Jeremy Corbyn 30 éve van a történelem jó oldalán, ez a valódi vezetés

Mi tesz valakit vezetővé, és mi a vezetés? Naponta mondják nekünk, hogy Jeremy Corbyn nem egy vezető, kezdve Hilary Benn szövegével: “Ő jó és tisztességes ember, de nem egy vezető” a Daily Mail-ig, amely szerint Corbyn “a történelem legrosszabb Labour-vezetője”. De a szakadatlan Corbyn-szidalmazás ellenére, túl a képességen választásokat nyerni. Kevés vita van arról, hogy mit jelent egy vezető vagy a vezetés.
A “vezetőhöz” legmakacsabbul csatlakozó jelző az “erős”. Egy erős vezető az, ami kell. Margaret Thatcher egy erős vezető volt. Tony Blair egy erős vezető volt. David Cameron? Voltak ilyen irányú pretenziói. Theresa May fellépései a miniszterelnöki kérdezéseken azt mutatják, hogy úgy véli, ő is az erős vezetők klubjához tartozik, és ennek az eléréséhez a mód a fensőséges és gúnyos magatartás, noha a tagsági esélye rosszabbodott e héten, amikor Corbyn fellépett vele szemben az elemi iskolák ügyében.
Nem vagyunk azonban mindannyian ennyire rabjai a politikusoknak, akik vezérszólamot visznek, úri szabókat látogatnak, imázskarbantartókat alkalmaznak, médiamogulokkal üdülnek, vagy elhajítják a korábbi elkötelezettségeiket, amikor azok kezdik a sima felemelkedésüknek útját állni; és – hogy bizonyítsák, valóban erősek, mernek igazán nehéz döntéseket hozni – bombáznak vagy megtámadnak néhányat a Föld legszegényebb országai közül.
Szerdán a konzervatív Crispin Blunt képviselő által elnökölt külügyi bizottság élesen bíráló határozatot hozott David Cameron líbiai kalandjáról. Kevesen rohannak Cameron védelmére. A korábbi miniszterelnöknek mégis megbocsájtható, ha bosszantja a bizottság kompromisszumot nem ismerő ítélete. 2011 márciusában, amikor Cameron az Alsóházba ment, hogy javasolja Líbia bombázást, nem kevesebb, mint 557 képviselő szavazott vele és csak 13 ellene.
Az a 13, csak ha valakit érdekel? Nem volt köztük Crispin Blunt. Nem volt köztük Theresa May. Nem volt köztük Owen Smith, Corbyn riválisa a Labour vezetéséért, sem Angela Eagle, aki félrelökte a vezetés kihívását (tartózkodott). De köztük volt Jeremy Corbyn és John McDonnell. Ez az, amit közülünk sokan vezetésnek hívnak.
Cameron már tavaly újra ezzel foglalkozott, komoran biztosítva az országot arról, hogy az Iszlám Állam legyőzéséhez lényeges Britannia légierejének a bevetése Szíria felett. Hogy mily keveset tanultak a parlamenti képviselők a katasztrofális intervenciókból Afganisztánban, Irakban és Líbiában, azt mutatta, hogy a kormány újra képes volt többséget szerezni. De képes volt. Azok között, akik ellenezték, az ismerős bekiabálások, inzultusok és a hazafiságukra vonatkozó kérdések közepette, ott volt Jeremy Corbyn és John McDonnell.
Visszatekerve 2003 márciusára és Irak megtámadásának előestéjére, amikor Blair azt mondta a Háznak, hogy Szaddam Husszein tömegpusztító fegyverei nemcsak igazolják az inváziót, de az önfenntartás sürgető aktusaként szükségessé is teszik azt, 412 képviselő szavazott a háborúra, 149 ellene. A szavazásra készülve, a kormány emberei a Labour képviselőit mindenféle ösztönzésnek és kényszernek – jórészt nagyon kellemetlennek – vetették alá, hogy rávegyék őket a támadás támogatására. Akik kitartottak, azokat megalkuvóknak és gyáváknak bélyegezték. Kik voltak köztük? Nem jár díj a megfejtésért: Jeremy Corbyn és John McDonnell.
Ha külföldi katonai beavatkozás a kérdés, kitől várjak tanácsot, az erős vezetőktől, vagy valakitől, aki több mint 30 éven át a parlamentben mindig helyesen döntött? A képviselőknek, akik most a fejüket rázzák döbbenetükben a szerencsétlenségen, amit Cameron líbiai bombázása és Blair iraki inváziója hozott, volt lehetőségük helyesen dönteni.
De nem tették. Kudarcot vallottak. Amikor valóban számított, amikor a szavazás a Ház előtt volt, amikor a kérdés élt és a fronton és a középpontban volt, ők kudarcot vallottak. A megítélésük, az elveik, a képességük helytállni – mindez hiányzott.
Nagyon jó azt mondani évekkel az esemény után, hogy hittek a miniszterelnöknek, amikor azt mondta, hogy Szaddamnak tömegpusztító fegyverei vannak, vagy, hogy Khaddafi bombázása békét és demokráciát hoz majd Líbiának. De az számít, amit akkor tettek. Az számít, mire szavaztak. Ez az, amikor van esély helyesen dönteni.
Időről időre, a Labour pártnak a történelemben legrosszabb vezetője helyesen döntött. Amikor még megvolt az összes haja és egy-két fonttal könnyebb volt, az utcán menetelt (és letartóztatták), hogy vessenek véget az apartheidnek Dél Afrikában és bocsássák szabadon Nelson Mandelát, akit akkor terroristának bélyegeztek. Tudom, mert más ezrekkel együtt láttam őt ott. Nem láttuk ott Margaret Thatchert, a vasladyt. És lehet, hogy nem néztem elég jól, de Tony Blairt sem láttam.
Amikor az ártatlan ír férfiak és nők elleni rendszeres bírósági jogsértések botránya a csúcson volt az 1980-as években, az elkeseredett családok megkeresték a Labour ellenzék vezető tagjait segítségért a perek felújításához. Kategorikusan elutasították őket. Az írellenes érzelem bőségben volt, és segíteni ír foglyokat a rendőrséggel és a bírósággal szemben nem hozott szavazatokat a felelős politikusoknak. Ki állt melléjük? Jeremy Corbyn és John McDonnell (nem feledve Chris Mullin nagy munkáját a Birmingham Six nevében). Corbynnak és McDonnellnek volt bátorsága – és akkor ehhez bátorság kellett – kampányolni és szervezni. De ez az, amit vezetők tesznek.
A személyazonosító kártyákról, a meghosszabbított letartóztatásokról, az egyenlő bérezésről és nemi minőségről, a munkások és a szakszervezeti jogok védelméről, a rasszizmus elleni kezdeményezésekről, a szupergazdagok adókerüléséről, a hálószobaadóról, az újabb jóléti reformtörvényről (Owen Smith? Ő tartózkodott), a PFI -ról – a már krőzusi gazdagságú pénzintézmények által elkövetett masszív, szégyentelen csalás, a kormány segítségével és bűnrészességével, amely térdre roskasztotta az NHS -t – Corbyn és McDonnell helyesen döntöttek.
Adjanak nekem ilyen vezetőt bármikor.

Forrás: Ronan Bennett: Jeremy Corbyn has been on the right side of history for 30 years. That’s real leadership
The Guardian, 2016. szept. 16.
(Ford. Szende Gy.)

MUON TV

  •  
  •  
  •  
  •  

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük