Hungarista volt József Attila?

ja hung

A hungaristák hírportálja, a jovonk.info fura hírt tett közzé a napokban. Eszerint József Attila költő élete végén a magyar nemzeti szocialisták pártjára állt és azért kellett meghalnia, mert a kommunisták ezt nem tűrték, azaz megölték. Természetesen a teória ezer sebből vérzik. Egyetlen bizonyítékként egy testvéréhez írt levelet említenek, amelyben József Attila beszámol arról, hogy hungarista lett. Ezt a levelet állítólag ma is hatalmas titokként őrzik a Magyar Tudományos Akadémia egyik páncélszekrényében. A levelet tehát senki sem látta, de más, mi ezt az állítást alátámasztaná nincs. Legkevésbé költészetében.

A valóság az, hogy József Attila költői munkásságának kezdeti szakaszában, szinte még gyerekfejjel írt egy megrázó költeményt Trianonról, jól visszaadva azt a fájdalmat, amit a döntés a korban okozhatott. Ennyi „szélsőjobboldali” múltja valóban van a költőnek. Később azonban elvhű marxista és kommunista lett, azonban a szovjet típusú szocialista kísérlettel szembeni fenntartásait nem tudta véka alá rejteni, ezért a hivatalos, de Magyarországon marginális kommunista párt kiátkozta őt sorai közül. Ez a tény azonban nem változtatott alapvetően politikai álláspontján. Kemény hangú antifasiszta maradt, aki a tőkés kapitalista világrendre vezette vissza a náci mozgalmak erősödését (Tőke és Fasizmus jegyesek- Minden külön értesítés helyett.”). Aktívan küzdött a totalitárius rendszerek ellen, amelyet abban a korban a náci Németország és a sztálini Szovjetunió testesítettek meg („Talán dünnyögj egy új mesét, fasiszta kommunizmusét”). József Attila ebben az időszakban jó kapcsolatokat ápol azokkal a radikális polgári (liberális) közszereplőkkel, akik tévesen egyenlőségjelet tettek nácizmus és bolsevizmus közé, vezéralakjuk Zsolt Béla újságíró volt. Ez a szellemileg pezsgő vonulat tökéletesen ellentéte az értelmiségi holdudvarral szinte nem is rendelkező hungarista mozgalomnak. A szélsőjobboldalra ebben az időszakban azok az írók és költők sodródtak, akik nem tudtak integrálódni sem a hivatalos kulturális irányzatokhoz, sem az azok ellenére szerveződő ellenzéki körökbe. Elsősorban azért nem, mert tehetségtelenek voltak. Ez József Attilára a legkevésbé sem volt igaz.

Komolyan nem vehető szélsőjobboldali mesét tettek tehát közzé jovonk.info hungarista portálon. Ennek a történetnek az a része is valószínűtlen, hogy a hazai kommunista mozgalomban ebben az időszakban terrorra, az ellenségek elpusztítására bármikor képes (zsidó) elemek lettek volna. A tény az, hogy a kommunisták egyetlen emberi életet követelő támadást sem hajtottak végre 1919 és 1944 között Magyarországon. A Horthy-rendszer illetékesei mindent megtettek azért, hogy szélsőbaloldali terrorra akadjanak, de emiatt rendkívüli kínos helyzetbe kerültek. A biatorbágyi merénylet kapcsán ugyanis kivégeztek két kommunistát, akikről azonban kiderült, hogy semmi közük sem volt a Matuska Szilveszter által kitervelt és végrehajtott terrorcselekményhez. Az sem tűnik valószínűnek tehát, hogy József Attilát mindenre elszánt gazemberek dobták volna a sínekre Balatonszárszónál.

Természetesen arra is nehéz magyarázatot találni, hogy József Attila mindmáig őrzött levelét, amelyben hungaristákhoz csatlakozási szándékát jelezte testvérének, miért nem semmisítették meg a költő halála után. Miért van szükség arra, hogy azt őrizgessék? Egyáltalán miért kellene titkolni? Egy költő vagy író életében lehetnek ilyen-olyan fordulatok. A Munkások Újságának alapítója, Táncsics Mihály sokszor állt a zsidók mellé, neki köszönhető, hogy 1848-ban zsidó honvédek is harcolhattak. Öreg korára azonban szörnyű antiszemita írások is kikerültek a keze alól. Táncsics örökségének baloldali ápolói erre nem büszkék, de eszünkbe nem jutna ezeket kitörölni a kollektív emlékezetből.

A fenti gondolatsor alapján láthatjuk, hogy a szélsőjobb szép mesét kerített József Attila köré, amely mese elnéző mosolyra serkent minket. Felmerül a kérdés, hogy: „ennyire szegény a szellemi örökségetek?”

Végezetül csak annyit, hogy becsapós a hungarista cikk vége. Ott egy nevet találunk, de nem élő emberről van szó. A szerző annak a Kassai Ferencnek használja a nevét, aki nem volt más, mint Szálasi tárca nélküli propaganda-minisztere. Egy baloldali, szocialistának induló ember, aki Kassák Lajos köreit is érintette, azonban nemzeti szocializmussal való barátkozása miatt száműztek a munkásmozgalmi szervezetekből. Egy tehetséges, de rossz útra tévedő honfitársunk, aki képtelen volt belátni, hogy hibázott, ezért bekerült abba a csapatba, amely a náci Németország bábjaként vezette ezt az országot néhány hónapon keresztül a pusztulásba.

Mint a „munkásmozgalom árulóját” ítélte halálra a Népbíróság az 1919-es vöröskatonát a világháború után.

Akit jobban érdekeli Kassai-Schallmayer Ferenc személyisége, az vásárolja meg pár száz forintért Kassák Lajos: Az út vége című kisregényét. Az író a kommunista, majd nyilas politikus életét mutatja be a munkás szavalókórusoktól a szükségszerű siralomházig.

 

 

  •  
  •  
  •  
  •  

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük