Kisöpörte az Audi a magyar gyárát – 900 milliárdot vittek haza

audilogo

2012-ben az autópiac európai válsága éreztette hatását a győri Audi-gyár eredményén is, hiszen 2011-hez képest közel a felére csökkent a nyeresége – derült ki a cég beszámolójából. Ezt viszont teljes egészében kifizette osztalékként, sőt még az eredménytartalékból is költött erre. Az Audi Hungária Kft. tavalyi évi eredményeit vizsgálva szembeötlő, hogy a magyar gyáron is éreztette hatását az európai piacokon kialakult válság, ami nem is nagyon meglepő, mivel elsősorban külföldre termel a gyár. A kialakult helyzet az árbevételen is megmutatkozik, hiszen az export értékesítésből 5,535 milliárd eurónyi bevétele keletkezett, ami egy százalékkal marad el a 2011-es teljesítménytől.

A részletes bontásból kiderül, hogy a német piac, a németen kívüli Uniós, a nem Uniós, de európai piacok egyaránt zsugorodtak. Kismértékű növekedést egyedül az egyéb külföldi piacokon tudott realizálni a gyár – ez az ázsiai piacot is tartalmazza, ahol egyébként rekordértékesítést is ért el tavaly a német márka. Ezekre az egyéb piacokra a győri gyár a 2011-es 702,6 millió eurós érték után tavaly 773,3 millióért adott el a termékeiből. A magyar Audi az árbevételét egyébként túlnyomórészt a Volkswagen konszern tagjai felé történő motor- és autóértékesítésnek köszönheti. Ezen belül is a legjelentősebb vevője az Audi AG.

 
 
audiexport130418

Az 5 legnagyobb kapcsolt vállalkozás az exportbevétel alapján (Forrás: Audi)

A külpiacok gyengélkedésével szemben a magyar piac jobban muzsikált 2012-ben, hiszen az elért 31,9 millió eurós bevétel 28 százalékos növekedés eredménye.

A csökkenő bevételekkel párhuzamosan 1,7 százalékkal lett alacsonyabb az anyagjellegű ráfordítás egy év alatt, így tavaly 4,35 milliárd eurót költött az Audi. Ugyanakkor a személyi jellegű ráfordítások drasztikusan megemelkedtek: a 257 millió euró 33 százalékkal haladja meg a 2011-es kiadási szintet. Ennek magyarázata a létszámadatokban rejtőzik, mivel az átlagos havi dolgozói létszám a 2011-es 6789 főről 8177-re emelkedett, ami a tavaly befejeződött bővítési folyamattal magyarázható.

Ami még érdekes, hogy az egyéb ráfordítások megnégyszereződtek 2012-ben: a 2011-es 83,1 millió euró 391,5 millióra emelkedett. Ennek magyarázata, hogy a konszern az elszámolóár rendszerét aktualizálta és változtatást is eszközöltek, ezen túlmenően ez a sor tartalmazza a céltartalék képzés és az iparűzési adó összegét is.

A győri gyár üzemi eredménye így végül, a kiadások növekedése és az alacsonyabb árbevétel miatt az előző évi felére, 316 millió euróra csökkent. Ez az összeg a pénzügyi műveletek nyereségének és a rendkívüli eredmény veszteségének következtében 338,6 millióra növekedett, ami az adózás előtti eredményt is képezi.

Kisöpörték a padlást a tulajdonosok

Az Audi 2012-től már nem élvez mentességet a társasági adó fizetése alól, ezért 4,2 millió eurót kellett befizetnie a különböző növelő és csökkentő tételekkel módosított 48 milliós adóalap után. Így az Audi nyeresége 334,4 millió euró lett a magyar gyáron, ami átszámítva 97,4 milliárd forintnak felel meg. Ezt azonban a tulajdonosok teljes egészében kifizették osztalékként a beszámoló szerint, sőt, az eredménytartalékból kivett 2,6 milliárd euróval kiegészítve összesen 3 milliárd eurót, vagyis tavaly év végi árfolyamon számolva 874 milliárd forintot vettek ki a magyar gyáregységükből.

audi2012130418

A 2003-ig visszamenőleg elérhető beszámolók alapján egyébként eddig még semmit nem utaltak ki a gyár profitjából a tulajdonosoknak, a mostani 3 milliárd eurós osztalékfizetés az első alkalom.

FORRÁS: mfor.hu

  •  
  •  
  •  
  •  

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük