Irán: egy ellopott forradalom története 2.

iran1979 Alfred-Yaghobzadeh 25

 

A munkásmozgalom gyengeségei
Hogyan lett a forradalom mégis a munkásság méltó jutalma helyett az ősreakciós vallási fundamentalizmus martalékává annak ellenére, hogy az ipari munkásság népességbeli aránya nagyobb volt, mint Oroszországban 1917-ben? A kérdés megválaszolásához érdemes egy kicsit a Permanens Forradalom trockista elméletén rágódni. Ma már szinte közhelynek tartjuk a Marxizmusnak azt a megállapítását, hogy a periféria országaiban a burzsoázia mindvégig túl gyenge marad ahhoz, hogy a fejlett országok polgárságához hasonlóan kivívja magának a demokráciát, a közteherviselést, a földreformot, stb. A klasszikus marxista álláspont szerint éppen ezért kell a szocializmust először a fejlett országokban felépíteni.

Igen ám, csakhogy a forradalmi szituációk a periféria fejlődésének általános törvényszerűségei miatt mindig hamarabb előállnak, mint hogy a centrum-országok “háziasított” munkássága egyáltalán belekezdene a szocializmus építésébe, így a forradalmakat végül is mindig a munkásságnak kell megvívnia a parasztság támogatásával. Itt válik el Trockij elmélete a brezsnyevi külpolitika és a szociáldemokrácia által egyaránt vallott “kétlépcsős” modelltől, amely szerint a kivívott hatalmat a munkásság önként (és dalolva) át kell adja a burzsoáziának, hogy az végigvihesse a szocializmus építésének megkezdéséhez elengedhetetlenül szükséges kapitalista fejlődést.
 
A szovjet befolyás alatt tévelygő kommunista párt tehát végül is elutasította a lakosság által tőle elvárt vezető szerepet és beállt a klérus által követelt “Demokratikus Iszlám Köztársaság” hamis ügye mögé. Rajtuk kívül jelen volt még a Fedain nevű kommunistabarát gerilla-mozgalom is, amely a korábbi évek kudarcai után 79 február 10-én végül is legyőzte az uralkodó “halhatatlan” testőrségét, valamint a klérus nélküli Iszlám köztársaságot követelő Népi Mudzsahedinek. A kommunistákkal ellentétben azonban ezek az egyéb csoportok túl kicsik és szervezetlenek voltak ahhoz, hogy a forradalomnak irányt adhasson az erős iszlámista ellenszéllel szemben.
 
Az iszlámista tábor erősségei
A radikális politikai iszlám felemelkedéséért leginkább a térség baloldali pártjaiban és szakszervezeteiben is végbemenő poszt-sztálinista (vagy a trockista zsargonban egyszerűen csak sztálinista) bürokratizáció volt felelős. Ezek a pártapparátusok az akkortájt még viszonylag sikeres, ám az egyszerű emberek szemében egyre hiteltelenebb szekuláris nacionalistákat majmolva szintén inkább az ideológiájuk etnicista jellegét próbálták kidomborítani ahelyett, hogy ténylegesen szembeszálltak volna a kizsákmányolás rendszerével.
 

Az iszlámizmushoz képest azonban még a Sah rendszere is kifejezetten progresszív volt. A siíta papokat ugyanis nem a szociális igazságtalanságok tették a rendszer halálos ellenségévé, hanem konkrétan a földreform. A legnagyobb földbirtokos a középkori Európához hasonlóan itt is az egyház volt – valamint az egyetlen olyan szervezet is, amely a saját álláspontját adhatta át közvetlenül az elégedetlen emberek tömegeinek legalább tízezer mecsetben legalább kilencvenezer mullahon keresztül, akik később Khomeini beszédeit is szívesen olvasták fel a nagyrészt írástudatlan falusi népnek. Enyhítő körülményként esetleg azt lehet felhozni, hogy a mecsetekben alamizsnát is osztottak és szociális munkát is végeztek. Ez néhány papot valóban őszintén baloldali eszmék befogadására motivált. Még az urbánus és világias olajmunkások közt is sokan azonosították az iszlám köztársaság vízióját a demokrácia és az igazságosság ígéretével.

A munkástanácsok
A munkások azért mégsem bíztak egészen vakon az egyházban, hanem sok helyen elfoglalták üzemeiket és ott bizottságokat – vagy perzsa nyelven: sórákat – szerveztek. A korábban már említett Khuzesztán tartomány olajmunkásainak bizottsága még egy közleményt is kiadott arról, hogy ha a munkásságnak nem lesz szava a politikai döntésekben, akkor nem lesz Iránban demokratikus köztársaság sem. Ezek a bizottságok még képviselőket is küldtek a teheráni Munkások Házába, ahol közösen szervezték a tüntetéseket május elsejére, ám ezen kívül nem sok mindent tudtak országos szinten megszervezni. Ehhez még a kommunista párt is hozzájárult azzal, hogy a munkástanácsok működését konkrétan ellenezte. Pedig a nagyvárosok szegényebb kerületeiben még szomszédsági tanácsokat is szerveztek, amelyek például élelmet vittek ki időseknek és betegeknek. Iszfahánban például 1980-ra már a város lakosságának 70%-a benne volt valamilyen sórának. Néhol még szállodákat és luxusvillákat is elfoglaltak, hogy ott sórákat létesítsenek.

Határozott programja és koncepciója és szervezeti modellje azonban csak a militáns papságnak volt. Ezért tudta végül Khomeini az Iszlám Köztársaság Pártjának élén átvenni az irányítást. Az új állam első miniszterelnöke a liberális Mehdi Bazargan lett 1979 február 4-én. Ez még csak egy ideiglenes kormány volt, mivel az új iszlámista alkotmányt csak októberre sikerült összerakni és népszavazással elfogadtatni. Februárban még a sah utolsó kormánya sem mondott le hivatalosan, noha a valódi hatalom már az ajatollah kezében volt. Ekkor még a kommunisták is támogatták őt az új rezsim felépítésében.

Khomeini két nappal később már a sórák feloszlatását foglalta rendeletbe, ám ezt akkor még nem nagyon hangoztatta. A forradalom győzelme után közvetlenül az emberek még nagyon hittek abban, hogy az ország végre a dolgozó népé lesz, úgyhogy neki is inkább radikálisan baloldali és anti-imperialista szólamokkal kellett operálnia. Kezdetben még számos engedményt és szívességet tett a munkásmozgalomnak, hogy cserébe minél hamarabb szétzúzhassa azt. Ingyenessé tették a tömegközlekedést és az orvosi ellátást, az élelmiszerekre pedig állami szubvenciókat vezettek be. Az ominózus fejkendő-törvényt márciusban fogadta el a parlament, akkor még heves tiltakozások közepette. Ezeket Khomeini elődje hibáiból tanulva még nem fojtotta vérbe, hanem inkább ellentüntetéseket szervezett a fejkendő “védelmében”. Áprilisban tartottak egy népszavazást is, amelyen a hivatalos adatok szerint 99%-al győzött az iszlám köztársaság megalapításának állítólagos szándéka.

Korábban: 1. rész

 

MUON TV

  •  
  •  
  •  
  •  

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük