Havi egymilliót keres a BKV-nál a Hagyó-ügy volt nyomozója

narancs ország

A „nemzetgazdasági érdekek közvetlen szolgálatát látja el” a BKV alá tartozó, a 4-es metrót felügyelő cégnél a korábban a Hagyó-ügy nyomozásában is részt vállalt egykori rendőr. Nagy Zsolt most projektigazgató-helyettesként havi 1,1 milliót keres, ezzel a BKV-s fizetési lista előkelő helyén van.

A BKV száz, cégjegyzésre jogosult alkalmazottjából 27-nek a havi alapbére egymillió forint felett van, további 11 dolgozónak alig valamivel alatta, míg másik 25 ember 700 ezernél többet keres havonta.

A vezér keresi a legtöbbet

A BKV fizetési listáján az első helyen Bolla Tibor vezérigazgató van, az ő havi bére 1,8 millió forint – tudta meg a Népszabadság. Bolla három helyettese – Bátora László, Takács Péter és Szedlmajer László – alig valamivel kevesebbet, havi 1,45 milliót keres.

A fővárosi közlekedési cégnélaz igazgatók illetménye 1,1 millió forint, a főosztályvezetőké egymilliót meghaladó, a főmérnököké 900 ezer forint feletti.

Emellé 10–40 százalékos célprémium járt eddig, ám ez a legutóbbi közgyűlési döntés alapján már csak jutalomként osztható. Céges autót 21 ember kap.

Jól keres a volt nyomozó

A BKV fizetési százas toplistáján a felső negyedbe tartozik például Nagy Zsolt, a BKV alá tartozó DBR Metró Projekt Igazgatóság projektigazgató-helyettese. Ő1,1 millió forintot keres havonta, ami mellé 40 százalékos pré­mium, egy saját használatú Skoda Octavia és mobil jár – írta a napilap.

Nagynak rendőrtiszti főiskolai végzettsége van gazdaságvédelmi szakon. A napilap szerint sokan úgy tartják, azért esett a BRFK egykori nyomozójára a DBR választása, mertkorábban részt vett a Hagyó Miklós volt MSZP-s főpolgármester-helyettes elleni nyomozásban.A DBR szerint erről szó sem volt.

Bővebben: Origo

MUON TV

  •  
  •  
  •  
  •  

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük