Kártékony, mint az apja – Antall József fia szórja a közpénzt!

A Direkt36 alapos elemzéssel mutatta be Antall József néhai miniszterelnök kisebbik fiának zavaros ügyeit. Az 1964-ben született Antall Péter a rendszerváltás éveiben sajtófotósként dolgozott, apja nagy bánatára diplomát csak későn 40 évesen szerzett magának. Sokáig munkanélküli volt, ebből fakadó gondjait Göncz Árpád oldotta meg. Később apja pártjának, az MDF-nek köszönhetően kapott állást, előbb Dávid Ibolya miniszter titkárságán, később pedig a párt alapítványánál.

2009-ben azonban minden megváltozott Orbán Viktornak köszönhetően. Azóta vezeti az Antall József Tudásközpont (AJTK) nevű alapítványt. A szervezetbe azóta több mint négymilliárd forint állami pénz érkezett és azt el is költötték… 

A Direkt36 számos belső dokumentumot szerzett meg a Tudásközpont pénzügyeiről, és interjúkat készítettek tíz, a szervezet működését közelről ismerő forrással. Ami kiderült, az a legenyhébben szólva is “bicskanyitogató”. 

Antall Péter juttatásai a Tudásközpontnál eltöltött időszakban meredeken emelkedtek: míg 2013-ban még havi átlag 719 ezer forintot keresett, addig 2019-ben – ekkori a legutolsó ismert juttatása – már havi átlagban bruttó 4,6 milliót kapott.

Az AJTK lényegében egy családi “vállalkozás”. Antall felesége az intézet igazgató-helyettese, és ott dolgozik feleségének ikertestvére is. A feleség két vállalkozása pedig szerződésben áll az intézettel.

A járvány előtt minden évben 15-20 alkalommal utaztak külföldre, rendszerint luxushotelekben szálltak meg. Jártak és laktak az ausztráliai Ayers-sziklánál, az isztambuli Hagia Szophiánál vagy a New York-i Central Park vagy éppen a washingtoni Fehér Ház közvetlen közelében. 

Ezekre az utazgatásokra évente több tízmillió forint ment el. A Direkt36 által megszerzett belső iratokból kiderül, hogy időnként közpénzből számolták el olyan kirándulások költségeit is, amelyek nem voltak részei a hivatalos programnak

Több százezer forintot költöttek például Samsonite bőröndökre, de az alapítványi pénzből jutott magánkórházra, két professzionális fényképezőgépre is. Előfordult, hogy néhány zacskó Dunakavicsot vagy párezres minibár-fogyasztást is elszámoltak.

Antall Pétert és AJTK-s rendezvényeket népszerűsítő PR-cikkekért legalább 20 millió forintot fizettek.

Az évről évre növekvő kormányzati támogatás ellenére az alapítvány kasszája gyakran kiürült. Az alkalmazottak többször heteket-hónapokat vártak arra, hogy fizetést kapjanak. Ez 2021-ben is megtörtént

Miközben az alapítvány 2016-ban olyan nehéz helyzetben volt, hogy folyószámlahitelből fizette a béreket is, egy háromfős delegáció skandináv körútra ment, amelynek során útba ejtettek egy festői fjordot is

A kiadások 2018-ra annyira megszaladtak, hogy a kormánynak az éves támogatáson túl további 250 millióval kellett megtámogatnia a szervezetet. Papíron egy másik kormánypárti alapítvány adta a pénzt, költségvetési támogatást ugyanis tilos adósságkezelésre fordítani

A Direkt36 nem talált arra utaló információt, hogy a kormány kifogásolta volna az alapítvány gazdálkodását. Pedig a megszerzett dokumentumok azt mutatják, hogy a működési támogatást nyújtó Miniszterelnökség könyvelői tüzetesen ellenőrizték az elszámolt költségeket és számlákat formai szempontból. Miután az alapítvány egyik kuratóriumi elnöke a „polgári jóízlés” szempontjából kritizálta a költéseket, távoznia kellett.

A Miniszterelnökség a Direkt36 kérdéseire most úgy reagált, hogy vizsgálatot indítanak annak kiderítésére, hogy vajon az AJTK „hatékonyan és céljához méltó módon” használta-e fel a kapott közpénzt.

Az AJTK a luxushotelekkel kapcsolatban azt közölte, hogy a szállások kiválasztásakor protokolláris és biztonsági szempontokat is figyelembe vettek, és állították, hogy bizonyos költések adminisztrációs hiba miatt jelentek meg a birtokunkba került dokumentumokban. Az alapítvány szerint nem összeférhetetlen az, hogy családtagokat alkalmaznak a Tudásközpontnál. Számos kérdésre – például Antall Péter fizetéséről vagy a szervezet eladósodásáról – nem reagáltak.

Forrás: Direkt36

Munkások Újsága

  •  
  •  
  •  
  •