Kinek kellenek ma a demokrata rendszerkritikusok?

Senkinek. Mégis azt látjuk, hogy a radikális baloldaliak mindig ott vannak, ahol a demokráciáért, a jogállamért vagy egy szociálisan igazságosabb világért valakik szót emelnek. Ez volna a természetes, de természetes az, hogy miközben mások harcát támogatjuk, aközben teljesen elvesztjük tömegbázisunkat, politikai arculatunkat és feloldódunk az Orbán Viktor ellenére szerveződő polgári alternatívában? Nem, a dolognak ez a része nincs rendjén.

 

Európa országaiban négy jelentős politikai irány létezik. Vannak polgári jobboldaliak, polgári baloldaliak, rendszerkritikus jobboldaliak (értsd szélsőjobboldal) és rendszerkritikus alternatívok, amelyekbe a zöldek, a kalózok és a szélsőbaloldaliak tartoznak. Magyarországon a leggyengébb alternatíva a negyedik, azaz a demokratikusan gondolkozó rendszerkritikusoké. Gyengeségünkből elsősorban a szélsőjobboldal profitál, mivel nekik már van választható alternatívájuk, így a rendszert elutasítók egy része alapvetően kényszerből, de melléjük áll.

A kérdés jelen helyzetben tehát az, hogy igazából kellünk-e mi a polgári demokrata barátainknak? A válasz egyértelműen az, hogy nem. Pontosabban csak akkor kellünk, ha rendszerkritikánkat vagy politikai identitásunkat eltitkolva veszünk részt ellenzéki együttműködéseikben. Csúnyán mondva biodíszletnek jók vagyunk, de arról szó sem lehet, hogy valóban nyitnának az irányunkba.

Ma, amikor a demokrata rendszerkritikus oldal teljes mozgósítható tömegbázisa nem több néhány tucat embernél, akkor egyértelmű, hogy saját magunkat kell megmenteni elsősorban és nem elvtelen kompromisszumokkal kell feloldódni a polgári ellenzék tömegében.

Ma, amikor nyilvánvaló, hogy a demokratikus ellenzék egy neoliberális mag körül fog megszerveződni, nekünk hátrébb kell lépnünk. Nem adhatjuk a nevünk egy olyan alternatívához, amely szinte minden szempontból az ellenkezőjét képviseli mindannak, amit mi gondolunk. Az ő nagy összefogásukban olyan kis erőt képviselünk, hogy észre sem veszik, ha elmaradozunk összejöveteleikről.

A mi feladatunk ma az, hogy képviselhető alternatívát mutassunk azoknak, akik nem csupán Orbán Viktort, de az azt kitermelő társadalmi és gazdasági rendszert is elutasítják. A jelenlegi demokratikus ellenzék egyszerűen elbutítja a tömegeket azzal az ostoba retorikával, hogy minden rossz okozója Orbán Viktor és minden jó lesz, ha leváltásra kerül. Ez ebben a formában egyszerűen hülyeség, aminek egy sikeres váltást követően hatalmas csalódás lesz a következménye. Főleg akkor, ha egy gyenge és instabil szövetség váltja le a mostani kormányt, amely feltétlen lojalitással fordul az EU és az Imf irányába és visszahelyezi „jogaiba” a 2010 előtt hatalmas társadalmi és gazdasági károkat okozó bankrendszert. Mi nem lehetünk ebben partnerek, miként abban sem lehetünk partnerek, hogy egyszerűen hülyének nézzük honfitársainkat. A tömegeket nem demagóg közhelyekkel kell az oldalunkra állítani, hanem aktív felvilágosító munkával. Legyen példa számunkra a klasszikus, azaz első világháború előtti munkásmozgalom, amely tökéletesen ellátta ezt a feladatát.

Ma, amikor tömegbázisunk, sajtónk, azaz társadalmi mozgásterünk lényegében nincs, akkor nem az a fő feladat, hogy Dániel Péterrel bohóckodjunk a Kossuth téren. Elsősorban azt kell elérni, hogy legyen körülöttünk egy erősödő és szimpatikus mozgalom, amely választható mindazok számára, akik hasonlóan gondolkodnak hozzánk. Legyenek közösségi tereink és legyen sajtónk, amelyen keresztül üzeneteinket el tudjuk juttatni a társadalom majd minden tagjához.

Kalmár Szilárd

  •  
  •  
  •  
  •  

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük