Ismerkedés a médiaterrorral

media

A valóság fogalmát sokan sokféleképpen taglalták, volt már minden izmos izmus, ami ezt feltárta, pazarnál pazarabb, lehangolóbbnál lehangolóbb elképzelések láttak már napvilágot, melyek különböző korokban mozgattak meg lánglelkű tömegeket. Míg azonban a gondolkodás történet szárnyalni látszott és egymást követték az impozánsnál impozánsabb velős valóságábrázolások mint a racionalizmus, az empirizmus, a kétségek között őrlődő szkepticizmus, tudatra ébredő idealizmus, gyakorlatias pragmatizmus, exzistencializmus, addig egy új keret is kialakult, melyet bármi efféle tartalom közvetítő közegének, a médiának nevezünk.


A média, mint közvetítő közeg,mindenféle filozófiai eszmetörténetnél erősebb filozófiával, a megtérülés filozófiájával napjainkig győzedelmeskedni látszik Arisztotelész, Hegel, Kant, Nietzsche, és Marx felett. A média valamennyi elődöt megcáfolja, lévén, hogy a világunkról azt állít amit akar, és pont azt is állítja Hegelről, Kantról, Nietzsche-ről, és Marx-ról amit akar, vagy amit akarnia kell vagy érdemes. Ahogy egy közéleti szereplő megjegyezte: “Mondd meg hol dolgozik, és én megmondom a véleményét.”  Azok akik megmondják a világ eseményeit, először is megmondják magukról, hogy hitelesek, másrészt sikeresen nyomják el azt az érzést, hogy csak közvetítő közegét adják annak a valóságnak, melynek működése, „fennmaradása” finanszírozza a létüket.

A média szerepe: szórakozás és üzemanyag

Annakidején úgy mondták, hogy az istenadta népnek két dologra van szüksége: cirkuszra és kenyérre. A cirkusz az a média, mint az (anti)intellektuális fogyasztás megtestesülése. A médiafogyasztás úgy tartható fenn, hogy ki kell egészíteni a  létfenntartást biztosító biológiai fogyasztással – mivel üzemanyag nélkül az elmeleépítés folyamata sikeresen nem zárható le.

Két dolog kell tehát az ember működéséhez, szórakozás és üzemanyag.


A tömegszórakoztatás bámulatosan sok elmeleépítő irányvonalat fejlesztett ki az elmúlt fél évszázadban, céljuk minél több idő elvonása el a valósággal való szembetalálkozás lehetőségétől érdemes megemlíteni pl. a zenei rádió hallgatást, a celebműsorokat, a mlliomosokról szóló műsorokat, a drága autókról szóló tv műsorokat, a divatműsorokat, vagy a sportműsorokat.. A sport kiváló lehetőség arra, hogy aránytalanul túlhangsúlyozódjanak az ember nem civilizált, hanem természeti adottságai, ami nem utolsósorban igen hatékony lehet a náci (nem fasiszta!) ellenkultúra felélesztésére, és azon tömegek indulati karbantartására, akik egy leendő konfliktusfinanszírozásban aktív szerepet vállalhatnak – ha ezt bizonyos érdekek megkívánják. (football szurkolói “szinten tartás”) (csak sajnos a nemzettudatot nem lehet kiirtani belőle, ami neoliberális értelemben erős unrentábilis jelleget ad a sportnak).

A szórakoztatás egyik érdekes, különösen álságos irányvonala a tudományos ismeretterjesztés, ami immáron 20 éve nem olyan ismereteket terjeszt, melyek használhatóak lennének, hogy mit se mondjak: aki egy világűrről, a kozmosz nagyszerűségéről szóló sorozatot látott, az látta az összest. Bár ami azt illeti, lehetnének azok bármilyen akadémikusak, vajmi keveset kamatoztatánk belőle, lévén, hogy itt a földön ritkán adódik rendes szembetalálkozás pl. egy túl nagy sebességgel forgó neutroncsillaggal. A mitológia is ragyogó eredményekkel kecsegtet, mert igen hasznos tudni, hogy istenek mája visszanő, ha kiláncolják őket a kaukázus szikláihoz, vagy hogy hogy ne kövessünk el jóvátehetetlen hibát repülőgépszerelőként, esetleg amikor börtönbe kerülünk, akkor mennyire nagyon rosszul fogjuk magunkat érezni.

A média: a „nemgondolkodás” ipar

A média funkciója hogy az életünkben minél több időt bitoroljon, hogy azt az időt, amit a “kenyér” megkeresése, és a felesleges és kényszerű (!) fogyasztás gyakorlását követően eltöltünk, kellően tartalmatlan, erkölcsileg kellően zavart keltő dogokkal töltsük el. Persze már a megalázó show sem ugyanaz, mint régen, de a nagyérdeműnek ugyanaz a média nem mondja meg, hogy hiába a rengeteg énekes válogatás, egy Michael Jackson sem bukkant fel ezeken. Michael Jackson kiesett volna. A média, ami a “nemgondolkodást” adja, nem beszél a lényegről, hogy a liberális ideológia mentén 30 véres háborút vívott már az Egyesült Államok, hogy a 9/11 “terrortámadásban” (háborús incidensben) alig több amerikai vesztette életét, mint a megtorlásában részt vett szintén amerikai katonák. A média nem gondolkodtat el; a romákról nem mondja el, hogy ők azért nyomorognak, mert a mi társadalmunkban élnek, de jobban élnek, mintha egy saját társadalmuk lenne, a zsidókról nem mondja el, hogy nem törhetnek világhatalomra mert  bármiféle világhatalmi ábránd csak kárukra lehet, nem mondja el, hogy nem volt soha osztályharc, csak a munkateljesítény és javak elbitorlóival szemben lépnek fel a kisemmizettek, és az osztályharc csak újracímkézi az elnyomottakat és az elnyomókat. Nem mondja el a válságok okát, amiről találóan mondta Bogár László, hogy csak “álság”, az újrafelosztás másik eszköze csupán. A média nem mondja el, hogy a háborúkat adófizetői pénzből vívják a magánszektor hasznára, de nem kívánom untatni az olvasót a korábbi cikkeimben leírtakkal..


Ahogy a munkabér arra szolgál, hogy a munkaerő még éppen meg tudja őrizni a munkaképességét, addig a média arra szolgál, hogy fenntartsa a munkaerő politikai alkalmatlanságát – illetve ha a munkaerőt nagyobb áldozatra kell rábírni, nagyobb fogyasztásra, adósságcsapdára, háborús erőszakra, divattermékek vásárlására, melyeket viselve büszke lehet saját elmeroggyantságára, pl. viseljen nagy reklámlogókat ingyen (illetve drágán), akkor még erőteljesebb eljárásokat kell kidolgozni.

A média technikája a gyűlöletkeltés

A hatalmi média legfőbb eszköze a közvetlen gyűlöletkeltés, és a szembenállók gyűlöletkeltésével való összekacsintás. Kollúzió, ahogy korábban leírtam a személyiségek egymással való szembenállás által nyerik el identitásukat, különben senkik lennének, az űrt elvégre mi mással kell kitölteni intellektus helyett, mint gyűlölettel. A gyűlölet frappáns, instant, a gyűlölet felráz, és a mondvacsinált humanizmus is a gyűlöleten ocsúdik fel. Elvégre a szembenállóban felfedezni vélt “aljasságkép” révén szökken szárba (mások hitvány beállításán keresztül) az egyén magasztossága és nagyszerűsége – jogos felháborodása. A világ jobbítása illúziójának folyamata tehát a bűnbakképzés, legyen az roma, zsidó, antiszemita, kínai, bankár, vagy bármi más. (Bocsánat, a monetarista bankár nem „bűnbak”, hanem „bűnös”.) A gyűlölet, ami a humanizmus forrása (so-so) kiválóan alkalmazható látszathumanizmus generálására, úgy ha gyűlöletet kelt a: bevándorlókkal szemben, a keresztény értékekkel szemben, a terroristákkal szemben (akik általában nincsenek), a keresztényies családmodell ellen, a gazdagok ellen, a gazdagokat jobban adóztatók ellen, az „ostoba” occupy-osokkal szemben, az egyéb szexuális identitással rendelkezők ellen, az egyéb szexuális identitást kifogásolókkal szemben, a férfiak ellen, a drogosokkal, a kicsapongókkal szemben. Gyűlölet a prüdéria ellen és gyűlölet a szabadosság ellen. Gyűlölet a tolvaj pénzügyi hatalmak és gyűlölet a nincstelenekkel szemben. Gyűlölet a „nemzeti” és gyűlölet a „globalista” ellen. Minden gyűlöletkeltésnek megvannak a saját rítusai, amiről a Politikai sérelemgazdálkodás cikkemben már beszéltem, és melynek alapja verbális rítusokban kristályosodik ki, egy olyan egyoldalúsított gondolatrendszerben, melynek alapja a „nemmegbeszélés rendszere” (tejóisten nem írtam bele), ami feltörhetetlenné teszi a beszédmódot és a magatartást. A „nemmegbeszélés rendszere” teszi lehetővé, hogy egyik oldalon pl. Trianonról NE lehessen beszélni, a másik oldalon meg az EU-s kilépés kapcsán a forintárfolyamról.

A „nemmegbeszélés rendszere”

Ennek a rendszernek a közvetítője a médiaszemélyiség, és amit közvetít az a propaganda nevű valóságelmélet, mely a korábban ecsetelt Arisztotelész, Hegel, Kant, Nietzsche és más nyílt arculköpése. A propaganda a valóság elemeinek tematikus összeválogatásán alapuló, hamis valóságképre épülő, humanista benyomást keltő politikai aktivizáló tevékenység. Ezzel kapcsolatban ne legyenek illúzióink, a probléma sokkal súlyosabb, mint képzeljük, a főáramú média a „nemmegbeszélés” rendszerében, aktívan nem beszél arról, hogy a Bush család érdekeltségei termelik ki az iraki olajat, hogy Kadhafi-nak azért kellett megbuknia, mert a Goldmann Sachs elspekulálta az aranyát, és afrikai valutát akart csinálni, hogy Ceaucescu-t a CIA és a KGB buktatta meg, vagy akár hogy az USA-ban a jövedelemadót akkor kellett bevezetni, amikor az ottani jegybank okozta teher ezt végül szükségessé tette.. Ne reménykedjünk abban, hogy pont mi kivételek vagyunk, valamennyien azt kaptuk, amit a csövön adagoltak nekünk, mindegy, hogy történelemtanárok vagyunk, vagy csatornatisztítók.


A valóságkonstrukciónak, melyben élünk, szép lassan felfeslik a szövete, mert nem sokáig hazudható már korrupt bérközgazdászok segédletével, hogy jól élünk, hogy jelentéktelen az infláció és annyi amennyi, mert maga az életminőség IS a propaganda része. A húsz évvel ezelőtti számítással az Egyesült Államokban az infláció mértéke háromszor akkora lenne, ahogy reálbérről sem érdemes különösebben beszélgetni, mert a gazdagok és szegények közötti különbség növekedésével az átlag reálbérszint mutathat azonos értéket.. Ebben a valóságban csak az tartja fenn a  felső 1% exponenciális vagyonnövekedését, ha a vásárló nem gondol bele, hogy kétszer, négyszer vagy nyolcszor többet költve autóra lényegében nem is jut használati érték többlethez.. A „nemmegbeszélés rendszere” egyben garantálja az összeomlást is, hiszen nem az igazságokon alapul, hanem valóságkonstrukciókon, az igazság itt szelektív – a rendszeridegen narráció kiiktatásával az igaz-ból hamis gondolati környezet lesz, és végül egész rendszerében: intézményesült hazugság. A „nemmegbeszélés rendszerében” a valóságkonstrukciók a politikai és gazdasági hatalmi ambíciók eszközei., egymást indukálják és fejlesztik.

Hogy működik a médiaszemélyiség?

A médiaszemélyiség vagy az információk elhallgatásával és elferdítésével üzérkedő személy, vagy olyan, aki egy társadalmi réteghez tartozás érdekében vállalja a spontán, önként vállalt skizofréniát, és az azzal járó összes modern rítust. (általában verbális rítust). A médiamunkás szelektált negatívumok, és szelektált pozitívumokkal dolgozik, ezeket csoportosítja, újradolgozza, közöttük újabb és újabb összefüggéseket keres, miközben gondosan ügyelnie kell, nehogy megsértse a „nemmegbeszélés rendszerét”. Olyan erős szociális orientációra kell törekednie, hogy akikhez szól, azok az elbeszélhetetlen tényeket még gondolatilag se fogalmazzák meg, mi több azt bűnnek gondolják (gondolatbűn), olyan bűnnek mely egyben cserbenhagyását jelenti azoknak, akikkel a saját valóságkonstrukcióban közös sorsközösséget vállalt. A „nemmegbeszélés rendszerében” az ideológiaidegen „kibeszélés” itt átcsap a bűnbe, és nem csak az idegen valóságkonstrukció kimondása bűn, hanem annak belátható igazságelemei is. A médiamunkás munkája arra terjed ki, hogy egy társadalomi csoporthoz, réteghez tartozás érdekében definiálja miről és mit kell mondani, hogy ez a csoport hatékonyan lehessen forrása bármiféle hagyományos úgymond kizsákmányolási technikáknak. A médiamunkás véleményét az adja, hogy kinek dolgozik, lévén hogy átjárás nem lehetséges az élethosszig gyakorolt verbális rítusokban és irányultságokban, a skizofrén személyiséget nem lehet egykönnyen feladni, főleg mert ez komoly traumát és talajvesztést okozhatna, és a kettős skizofrénia csak kimagaslóan tehetségeseknek sikerülhet.

A médiaszemélyiség eszköze a tekintély, a tekintély a propaganda személybeli megtestesülése, az, aki a szelektív igazságokat újabb és újabb konstrukciókba tudja rendezni. A tekintély arra is jó, hogy a média vele helyettesítheti a bizonyítékokat, amit mond, annak úgy kell lennie, de karizmatikusnak kell lennie: tehát kellően hatásvadásznak, megalkuvónak, aljasnak, érdekeltnek vagy optimális mértékben skizoidnak és pszihopatának.

A kiterjesztett érzékelés meghamisítása

A média a megismerés csatornáját adja, de emellett elvileg a véleménypiacról finanszírozza magát. Szabályozzák vagy korrumpálják a kívánt valóságábrázolás érdekében felülről, és finanszírozzák a valóságábrázolást fogyasztók alulról.
A kereslet-kínálati véleménypiacon több féle lehet a szerepe:

– Ki kell szolgálnia azt a véleményt, amire spontán nagyobb kereslet mutatkozik.

– Ki kell szolgálnia azt a véleményt, melyre nagyobb keresletet KELL támasztani.

– Meg kell tagadnia annak a véleménynek az interpretálását, mely a finanszírozónak kárt okoz, vagy a képviselt réteg elnyomását akadályozná.


A társadalom fogyasztási és politikai szerkezetét a közvélekedés tartja fenn, fenn kell tartani a piac és a magántulajdon misztikus tiszteletét, és fenn kell tartani a politikának azt a fajta tiszteletét, hogy magát legitimnek mondja a beleszólás lehetősége nélkül is. Elvégre mi is lenne a világgal, ha a hitelminősítőket hiteltelennek tartanánk, a milliárdosokat a legkárosabb személyeknek a nagy ökolábnyomuk miatt, a politikát pedig váltógazdálkodásban működő uralkodó kasztnak, mely csak a kedvezmények egyre kedvezőtlenebb átstrukturálásán fáradozik. A jó közérzetet elvégre valahogy meg kell alapozni, ha mást nem, erős hazugságokkal, hatásvadász elemekkel, a múlt és jelen meghamisításával. Elvégre kenyérre és cirkuszra vágyik a nagyérdemű, hogy ez olcsó cirkusz és dráguló kenyér, az a játék része. És hogy e kettőnek mi a köze egymáshoz? Elvileg a valóságábrázolást (cirkuszt) fogyasztó a műsorral nem csak masszív elmeleépítést kap és a politikai alkalmatlanságának újratermelését, hanem propagandát is, a „nemmegbeszélés” rendszerét. Ez a „cirkusz” mondja meg, hogy mennyi kenyér legyen elég – mert a médiapropaganda másik feladata ez.

Hogy lehet megtörni ezt az állapotot?

A kommunikációt kell megtörni. Egyelőre úgy tűnik, hogy a finanszírozott valóság-ábrázolások rendszerét csak a civil média lehet képes megtörni. Minden valóságkonstrukció törvényszerűen tartalmaz elhallgatott, „nemmegbeszélt” elemeket, melyek terítéken tartása erodálja a médiát, azaz kötelező folyamatosan beszélni arról, hogy a 9/11 es tragédia 7-es számú épülete biztosítási csalás miatt omlott össze, mert nem repült bele repülőgép, hogy a beszedett magyar szja-val egyenlő a kamatszolgálatunk és ugyanennyi a kivont külföldi tulajdonosi jövedelem, hogy a fejlődő országok adósságai 1970-től napjainkig megötvenszereződtek, holott az eredeti tartozásukat száztízszeresen visszafizették. A civil média éppen a keresleten keresztül tudja megtörni a hivatalos médiát, ha a lakosság felismeri az elhallgatás rendszerét, a „kollektív skizofréniát”, a hazugságkonstrukciókat.

Ebben a játékban financiális propaganda áll fel a humanista propagandával szemben, de míg a civileknek strukturális hátrányuk van, addig nem csak erkölcsi megalapozottságra építkezhetnek, – bár természetesen elsősorban csak arra kellene – hanem éppúgy támaszkodhatnak tisztességtelen eljárásokra is.. Csak egy propagandát lehet kitalálni az iszlám világ leigázására, de ezzel szemben végtelen számú konspirációs teóriát lehet felállítani..

Mert elvileg forradalom van.. Forradalomban meg sajnos vagy (szerencsére?) mindent lehet.

  •  
  •  
  •  
  •  

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük