Zammhalten miass ma
Sunst san mir verlum
(Össze kell tartanunk,
különben elveszünk.)
(Bécsi munkásinduló)
A tőke, mint ököl,
szemközt csap, meggyaláz,
eldönt és összetör,
a tőke nem cicáz.
Facsar, kiszív, lenyel,
vagy megrág és kiköp,
furkóval kerget el,
az árokpartra lök.
Nem így ment ám sorod
egy másik ég alatt,
volt kenyered, borod,
nótád is néhanap.
Ember voltál – de ma
urak kapcája vagy,
futsz, mint kivert kutya,
égő erdőn a vad.
Félhetsz, ha van fiad,
les rá ólomgolyó,
sírhatsz lányod miatt,
cseléd lesz vagy lotyó.
S ha sírsz vagy átkozódsz,
szentektől kérsz csodát,
gaz és tüskés bozót
csak burjánzik tovább.
Magadban, mondd, mit érsz?
Legyűr a sok pimasz.
Fogozzón kézbe kéz,
s leszünk vas, nem viasz.
Hazánk is lesz megint,
mihelyt vassá leszünk!
Csak fogjunk össze mind,
különben elveszünk,
csak fogjunk össze mind,
különben elveszünk.
