Kilakoltatás. Siker?

kilakoltatas

Tegnap a Kispesti LMP felhívását tettük közzé honlapunkon, otthonvédelemre hívtuk olvasóinkat. Joggal várhatják el, hogy be is számoljunk az eseményről, ha már reklámoztuk honlapunkon.
Szóval akkor a „tudósítás”, szigorúan szubjektíven.
Kőbányáról bringával gurultam át Kispestre, a KÖKI-nél, elért az első hódara, a hőmérő 1 fokot mutatott. Ilyen időben embertelen dolog a kilakoltatás, de már szó sincs arról, hogy moratóriumot hirdessenek november utolsó hetére. A hírek szerint éppen most kapcsoltak gőzerőre az illetékes hivatalok.

A tízemeletes panelház kilencedik emeletére tartok. A liftnél a Jobbik n1 TV-jének operatőre fogad. Bütyköli a kamerát, foghegyről váltunk néhány szót, természetesen szóvá teszem, hogy nem egy oldalon állunk, kivéve ebben a helyzetben.

A folyosón nagy tömeg fogad, férni is alig lehet. A jelenlevők többsége a szélsőjobboldali párt szimpatizánsa, de ennek most nincs jelentősége, mert mindenkin érezni, hogy az ördöggel is összefogna az ellen, aki ezt a kilakoltatást keresztül akarja vinni..

Néhány perc múlva kijön a lakából egy férfi. Ekkor látni, hogy odabent is otthonvédő aktivisták szoronganak, ők azok, akiket el kell távolítania a rendőröknek, ha ki akarják üríteni az ingatlant. A folyosón tucatnyi kamera, a tulajdonos, aki már persze papíron nem az, beszélni kezd. Feszülten, hangosan. A liftnél várja a végrehajtót és a rendőröket. Látszik, hogy fáradt, de mérhetetlen idegesség is van benne. Láthatóan nem készültek. Idáig ahol voltam, szinte mindenhol lélekben elfogadták a kilakoltatás tényét és volt hova menjenek. Itt két szalmaszálat nem raktak keresztbe. Huszonhat éve költöztek ide, nem tudnak hova menni. Ez a lakás az életük, ezen kívül számukra nincs semmi. Fel sem tudják mérni, hogy mit lehetne csinálni. Fiuk, aki az adósságot csinálta, sehol sincs, elérhetetlen az egyik segítő szerint.

Néhány percet állunk feszülten, aztán nem a liftajtóban, hanem a lépcsőfordulóban tűnik fel a végrehajtani próbáló csapat. Egy végrehajtó, két rendőr és pár lépéssel hátrébb az új tulajdonos, aki féláron jutott hozzá a lakáshoz.

Határozottnak tűnnek, de már a sajtósok falán fennakadnak. Félemelettel lejjebb feszült vita kezdődik régi és új tulajdonos között, három hónapon megy a vita, ennyi haladékot kér az ötvenes évei végén járó férfi. Kemény elutasítás a válasz, amire elszabadulnak az indulatok. Trágár szavakkal kísért számonkérés következik attól az embertől, aki otthonának tekinti a lakást és határozottság attól, aki egy jónak tűnő beruházást eszközölt. A lakás tömve önkéntesekkel, de a kilencedik emeleten vagyunk, az öngyilkossági fenyegetőzést mindannyian komolyan vesszük. A remény nélkül hagyott családfő már annyira ideges, hogy minden rosszra fel kell készülni. Ráadásul megérkezik a beteg feleség testvére is, aki kétségbeesetten próbál érvelni a kilakoltatás ellen.

Rövid és feszült csend következik. A kilakoltatásra ítélt ember az aktivistákkal beszélget idegesen, eközben az LMP-s Vágó Gábor és a jobbikos képviselők állítólag egyezkedni próbálnak. Az mindenki számára tény, hogy olyan szintű az otthonvédők mozgósítása, hogy több tucatnyi rendőr felvonultatásával, közelharccal lenne csak megoldható a kilakoltatás. Ezt senki nem meri bevállalni, ezért jön az idézőjelbe tett megnyugtató hír, az új tulajdonos ad három hónap haladékot. A patthelyzetről elmozdultunk, visszavonultak, de az eredmény nevetséges. Mire elég három hónap? Mi lesz három hónap múlva? Hova fognak menni ezek az emberek? A beruházás profitja egy kicsit várat magára, de már nem sokat késik. A társadalom pedig három hónap múlva fogja szembetalálni magát egy újabb problémával, ahol a segítés százezreket fog felemészteni a nagy közösből, az adófizetők pénzéből. A hajléktalangyárat nem állítottuk le, csak némi homokot szórtunk a gépezetbe.

Az utcán vállát megvonva távozik az új tulajdonos, néhány politikus még beszél a tarthatatlan helyzetről, a főszervezőt is megkérdezzük. Karácsonyt még a lakásban tölti a régi tulajdonos házaspár, lassan elszivárognak az otthonvédők. Én is eltekerek, de nem érzem azt, hogy győztünk volna.

 

  •  
  •  
  •  
  •  

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük