Kalmár Szilárd lett az év szociális szakembere

Kalmár Szilárd old DH

Lapunk állandó munkatársa, korábbi főszerkesztője, Kalmár Szilárd, a Segítsünk együtt a menekülteknek csoport főkoordinártora, a menekültekért végzett munkájáért megkapta az „Év Szociális Szakembere” címet! Szerkesztőségünk ezúton is gratulál Szilárd barátunk komoly és humánus munkájához, amit ezekben a percekben is rendületlen erővel végez.

Magáról a díjról Kalmár így nyilatkozott:

„Ma kaptam egy díjat, ami szakmámban kiemelkedő teljesítményt nyújtó embereknek jár. Rendkívül jó érzés ez, a bizalom, a megtiszteltetés, ugyanakkor azt is tudom, hogy ebben a szférában több ezren legalább annyira megérdemelnék ezt, mint én. Azok a névtelen ezrek, akik nem a nyilvánosság előtt segítenek olyan élethelyzetekben, amelyekben egy segítő kéz, egy mosoly mindennél többet ér. Ezért én ebből az alkalomból azoknak mondok köszönetet, akik csendben végezve munkájukat, segítenek az otthontalan vagy az otthontalaságtól rettegő embertársainknak vagy azoknak, akiknek életüket fogyatékkal kell élniük, akik szülő nélkül maradt gyerekek számára próbálják pótolni a pótolhatatlant és legjobban azokat tisztelem, akik képesek arra, hogy a halál kapujában álló emberek kezét fogják sokszor a családtagok helyett is az utolsó órákban.”

  •  
  •  
  •  
  •  

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük