Kínában valós cél az általános jólét, zsebbe nyúlnak az óriáscégek

A távol-keleti ország gigacégei hirtelen “rájöttek”, hogy többet kívánnak áldozni társadalmi fejlesztésekre és úgy tűnik azt is belátják, hogy a gazdasági siker egyik legfontosabb alapját jelentő extrém túlóráztatás sem tartható. Két éve az Alibaba alapítója Jack Ma még áldásnak nevezte a 996-ot. Ez a rövidítés nem jelent mást, mint azt, hogy reggel 9-től este 9-ig kell dolgozni a munkahelyeken a hét 6 napján.

Kínában most azonban az állami célkeresztbe kerültek azok a cégek, akik így túldolgoztatják a dolgozóikat. Az ország legfelsőbb bírósága csütörtökön hosszú dokumentumban ítélte el a kínai vállalatok által alkalmazott 996-os gyakorlatot. Kínában ezt először a technológiai vállalatok terjesztették el, de ma már a kis startupok és más magánvállalatok is alkalmazzák. A bíróság szerint azonban az ilyen jellegű leterhelése káros és akadályozandó folyamat.

Az indoklás szerint a dolgozóknak joguk van a pihenéshez és a szabadsághoz, ráadásul a jövőben szigorúbban be kell tartani a vonatkozó munkaügyi előírásokat is. Több példát is megemlített a bírósági dokumentum, köztük egy olyan futárcéget, amely már a felvételkor azt mondta a dolgozóknak, hogy a 996 munkarend szerint kell dolgozniuk.

Az elmúlt negyven év kínai “gazdasági csodájából” leginkább profitáló óriáscégek tudomásul kell vegyék a dolgozók normalizált foglalkoztatását, sőt emellett kiemelt módon kell hozzájáruljanak az ország társadalmi fejlesztéseihez.

Az Alibaba és a Tencent is milliárdokkal támogatja a kínai kormány kezdeményezését annak ellenére, hogy a versenyhatóságok egyre szigorúbban lépnek fel velük szemben. Az internetes kereskedelemmel foglalkozó Alibaba 100 milliárd jüannal, mintegy 16 milliárd dollárral támogatja a kínai kormány általános jólétet megcélzó kezdeményezését a következő években. A techóriás olyan kezdeményezésekre fordítaná a felajánlott összeget, mint például a technológiai innováció, gazdasági fejlesztés, minőségi munkahelyek teremtése és a rászorulók segítése — írja a CNBC.
Hszi Csin-ping kínai elnök a múlt hónapban szólította fel a a magas jövedelemmel rendelkező társadalmi csoportokat és vállalatokat arra, hogy bevételeikből a közjót is támogassák.

A kínai kormány elsősorban a technológiai óriáscégekre számíthat abban, hogy az általános jólét megvalósulhasson, annak ellenére, hogy a kínai hatóságok fokozott ellenőrzés alá vonta a magáncégeket: a vállalatoknak csökkenteniük kell az állampolgárok személyes adatainak gyűjtését és korlátok közé szorították a 18 éven aluliak online játékokkal töltött idejének mennyiségét is. Például, a hatóságok például áprilisban rekordnagyságú, 2,8 milliárd dolláros pénzbírsággal sújtották az Alibabát versenysértő magatartás címén.

A múlt hónapban az Alibaba mellett a Tencent is bejelentette, hogy megduplázza a társadalmi kezdeményezésekre félre tett összeget. A cég a 100 milliárd jüant vidékfejlesztésre és az alacsony jövedelmű társadalmi csoportok támogatására ajánlotta fel. Több kínai óriáscég vezérigazgatója és alapítója egyéni felajánlásokat is tett, többek között a Pinduoduo, a Meituan és a Xiaomi vezetői együttesen több milliárd dollárt ajánlottak fel társadalmi ügyek támogatására.

Munkások Újsága

  •  
  •  
  •  
  •