Magyarországon – az 1989-es fordulat után 35 évvel – végleg nyilvánvalóvá vált a régi-új rendszer csődje. Mára a társadalom jó része reménytelennek érzi a helyzetet, mert úgy véli, hogy ez az állapot végleges. Ennek hátterében az áll, hogy a külső tőkés erőktől függő kapitalizmus nem képes a társadalmi igazságosságra épülő, mindenkinek méltó életviszonyokat kínáló országot létrehozni.
A többség helyzete kilátástalan. Úton-útfélen, társaságban és az interneten, egyre többen mondják ki: az 1989 után létrejött kapitalizmus a lakosság többségének még olyan életminőséget, létbiztonságot sem képes nyújtani, mint a korábbi, nem kapitalista rendszer.
Mi történt?
A fejlett tőkésországok (elsősorban az USA, Németország, Anglia, Franciaország) tőkései, valamint hazai kiszolgálóik lényegében felszámolták a sokszor a világpiacon is exportképes magyar ipart és mezőgazdaságot, amely korábban a szociális és jól-léti rendszer alapját alkotta. Sok hazai gyárunkat külföldi versenytársa privatizálta, majd monopolhelyzetét kihasználva extraprofitot realizált anyaországában, tehát nem itt fizetett vállalati nyereségadót. A külföldi transznacionális társaságok meghódították piacunkat.
A távol-keleti cégek sokszor az elemi környezetvédelmi és munkajogi előírásokat sem tartják be. Az 1990-es években elszegényített ország, amelynek termelése később ugyan elérte a korábbi szintet, gazdaságilag és politikailag is kiszolgáltatott lett.
A periféria sok országához hasonlóan külső és belső, azaz kettős kizsákmányolás áldozataivá váltak a dolgozók.
A magyar újburzsoázia rendkívül meggazdagodott, miközben a lakosság bő felének életszínvonala rosszabb, vagy nem jobb, mint 35 évvel ezelőtt!
A jövedelmi különbségek elviselhetetlenné váltak. A nép több mint felének életszínvonala a társadalmi minimumon, vagy az alatt van.
A teljes foglalkoztatottság, az ingyenes oktatás- és egészségügy a múlté, a fogyasztás mennyisége és minősége romlott, a művelődés lehetősége a lakosság többsége számára elérhetetlen. Nem véletlen az általános nosztalgia a korábbi rendszer létbiztonsága iránt.* Visszafordulni azonban nem lehet.
Mi a kiút?
Józan, a rendszerváltoztatás kárvallottjainak a társadalom egészének érdekeivel összhangba hozó politikát kell folytatni! Előbb lazítani kell, majd felszámolni az ország újgyarmati jellegű kiszolgáltatottságát, aztán kivezetni az országot a kapitalista viszonyokból egy új, közösségi társadalom felé.
Minden, a társadalomért felelősséget érző baloldali politikusnak, aktivistának, társadalomtudósnak rá kell ébrednie, hogy már nem elég védekezni! Kezdeményezőként kell fellépni! Olyan társadalmi-politikai szervezeteket, érdekképviseleteket, szakszervezeteket kell létrehozni, illetve a meglévők közül olyanok mögé kell állni, amelyek a nép alapvető szociális jogait és az új rend ethoszát képviselik!
A jelen kapitalista viszonyai között is a kapitalizmus-kritikus, azaz a tőkés rendszer meghaladását elősegítő elméletre alapozva kell megindítani az önszerveződést, az országos és a lehetőség szerinti nemzetközi koordinációt, amelynek kezdeti célja az önvédelem a tőkés elnyomás ellen.
A komplex automatizálás és a mesterséges intelligencia termelő alkalmazása ellenére még a viszonylag jól fizetett, szellemi munkát végzők között is elégedetlenséget vált ki a profithajsza miatti minőségrontás és a munkahelyi légkör romlása. El kell érni, hogy a bérből és fizetésből élő dolgozó osztály kék- és fehérgallérosai gazdasági érdekeken és a kölcsönös szolidaritáson alapuló szövetségre lépjenek egymással és a haladó értelmiséggel, lehetőség szerint megnyerve a kispolgárságnak a társadalom egésze iránt felelősséget érző rétegeit!
Hosszabb időtávon, amikor majd a belső és külső feltételek megérnek, az állami és közösségi tulajdonra, a hazai kis- és középvállalkozásokra épülő gazdaságpolitikára van szükség. A még hosszú ideig fennmaradó, piaci koordinációt alkalmazó, vegyes tulajdoni rendszerben fokozni kell a köztulajdon szerepét. Helyre kell állítani a kollektív dolgozói tulajdon alkotmányos védelmét!
***
Hosszú, a nagy többség érdekeit kifejező, igazságos küzdelem áll előttünk. A magyar népnek, a kapitalizmus veszteseinek meg kell fontolniuk: feláldozzák-e gyermekeik, unokáik jövőjét a tőkeérdek oltárán?
Akik nemet mondanak jövőnk elrablására, azoknak hátat kell fordítaniuk egyrészt a teljes rendszerváltó elitnek, másrészt a gyűlöletkeltő szélsőjobboldalnak! Sokszínű, de a fő célok tekintetében egységes és ezeket azonos irányba mutató módon képviselő mozgalmat kell szerveznünk! Nemzetközi téren is összefogásra van szükség a háborús uszítók, a más nemzetek természeti kincseit elrabolni készülő imperializmus ellen.
Kapitalizmus vesztesei, szerveződjetek!
Elfogadva: Budapest, 2024. 10. 26.
A felhívás megvitatása:
