Idén 2000 család kilakoltatása várható – az utolsó negyedév adatai még hiányoznak

lakas6
A Magyar Bírósági Végrehajtói Kar nyilvántartása szerint 1097 ingatlankiürítés történt 2020 első három negyedévében, ami jelentősen elmarad a korábbi években megszokottól – derült ki a köztestülettől kikért adatokból, írja a 24.hu.

A kilakoltatások alacsonya száma a koronavírus-járvány miatt kihirdetett veszélyhelyzetnek köszönhető, amiatt ugyanis – az év elején még érvényben lévő téli kilakoltatási moratórium után – a második negyedévében sem lehetett lakáskiürítéseket végrehajtani.

Figyelemre méltó ugyanakkor, hogy a koronavírus-járvány első hulláma után, a harmadik negyedévben úgy megugrott a kilakoltatások száma, mint egy járványmentes évben. Ebben az időszakban – tehát július elejétől szeptember végéig – 957 ingatlankiürítés történt.

Ez a szám nagyjából megegyezik a korábbi évek statisztikáival. Tavaly az azonos időszakban 1096, egy évvel korábban pedig 919 kilakoltatás volt a harmadik negyedévben – 2018-ban tehát kevesebb, mint az idén.

Az októbertől decemberig tartó negyedik negyedév adatai még nem ismertek, így biztosan magasabb lesz az idei végleges kilakoltatási szám, még akkor is, ha csak november 15-éig lehetett lakáskiürítéseket végezni, mert ekkor ismét érvénybe lépett a téli kilakoltatási moratórium.

A korábbi évek azonos időszakának adatai azt mutatják, hogy az utolsó negyedévben átlagosan körülbelül 750 kilakoltatást hajtanak végre.

Ha ez a tendencia folytatódik, az idei ingatlankiürítések száma megközelíti majd a kétezret.

  •  
  •  
  •  
  •