Kaszára, kapára! Indulnak az Éhségmenetek!

derkovits menetelok

Van egy ország, valahol Európa közepén, ahol minden szép, minden jó, minden nagyon jól működik állítólag. A három évnyi munkálkodásukra oly büszke urak kényelmesen dőlnek hátra közpénzből kiglancolt és felfűtött irodáikban és elégedetten vigyorognak a közpénzen vásárolt és tankolt, természetesen luxus kivitelű szolgálati autó hátsó ülésén. Olyan emberek ők, akik már régen, nagyon régen elvesztették a kapcsolatukat a való világgal és ringatóznak abban a narancsszínű álomvilágban, amelyet főnökük és az ő lakájaiból álló kommunikációs gépezet hazudik minden nap nekik és nekünk.

Észre sem veszik, hogy a titkárnőik kisírt szemmel túlóráznak a nevetséges minimálbérért. Sírnak a mosdóban, mert fogalmuk sincs, hogy mit fognak kezdeni a kifizetetlen csekkekkel, a végrehajtásra adott hitelekkel. Az új urak észre sem veszik, hogy a szintén minimálbéren foglalkoztatott sofőr – aki legalább tizenhárom órát dolgozik naponta – minden nap mogorvábbá válik a nélkülözések miatt. A „nagy emberek” naponta vesznek részt tárgyalásoknak hazudott tivornyákon, amelyek közben ezek a sofőrök a szabadban ácsorogva keserűen rágják romló fogaikkal az otthonról hozott margarinos szendvicset.

Vannak, nem is kevesen, akiknek jó ez az új narancsvilág. Jó a célirányos közbeszerzési rendszer, jó a járási hivataloknak csúfolt káderelfekvők rendszere, jó az, hogy olcsóbban kaphatnak megroppantott gerincű munkavállalókat, akik lassan már egy szelet kenyérért is hajlandóak napvilágtól napestig dolgozni, mert nem akarnak éhen pusztulni.

Vannak, akiknek ma is telik nyaralásra, téli síelésre, a gyerek tandíjára. A jól helyezkedő és jól fekvő felső „narancstízezer” ma lubickol a közpénzben, de a többség – minden nap több és több ember – már az éhezés küszöbére került. Nem csak a munkanélküli tengődésre ítélt százezrek, hanem egyre többen azok is, akiknek van még hova munkába indulni. A minap egy fideszes főideológus Bogár László jelentette ki cinikusan, hogy három millió emberről le kell mondani, azaz az árok szélén kell hagyni őket, mert számukra nem jut se munka, se kenyér.

Megérkeztünk hát Matolcsy polgártárs tündérországába, a baj csak az, hogy a többség előtt bezárták ennek a mesevilágnak a kapuit. Nekünk nem maradt más, mint korgó gyomorral nézni, hogy ők jól élnek, boldogulnak és betonozzák magukat egy új elitté. A szemükben mi nem vagyunk mások, mint valami furcsa elegye jobbágynak és rabszolgának, akiket le kell nézni, akiket elég moslékkal etetni és akiknek csak egyetlen feladatunk van, az új urak engedelmes kiszolgálása. Nem kell törvénybe foglalják az elnyomást. Tudják jól, hogy a nélkülözés, az éhezés engedelmes állattá silányítja a legmakacsabbakat is. Tudják, hogy elgyengült testű emberek fognak térdre rogyni előttük, hogy gyermekeinket csak egy füttyentéssel hívhatják ágyukba és cselédekből olyan hadsereget építenek kastélyaik köré, amelyen nem tör át az elgyengült éhezők lázadó hada.

Februárban újra éhségmenetek indulnak. Immár nem csak Borsodból! Elindul Szabolcs és Nógrád, elindul a Viharsarok, Csongrád és elindul Baranya is. Újra felemelik fejüket a meggyalázott vidékiek. Elvették a munkahelyeket, elvették a rokkantnyugdíjakat, megfaragták az addig is nevetségesen kevés segélyeket, de vannak, akiket még nem sikerült megtörni. Most ők állnak az első sorban és hívják azokat, akik bizonytalanok, akik beletörődtek a nyomorba, akik nélkülöznek, akik fűtetlen otthonokban gyertya fénye mellett remélik, hogy megélik a reggelt. Hívják ők azokat is, akik reménytelen harcot vívnak a sárga csekkek áradatával, tartják még magukat, de egyre nehezebben, egyre többet nélkülözve várják, hogy egyszer jobbra forduljon a sorsuk. Pedig szívük mélyén ők is tudják, hogy hiú ez remény! Hiú remény a dolgok jobbra fordulását várni mindaddig, míg ezek próbálnak vezetni minket! El kell zavarni őket és újra fel kell építeni ezt az országot a romokból! Egy olyan új országra van szükségünk, ahol félelem nélkül élhetjük a mindennapokat, nem terrorizál minket sem a bank, sem a kormány. Egy olyan országra van szükségünk, ahol mindenkinek joga van a meleg otthonhoz, a tisztes megélhetést biztosító jövedelemhez és a tudáshoz. Akik több jogot adnak a végrehajtóknak, akik bezárják gyermekeink előtt az egyetemeket, akik eltűrik, hogy százezrek éhezzenek és fagyoskodjanak, azoknak takarodniuk kell!

Kaszára, kapára, repüljön a vörös kakas, ha valaki elétek áll! 

 

  •  
  •  
  •  
  •  

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük