Ki az antifasiszta?

hanti

Mint a MEASZ-ban mondjuk, az antifasizmus nem jobb vagy baloldaliság kérdése, hanem egy humanista életút. Mindenkit antifasisztának tartunk, aki nem fasiszta. Természetesen jobban elismerjük azokat, aki a gyilkos eszmétől tudatosan el is határolódnak, mi több, föl is lépnek ellene. Ennek a föllépésnek is a legkülönfélébb módja lehet, s annak a legkülönfélébb intenzitása. Látható, igen széles a paletta. Maguk az antifasiszták sokszínűen vélekednek a világról, merőben ellentétes nézeteket képviselhetnek. Akár nem is szerethetik egymás, akár más területen még pártpolitikai ellenfelek is lehetnek. Egy dolog viszont összeköti őket egymással: az antifasizmusuk.

Ezért is mondjuk a MEASZ-ban, hogy azt nézzük, ami összeköt bennünket, s ne azt, ami szétválaszt. Akkor lehetünk eredményesek, akkor tudunk igazán fölnőni egy hatékonyabb antifasiszta összefogáshoz, ha az antifasiszta célokért félre tudjuk tenni egymással szembeni egyéb véleménykülönbségünket, netán ellenérzetünket , netán utálatunkat.

Pedagógusként átéltem, hogy osztályomban a szülők ideológiai viták miatt orroltak egymásra. Ezt még a a 80-as években “lájtosan” tették. Voltak templomba járók, voltak, akik (Orbán Viktorhoz hasonlóan) utálták a papokat, voltak, akik az adott hatalomba beépülve kritikátlanul képviseltek sok hülyeséget, voltak, akik ezt mélyen megvetették, pedig ők is beépültek a hatalomba, s voltak, akik minden hatalomba beépülőt megvetettek. Ilyen helyzetben fordult elő, hogy gyerektáborból hazafelé jövet, buszunk későn estébe nyúlóan bedöglött. Az egyébként egymással nem jó kapcsolatban lévő szülők egy emberként nyújtottak segítséget a gyerekek hazaszállításához. Nem nézték, ki kinek a gyereke, a lényeg az volt, hogy az összes gyerek hazajusson. Kocsikat szerveztek, volt aki szendvicset csinált minden gyereknek, volt olyan is, mivel estére akkor már hűvös volt, hogy használt melegítőket hozott, hátha kell valakinek.

A baj összehozta a szülőket. Utána tartottam a gyerekekkel-szülőkkel közösen egy tábori találkozót. Elmondtam nekik (a 80-as években!), annak ellenére, hogy más-más az életük, kiválóan vizsgáztak emberszeretetből. Kértem őket, legyen a béke szigete az osztályunk! Tegyék félre azt, ami elválaszt, s éljünk közösen a gyerekeinkért! Azután mintha tündér szállt volna le ránk, a szülők egymást jobban tolerálták, ha nem is fogadták el egymás nézeteit, de azt tudomásul vették.

Az antifasiszta mozgalomban azért dolgozunk, hogy a még nagyobb, igazán nagy bajt elkerüljük. Jó lenne, ha már most egymás nézeteit tolerálni tudnánk, amikor még szerencsére az igazán nagy baj még nem köszöntött ránk. Ha össze tudunk fogni, növelhetjük cselekvőképességünket. Ha nem ezt tesszük -higgyétek el- nem ússza meg közülünk senki, belepusztulunk.

  •  
  •  
  •  
  •  

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük