?”, mire azt válaszolta: „Azt biztosan tudom, hogy az erő oldalán állunk.” Lelkiismeretem továbbra sem hagyott nyugodni, de tudtam, hogy itt nem sok kecmecre van lehetőség.

Másnap délután ismeretlen számról hívtak, s bár nem voltam szóvivő, miniszter, államtitkár, a pártelnökség, vagy a frakcióvezetés tagja, mégis gyakran hívogatott a sajtó, hiszen olyan ügyekkel foglalkoztam, amit „önként és dalolva” vállaltam. (Orbán szőlők, hosszúbájtok éjszakáját vizsgáló bizottság, Orbán vagyonosodását vizsgáló bizottság, …) Mellesleg: meg is hálálták.

Szóval ismeretlen számról hívnak ugyan, de mivel ez nem szokatlan, így kapásból felvettem: egy közvélemény-kutató hívott és kb 10 percet kért. Nagyon megörültem, mert még soha nem hívott közvélemény-kutató, de nem volt szabad 10 percem. Másnap, szombat reggel is hívtak, akkor is pont rosszkor, majd végre délután, mikor már a kicsi babáink aludtak, tudtam rájuk szánni egy bő negyedórát. És mit ad Isten, hát nem az Irakba küldendő katonákról szóló döntésről kérdezgettek? Na, mondom magamban, dolgoznak a szolgálatok. Kb. ilyen kérdések voltak: „Ön szerint egy várható veszélyt a határainknál kell elhárítani, vagy távol a határainktól?”, „Ha egy katonai szövetségben az egyik államot megtámadták és a megtámadott ország segítséget kér a szövetségeseitől, akkor kötelessége-e a szövetségesnek segítséget nyújtania?” A már 2 nappal korábban meghozott döntésemet ezek a cseppet sem befolyásoló kérdések sem megváltoztatni, sem megerősíteni nem tudták. Sajnos, vagy szerencsére? Nem tudom. Szerencsére, mert akkor válaszcsapásokat kellett mérni az al-Kaidára, de hogy jó helyre céloztak-e a most is „okos” politikusok, azt nem tudom. Sajnos, mert utólag kiderült, hogy a Bush család erőltette a dolgot, az USA és a britek hírszerzési információira alapozva. Ez utóbbi miatt a napokba kért elnézést Tony Blair: „Blair elnézést kért az iraki háborúért és elismerte, hogy ő is hibás az Iszlám Állam elképesztő felemelkedése miatt.” (2015. okt. 25.)

Azt gondolom, hogy a párizsi merénylet, az orosz utasszállító repülő felrobbantása, és más események után lépni, lépnünk kell. Csapást mértek ránk, értékeinkre, európai családunkra.

De mindig gondolkodjunk úgy, hogy közben hallgatunk a lelkiismeretünkre is!

Forrás: Facebook

MUON TV

  •  
  •  
  •  
  •  

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük