Ingyenes internet diákoknak – a politikai blöff újabb online leckéje

Az Igen Szolidaritás populista blöffnek tekinti a kormány szombati határozatát, amelynek célja a középiskolás diákokat és oktatóikat 30 napos ingyenes internet-szolgáltatással kecsegtetni – írja a párt közleményében.

A rendeletből az olvasható ki, hogy a kormány még nem foglakozik az általános iskolák bezárásával, ami pedig a modellnek hirdetett Ausztriában immár realitás. Ugyanakkor a magyar általános iskolákban riasztó mértékű a járvány okozta hiányzás, márpedig a kisiskolások is csak az internet segítségével tudnak lépést tartani. Az ő szüleik munkába se tudnak járni, ha a gyerek otthon marad.

Huszti Andrea, az ISZOMM elnöke által jegyzett közleményben azt írja, hogy a rendelet hibás, mert azt tételezi, hogy 30 nap múlva a családoknak nem lesz szüksége ilyen segítségre, holott a kormány 90 napra kért magának rendkívüli jogrendet.

A rendelet azért is hibás, mert a szolgáltatóknak változó az eljárásrendje. Ezen felül óhatatlanul jobb helyzetbe kerülnek azok, akik drágább internetes szolgáltatást vesznek igénybe, hiszen árra való tekintet nélkül 30 napnyi szolgáltatás vehető igénybe.

Teljességgel érthetetlen az is, hogy csak vezetékes netre szól az ígérvény, méltatlanul lefokozva a mobil lehetőségeket.

A rendelet csak a NER által idealizált családokat részesíti kedvezményben.

Nem számol a gyerekek durván felével, akik valamilyen oknál fogva speciális rendezettségű családi környezetben élnek. A számtalan speciális helyzet közül kiemelte az ISZOMM azt a nem ritka példát, amikor egy elvált szülő albérletben neveli a gyermekét, s a bérbeadó nevén működő internetet használja – minthogy ilyenkor nem jár a kedvezmény. Azon családok, amelyek valamelyik tagjának mobiltelefonjához rendelt, ún. mobil internet (router) segítségével jutnak ilyen szolgáltatáshoz, ugyancsak kimaradnak a kedvezményezettek sorából.

Az Igen Szolidaritás álláspontja szerint ha a kormány valóban segíteni akarna, akkor az összes hazai diákot ingyenes internetben részesítené minimum a rendkívüli hatalmának végéig, a vészhelyzet teljes időtartamára. Ehhez elég lenne minden oktatási azonosító számhoz egy digitális vouchert rendelni.

  •  
  •  
  •  
  •