Holodomor. Mi az igazság?

Az amerikai fővárosban áll egy emlékmű, amely a nagy ukrajnai éhínség áldozatainak állít emléket. Az ukrán nacionalisták és a világszerte jelen lévő szovjetellenes jobboldaliak egyik kedvenc témaköre ez az az állítólag szándékosan előidézett éhínség, amelyet természetesen a holokauszt borzalmaival állítanak párhuzamba a Schmidt Mária Máriához hasonló szakemberek.
Figyelemre méltó, hogy a „szándékos éheztetésről” szóló ideológia a kezdeti hidegháborús években erősödött fel. Akkor, amikor az Egyesült Államok nagy számban biztosított menedéket a szovjetekkel a háború alatt szemben álló ukrán háborús bűnösöknek. A CIA és az USA Külügyminisztériuma úgy tekintett ezekre az emberekre, mint akiket jól lehet mozgósítani a Szovjetunió ellen. Az sem zavarta az amerikai illetékeseket, hogy olyan ismert náci kollaboránsokkal működtek együtt, mint Mykola Lebed.
A CIA úgy gondolta, hogy az ukrán nacionalizmus rendkívül hatékony fegyver lehet a Szovjetunió ellen, ezért segítették, hogy ukrán nacionalisták meghatározó pozíciókba kerülhessenek például egyetemi vagy akadémiai intézményeknél. Így lett lehetőségük arra, hogy formális és informális tudományos hálózatokra építve terjeszthették a mítoszokra és történelemhamisításra épülő oroszellenes propagandát és természetesen elfedték az ukrán háborús bűncselekményeket.
Az egyik ilyen mítosz volt a “holodomor”, amely azt állította, hogy a Szovjetunió és vezetője Sztálin tudatosan éhhalálra ítélt 3-7 millió ukránt.
1987-ben erről film is készült “Harvest of Despair” címmel. Ez volt a kezdete a “holodomor mozgalomnak”. A filmet teljes egészében, főleg Kanadában élő ukrán nacionalisták finanszírozták. A kanadai tudós, Douglas Tottle már akkor rámutatott a tényre, hogy a filmhez vett fényképeket a 1921-1922-es “volgai éhség” időszakából vették és azokkal illusztrálták az 1932-1933 éhínséget.
A Szovjetunió összeomlása után az ukrán diaszpóra jelentős szerepet játszott az új ukrán állam ideológiájának alakításában. Ellentétben sok más volt szovjet tagköztársasággal az ukrán kormánynak nem volt szüksége arra, hogy új nemzeti mítoszokat a semmiből teremtsen magának. Kész koncepciót importálhattak az USÁ-ban és a Kanadában élő ukrán diaszpórától.
A 2004-es, a Nyugat által támogatott „narancsos forradalmat” követően Viktor Juscsenko szerezte meg a hatalmat, aki erősítette az oroszellenes ideológiát. Ekkor több olyan intézményt hoztak létre az országban, amelynek feladata a mítoszok gyártása lett. Mindezt annak ellenére, hogy orosz és a nyugati történészek is megkérdőjelezték a “holodomor” fogalmát, valamint rámutattak, hogy az 1932-33-as éhínség áldozatainak a számát nyilvánvalóan túlzóan határozzák meg.
Az amerikai West Virginia Egyetem történész professzora, Mark B. Tauger alapos kutatást végzett az éhínségről és arra a következtetésre jutott, hogy a katasztrófa környezeti körülmények, elsősorban a szélsőséges időjárás miatt alakult ki és ahhoz semmi köze nem volt a szovjet államigazgatásnak.
Paradox módon, támogatói a “holodomor” mítosznak hallgatnak arról a tényről, hogy Oroszországban (beleértve a modern Ukrajna területét is) időszakos pusztító éhínségek pusztítottak a többször is a 19. század végén, jóval azelőtt, hogy a bolsevikok hatalomra kerültek 1917-ben. Azt a tényt is figyelmen kívül hagyják, hogy voltak komoly éhínségek korábban 1920-1921-ben, 1924-ben, 1927-ben és 1928-ban is.
Érdekes, hogy hivatalos források azt mutatják, hogy az 1928-1929-as éhínség alatt a természeti katasztrófa, főleg a szárazság nagyon komoly volt és Ukrajna ez alatt több támogatást kapott a szovjet kormánytól, mint amennyit a Kreml ebben az időszakban a Szovjetunió más részeibe küldött. Ez a tény is nyilvánvalóan cáfolja az ukrán nacionalisták hamis elmélet, mely szerint a bolsevikok “rosszindulatú” összeesküvéséről lenne szó az ukrán parasztok ellen.
Válaszul az ukrán nacionalista és az őket támogató antikommunista történészek azt állítják, hogy az ukrán parasztok éhezésének és szenvedésének a hátterében az erőszakos kollektivizálás állt. Ezek az állítások minden tényszerű adatot nélkülöznek, figyelmen kívül hagyják a rendelkezésre álló aratási adatokat, az időjárási tényezőket, amelyek miatt az termés rendkívül alacsony volt. Az 1930-as években zajló gépesítése a szovjet gazdaságoknak képes volt ellensúlyozni a népesség növekedését, valamint megteremtette a feltételeit az élelmiszer-termelés és a fogyasztás hosszú távú növekedésének. A kollektivizálási politika lényegében a hagyományos mezőgazdaság korszerűsítése volt, amellyel megalapozták a viszonylag magas élelmiszer-termelést és a fogyasztást a 1970-es és 1980-as évek Szovjetuniójában. Figyelemre méltó, hogy az 1932-1933-es volt az utolsó éhínség, amely a Szovjetuniót sújtotta.
Látható tehát, hogy a holodomornak, a szándékos éheztetés mítoszának soha hiteles bizonyítéka nem volt, elég hiteles forrásból bizonyítani annak megtörténtét nem sikerült. Az azonban nem meglepő, hogy Washington támogatja a mítosz terjesztését a hidegháborús időket idéző oroszellenes kampány részeként. Az senkit sem zavar, hogy egy hazugság akkor sem lesz igazság, ha azt ezerszer mondják el.

  •  
  •  
  •  
  •  

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük