Hogyan viszonyuljunk Észak-Koreához?

5DF3C9B7749451326AC78042C279

Ahogy ismételten egyre növekszik a feszültség a Koreai-félszigeten, úgy egyre inkább felmerülhet a kérdés, hogyan viszonyuljon egy a nagyvilág iránt érdeklődő radikális baloldali ehhez a kérdéshez.

Mi is a helyzet a Koreai-félszigeten?
Először is, érdemes tisztázni, hogy mi is a helyzet a Koreai-félszigeten. Rendkívül kevés a hiteles információ erről itthon, ugyanis magyar és általában a nemzetközi mainstream média lényegében pánikba esve számol be az atombombával fenyegetező elmebetegekről, akik mindeközben halálra éheztetik az országukat. Természetesen ez nem igaz, de legalább jól hangzik, és jól eladható, ami egy kereskedelmi médium esetén szintén nem mellékes.

Az, hogy Észak-Korea (hivatalos nevén egyébként Koreai Népi Demokratikus Köztársaság) aggresszív diplomáciát folytat, az nem újdonság. Korábban is többször fenyegetőztek már háború megindításával, de természetesen egyszer sem került erre sor. Megnyugtatok mindenkit, most sem lesz háború, mivel az a phenjani rezsim végét jelentené, bármennyire is a világon a negyedik legnagyobb hadsereg az övék, a szomszédban állomásozó amerikai haderő ellen esélyük sincsen, tehát öngyilkosság lenne ellenük harcot kezdeni.

Aki olvasott már Korea történetével kapcsolatos könyvet, az tudhatja, hogy ez az erődiplomácia, amit Észak-Korea alkalmaz, egyáltalán nem újdonság, ez a félsziget történetében általánosan bevett szokás, aminek egy nagyon egyszerű oka van. Ha ránézünk a térképre, azt találjuk, hogy Koreát három oldalról is nagyhatalmak veszik körül, Kína, Japán és Oroszország, emellett pedig Dél-Koreában amerikai katonák állomásoznak, vagyis lényegében négy náluk potenciálisan sokkal erősebb ország található, és ilyen közegben az embert csak akkor veszik komolyan, ha valami komoly dolgot tesz le az asztalra. Márpedig egy atomcsapással való fenyegetés elég komolynak tűnik.

Félni kell-e attól, hogy Észak-Koreának atomfegyvere van? Nem hinném. A haditechnika ma már éppen eléggé fejlett, hogy tucatszámra vannak ennél veszélyesebb eszközök hadseregek kezében. Mellesleg éppen elég ország rendelkezik már ezzel az eszközzel, de nem igazán emlékszem arra, hogy emiatt bárki is támadná Indiát, a néha terroristákkal is együttműködő Pakisztánt vagy a kripto-náci Izraelt, amely egyébként saját programjához konkrétan az apartheid Dél-Afrikától szerzett segítséget.

Azt már tényleg csak zárójelesen jegyezném meg, hogy a jajveszélkelők kórusát az az Egyesült Államok vezeti, amely egyedüliként vetett be civil célpont ellen ilyen fegyvert és amely Vietnámban sem átallott napalmot és vegyifegyvereket használni tömegesen civil célpontok ellen.  

Korea és a szocializmus esete
Az eddigiek alapján szerintem kellően bizonyítottam, hogy félni nem kell Észak-Koreától, de vajon kell-e bálványozni azt? Sajnos a kelleténél elterjedtebb jelenség, hogy egyes radikális baloldaliak néha kifejezetten azonosulni tudnak ennek az országnak a berendezkedésével, mivel azt szocialistának vélik.

Nos, ők az érme másik oldala. Észak-Korea nagyon és egyre inkább messzebb van egy szocialista ország képétől. Bár erről szintén nem nagyon lehet itthon olvasni, de a magánszektor részesedése egyre jelentősebb az ország gazdaságában. A keszongi ipari parkban kapitalista körülmények között termeltetnek észak-koreai munkásokkal főként dél-koreai cégek, míg kínai – főként magán – vállalatok egyre jelentősebb koncessziókhoz jutnak az országon belül, miközben a lakosság kezében lévő magántulajdon aránya is folyamatosan és stabilan növekszik a megbízhatónak számító források alapján.

A társadalom szocialista átalakítása terén is komoly problémákkal kellene szembenéznie a phenjani vezetésnek, ha akarna egyáltalán. De nem akar! 2009 óta ugyanis az alkotmányból is töröltek minden a szocialista/kommunizmusra vonatkozó célkitűzést, és hivatalosan is a csucshe és a szongun politikák mellett kötelezte el magát az ország. Pedig egyáltalán nem indult rosszul Észak-Korea fejlődésének útja. Bár voltak aránytalanságok az ország fejlesztési terveiben, de az 1960-as évek végén az ország Japán mögött Ázsia második legfejlettebb országának számított, amikor is a vietnámi háború gazdasági lehetőségeit kihasználva az Egyesült Államokkal szövetséges távol-keleti országok fokozatosan elhúztak a csucshére alapozva a bezárkózást választó KNDK mellett.

A csucshe egy, az 1950-es évek közepéig visszanyúló ideológia, a szó maga magyar fordítva nagyjából azt jelenti, hogy önerőre támaszkodás. Kim Ir Szen 1955 decemberében a Koreai Munkapárt Központi Bizottságának ülésén hirdette meg a Korea-központú forradalomra vonatkozó elképzeléseit, amelyeket egy, a későbbiekben Dél-Koreába emigráló Hvang Dzsang Jop segítségével „fejlesztette tökélyre”. A koncepció lényege, hogy Észak-Korea egyedül van, és csak önmagára számíthat, ezért minél jobban el kell szigetelnie önmagát a külvilágtól. Ezért is igyekezett a nyílt színvallást kerülni a Koreai Munkapárt a kínai-szovjet vitában. Bár 1963-ban ők is revizionizussal vádolták meg az SZKP-t, de 1966-ban a kínaiakkal is szakítottak, majd hintapolitikát folytattak Peking és Moszkva között.

A kelet-európai rendszerváltást követően Észak-Korea borzalmas helyzetbe került, hiszen legfőbb kereskedelmi partnere (egyes durva becslések szerint külkereskedelme 99%-át Moszkvávval folytatta az ország), a Szovjetunió összeomlott, az új orosz vezetés pedig minden józan stratégiai megfontolásnak ellentmondóan hagyott teret határai mentén az Egyesült Államoknak és szövetségeseinek. Ez a helyzet komoly aggodalommal töltötte el az észak-koreai vezetést is, akik így úgy döntöttek, hogy a hadseregre építik a gazdaságot. Az úgynevezett szongun (jelentése nagyjából: „első a hadsereg”) politika a ’90-es évek közepének természeti csapásaival karöltve hatalmas ellátási nehézségeket okozott, aminek eredményeként százezres nagyságrendben haltak éhen emberek a rossz mezőgazdasági adottságokkal bíró országban.

A nagy nehézségek ellenére a rendszer fennmaradt, de elvesztette lényegében minden szocialista jellegét. Ma, ha megnézzük Észak-Korea berendezkedését, az inkább egy konfuciánus királyságra, mint egy szocialista népköztársaságra emlékeztet. Mind a hatalomátadásának módja, mind az elhunyt vezetők haláluk utáni tisztelete, mind a merev társadalmi hierarchia olyan példák, amelyek a Csoszon Királyságra voltak jellemzőek, és nem egy szocialista országra.

Mi is lehetne egy radikális baloldali véleménye?
Az eddigiekben már részleteztem, hogy miért ne féljünk, de ne is boruljunk le Észak-Korea előtt. Most röviden arra próbálok javaslatot tenni, hogy akkor mégis milyen álláspontot foglaljon el egy radikális baloldali az ország kapcsán.

Szerintem a legvállalhatóbb álláspont az ország népével való szolidaritás vállalása, szemben a kívülről érkező imperialista törekvésekkel szemben. De arra érdemes figyelni, hogy ne essünk túlzásba, és ez ne csapjon át a rendszer melletti túlzott kiállásba, mert véleményem szerint ez ugyanúgy hibás álláspont, mint azt várni, hogy az Egyesült Államok összeomlasztja ezt a rendszert.

És sosem szabad azt sem szem elől téveszteni, hogy a Koreai-félsziget népeinek is az hozhatja meg a békét, ami a világon mindenkinek, ez pedig a szocialista társadalom felépítése, ahol a világ proletárjai harátokon átívelően egyesülhetnek.

Bakó András

  •  
  •  
  •  
  •  

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük