Nem állt melléjük senki!
Mégis megcsinálták.
Leültek, lefeküdtek, leláncolták magukat és ellenálltak. Nem adták a nevüket a fideszes törvénygyár utolsó nagy napjához. Még egy jelenléti íven sem akartak szerepelni azokkal a senkikkel, akik legitimálják azt az embert, aki gátlástalanul, gusztustalanul lenyúlja ezt az országot.
Honnan jutottak el idáig parlamenti zöldjeink?
Néhány nappal ezelőtt egy szokatlanul kemény felhívás jutott el hozzánk, melyet Scheiring Gábor jegyzett. Fejcsóválva olvastuk a méltatlankodó sorokat, amelyek arról szóltak, hogy nincs már mit csinálni a közpénzből jól felfűtött parlamentben, ki kell menni az utcára. Számítottunk némi szájtépésre, tülkölgetésre. Persze szolidaritásból kitettük a felhívást, hírlevelünkbe is beillesztettük, de sokra nem számítottunk.
Aztán őszinte és csodálkozó döbbenettel vettük tudomásul, hogy a mindenki más által magára hagyott néhány tucatnyi ember történelmet írt. Megvívták a maguk karácsonyi csatáját, megmutatták, hogy nem csak a szájkaratéhoz értenek, hanem keresztbe mernek feküdni Orbánnak, a szó legszorosabb értelmében is.
Később csatlakozott hozzájuk Gyurcsány, majd az MSZP-seket is elvitték a rendőrök. Szimpatikus szolidaritási akció, de a valódi dicsőség azoké, akik nem csak tudtak, de mertek is bátrak lenni. Ebben a helyzetben a tiszteletünket legegyszerűbben úgy tudjuk kifejezni, hogy az egykori amerikai elnököt idézve annyit mondunk: „Ich bin ein LMP-s!” Köszönjük lányok, köszönjük fiúk! Így már arra is méltóak vagytok, hogy kövessünk benneteket.
Kalmár Szilárd
főszerkesztő – MÚ
