Kapitalizmus és a hatalom erőforrás-elmélete

mta fill 144x144

Mottó: „A kapitalizmus a gazdagoknak kedvez a szegények rosszul járnak vele”


Balázs Zoltán tollából a Magyar Tudományos Akadémia Politikatudományi Intézetének 2011/7 számú munkaanyagában fenti címmel tanulmány jelent meg. A bevezetőben a szerző leszögezi, hogy a hétköznapi és a társadalomtudományos érdeklődés homlokterében a „ki vagy kik gyakorolnak hatalmat ki vagy kik fölött” kérdés áll. Megállapítja, hogy „a hatalom, mint vizsgálandó jelenség akkor is érdekes marad, ha vele kapcsolatban egyébként jóformán minden lehetséges szempontot elmondtak és megfigyelést rögzítettek már.”


Mondandója egyáltalán nem vadonatúj fölfedezésekről szól, hanem néhány közkeletű, a hatalom jelenségéhez kötött, gyakran a társadalomtudományi eszmecserében sem eléggé alaposan végiggondolt állítás, vélekedés kritikai vizsgálatáról. Olyan állításokat vesz górcső alá, mint például hogy: „(1) a kapitalizmus folyton termeli, újjátermeli, növeli a társadalmi egyenlőtlenségeket, amivel automatikusan együtt jár a kevesebbel rendelkezők kiszolgáltatottsága, azaz kényszereknek alávetett cselekvése; (2) bizonyos társadalmi csoportok közvetlenebb hozzáféréssel rendelkeznek az állam, a kormányzat intézményeihez, s azokat a maguk javára befolyásolják, ilyenformán így is hatalmat gyakorolnak a távolabb lévők fölött; (3) ennek a társadalmi hatalomnak a természete szubtilis,(kényes – szerk) preferenciaformáló, az ellenállás lehetőségét csírájában elfojtó.”


Vulgárisan (közönségesen – szerk) kifejezve így fogalmaz: A kapitalizmus a gazdagoknak kedvez, a szegények rosszul járnak vele, akár munkavállalók, akár fogyasztók, akár hitelfelvevők; ráadásul bár demokratikus jogaikkal élve befolyásolhatják a politikai küzdelmet, a színfalak mögött minden politikai erő az erőseknek (gazdagoknak, tőkéseknek) az érdekeit szolgálja. Ez ellen tenni pedig azért nem lehet szinte semmit, mert a szegények nem tartanak össze, bizalmatlanok egymás iránt, vagy éppen érdektelenek, mivel nem tudják, mi az igazi érdekük.” (Kiemelések tőlem.)

A hatalmi viszonyokra vonatkozó sokféle meghatározás közül a weberihez közel állót fogadja el, miszerint: „A hatalmi viszony hatalmi jellegű cselekvésre ösztönöz, ami azt jelenti, hogy az egyik fél rákényszeríti önkényes és önérdekű akaratát a másikra, aki pedig jobb belátása, érdekei, értékei megtagadásával azt teszi, amit nem akarna, vagy amit nem is szabadna megtennie.” Ehhez két megjegyzést is hozzáfűz, nevezetesen : (1) semmiképpen sem lehet kitérni a hatalmi viszonyhoz való valamilyen morális viszonyulás elől (emiatt vizsgálni kell, hogy mi az oka az ellenállásnak, vagy ellenszegülésnek), (2) a hatalmi viszony hatalmi jellegű cselekvésre ösztönöz, ami azt jelenti, hogy a több erőforrással rendelkező fél tartósan rákényszeríti önkényes és önérdekű akaratát a kevesebb erőforrással rendelkezőre, aki pedig jobb belátása, érdekei, értékei megtagadásával azt teszi, amit nem akarna, vagy amit nem is szabadna megtennie. Ez a meghatározás a hatalom erőforrás-elméletét alapozza meg.

A tanulmány első részében a fenti elméleti keretnek a hihetőségét, tarthatóságát, magyarázó erejét vizsgálja meg, majd pedig a jelzett morális szempontot elemzi. Először azt az állítást vizsgálja meg, hogy az erőforrás-egyenlőtlenségek mindig vagy tendenciájukat tekintve a fenti értelemben vett hatalmi cselekvést okoznak-e. Itt arra keresi a választ, hogy az erőforrásokkal való rendelkezés egyáltalán azonosítható-e a hatalommal való rendelkezéssel, illetve hogy az „erőforrás” fogalma pontosan mit is takar. Következtetése szerint „az erőforrás-elmélet magyarázó ereje jóval kisebb, mint első látásra tűnik.” A másodjára tárgyalt, „az erőforrások relatív egyensúlyának” nevezett helyzet kezelése kapcsán megállapítja, hogy „az erőforrások különbözősége sokféle cselekvési stratégiát alapozhat meg, s ezek közül csak az egyik a hatalmi – elnyomó jellegű – cselekvés.” Az írás harmadik részében ezt a nemmeghatározottságot fejti ki jobban. Végül a negyedik részben a morális dimenziót veszi szemügyre, s amellett érvel, hogy „önmagukból az erőforrás-különbségekből nem vezethető le a vélelmezett morális dimenzió, s ezzel újabb érvet kapunk az erőforrás-különbségek hatalmi viszonyokként való felfogása ellen.”

balazszoltan
Balázs Zoltán

A tanulmány végén Balázs levonja a következtetést, hogy a hatalmi viszonyt sokféleképpen lehet meghatározni, de a legtöbb definíció „…az akaratok (érdekek, preferenciák) ütközését, az ellenszegülést illetve annak legyőzését, az arra való ’képességet’ a hatalmat ’gyakorló’ részéről mindenképpen szükséges feltételnek tekinti. Ám egy definíció (meghatározás – szerk) csak akkor hozható működésbe, ha valamilyen jelenség, jelenségcsoport magyarázatában részt vesz. Ehhez viszont további elemek bekapcsolására van szükség, azaz valamilyen elméletre. A hatalom erőforrás-elmélete többek között a kapitalista rend összefüggéseinek magyarázatában látszhat értékesnek …mégpedig azért, mert közkeletű vélekedések szerint ez a rend a társadalmi egyenlőtlenségeket tartósítja vagy növeli, a társadalmi egyenlőtlenségek lényegében erőforrás-egyenlőtlenségekként értelmezhetők, azok pedig a szóban forgó elmélet szerint hatalmi viszonyokat alapoznak meg. A kapitalizmus ezek szerint a hatalmi viszonyokat is folyton újratermeli illetve tartósítja.” (Kiemelés tőlem).

Az elmélettel kapcsolatban a szerző több kritikát is megfogalmaz, de nem tagadja, hogy „adott esetben és helyzetben – mint jóformán minden elmélet – rendelkezik reális magyarázóerővel. Általánossal azonban nem. Az erőforrások erőforrásvolta meglehetősen képlékeny illetve viszonylagos. Elosztásuk egyenlőtlenségéből nem következik elkerülhetetlenül, hogy a többel rendelkező jár jól a kevesebbel rendelkező rovására. Az elosztási egyenlőtlenségekből sokféle cselekvési stratégia következhet, s köztük csak az egyik a hatalmi jellegű cselekvés.”

Végül amellett is érvel, hogy „a hatalom klasszikusnak tekinthető definíciói szükségképpen hordoznak egy morális dimenziót is, amellyel a szakirodalom szeret nem szembenézni, illetve csak közvetve tudomást venni róla: vagy úgy, hogy eleve legitimnek tekinti a hatalmat – esetleg más néven –, vagy úgy, hogy eleve illegitimnek/helytelennek tekinti, s a vele való szembeszálláshoz igyekszik tudományos muníciót gyűjteni. Az analitikus megközelítés megalapozottabb ítéletalkotást tesz lehetővé.”

  •  
  •  
  •  
  •  

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük