Kezdem végre tényleg megszeretni a Nagy Testvért!

konokpéter003

Mikor Winston Smith reggel felébredt, rögtön észrevette, hogy a világ körülötte megváltozott.

Ez nem jelentett jót.

Smith, aki szakmája szerint a múlt árnyalásán dolgozott, óhatatlanul tartott a jelen minden változásától.

A rádióban a megszokott tornavezénylő, szigorú elvtársnő helyett valami „Reggel krónika” című műsor ment, amiben hősökről, a szabadságot védő kerítésről, a hazát fenyegető idegen hatalmakról, külföldi zsoldban álló ellenségek leleplezéséről volt szó. Ez rendben is lett volna, de Óceániát most máshogy hívták. „Magyarország”. A szó ködösen, de ismerősen csengett még az Angszoc előtti időkből, viszont Smith tisztában volt vele, hogy valójában nem léteztek idők az Angszoc előtt. Ha éjjel a Belső Párt vezetése, vagy személyesen a Nagy Testvér úgy döntött, hogy Óceániát ezentúl Magyarországnak hívják, akkor Óceánia mindig is Magyarország volt. Ez persze rengeteg munkát jelentett Smith és munkatársai számára.

A konyhaszekrényhez lépett egy nyelet Győzelem ginért, de ott csak valami „Szabadságharc pálinka” nevű italt talált. Megkóstolta azért – ugyanaz a poloskaszagú kotyvalék. Érdekes. Aggasztó. Elővette gyűrött cigarettásdobozát, és kissé meghökkenve nézte. A megszokott nagy „V” betű helyett egy rákos tüdő képe volt rajta. Vörös, helyenként megfeketedett húsredők, nyálka, vér. – Kicsit belehúztak az elvtársak ott, az Igazság Minisztériumban… –

gondolta Smith, és szomorúan nézte, ahogy az utolsó, puhára töltött cigarettából kipereg a finánclábas dohánytörmelék. De legalább vasárnap volt, és Smith-nek nem kellett dolgozni mennie, vehetett cigarettát. Az ismerős boltot zárva találta. Furcsa. A Bőség Minisztérium addig súlyt helyezett rá, hogy gint és cigarettát mindig lehessen kapni. Ha mást nem is. Smith megkérdezte az első szembejövőt, hol vehetne cigarettát. Az gyanakodva nézett rá. – Én ilyesmiről nem tudok. Menjen a legközelebbi Nemzeti Dohányboltba! – Persze, egy proli. Mit várjon tőle? Smith elindult. A palkátok rendben voltak. „Az országot meg kell védeni”, meg „Magyarország nem kér a migránsokból”. De a hangulat… határozottan rosszabb. Mint mindig, ha változások történnek.

A legközelebbi „Dohánybolt” baromi messze volt. Mire odaért, Smith kifejezetten ideges lett. Vett cigarettát és gint, vagyis hát pálinkát. Mától a gin mindig pálinka volt. Alaposan felment az áruk… persze, mindig is drágák voltak. Vett egy újságot is. Leült egy fátlan, kövezett parkba, hogy elolvassa, de az arra járó rendőrök elzavarták. – Örüljön, hogy nem visszük be életvitelszerű közterületen tartózkodásért! – szóltak utána ahogy behúzott nyakkal elsietett. Otthon gint… izé, pálinkát töltött magának, megitta. Beleborzongott, ahogy a műanyagízű lötty lecsúszott a torkán. Aztán kihajtogatta az újságot. Rácsodálkozott a Nagy Testvér fényképére. A Nagy Testvér megborotválkozott. Sehol nem volt acélos bajusza. – Te jó ég! – csóválta fejét Smith. – Nem lennék most a bajuszos elvtársak helyében!

Beleolvasott a lapba. Cikkről cikkre ugrott. Ahogy olvasott és olvasott, a keze egyre jobban remegett, a szeme elkerekedett a fokozódó iszonytól. És akkor hirtelen rájött! Hát persze!!!!

Felugrott, a lakás bejáratához rohant, és kívülről megnézte az ajtót. Ahogy gondolta! Az a kurva 101-es!

Smith visszarohant a szobába, a csillár felé fordult, és kiabálni kezdett: – Elég, O’Brien! Hagyjátok abba! Ez rosszabb, mint a patkányok! Győztetek, legyőztetek! Kezdem végre tényleg megszeretni a Nagy Testvért!!!!

Forrás: Facebook

MUON TV

  •  
  •  
  •  
  •  

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük